HAZA SPORT Kovács Kata Zsófia emlékverseny

Kovács Kata Zsófia emlékverseny

628
hirdetés

Idén Nyárasdon rendezték meg Kovács Kata Zsófia emlékversenyt, amely a Seishin Karate Klub Gálája is egyben.  A klub ezzel a versennyel szeretné megőrizni Zsófi emlékét, aki fél életét a karatéval töltötte, és kitartása példamutató a többi karatéka számára is! A verseny megnyitója egy perces néma csenddel kezdődött Zsófi tiszteletére.

A versenyre mint 170 fő nevezett 18 klubból, 4 országból (Magyarország, Horvátország Lengyelország és Szlovákia). A Seishin Karate Klubból közel 40 nevezés érkezett.

A versenyt Bacsó László (Nyárasd polgármestere) nyitotta meg. Köszöntötte a megjelent versenyzőket és szülőket, és megköszönte, hogy Nyárasd község adhat helyszínt ennek a nagyszerű rendezvénynek.

Köszönetet mondtak még Polák Lászlónak (Ekecs község polgármestere – Zsófi szülőfaluja) aki szintén támogatta a rendezvény létrejöttét.

Ez után Markovics János (Seishin Karate Klub vezetője) megköszönte  Nagyszombat megyének (mint fő támogató) szponzoroknak és a szülőknek, hogy támogatták ennek a nagyszabású rendezvénynek a létrejöttét. Továbbá a klub edzőinek, Hupian Kristínának, Markovics Ádámnak, és Trenčík Nikolasnak, és Vígh Larának a kitartó munkájukat.

A megnyitó után a küzdelmek három küzdőtéren zajlottak.  A gyerekek nagyon lelkesen, és színvonalas küzdöttek. Kifejezetten jól látható volt a fejlődés az előző versenyhez képest, és ez jópár embernél meg is hozta az eredményt.

Seishin Karate Klubból 11 fő sikerült első helyen végeznie.

 Név szerint – Tercs Máté,Lukovics  Mónika,  Leboda Máté, Lakatos Tamás  (Ekecs) Bíró Bendegúz, Kubicska András, Hansen Axel (Dunaszerdahely) Forró Júlia, Forró Leila, Veselá Emma,  Sárai Csongor (Keszegfalva).

Második helyen végeztek: Ujj Nadin és , Kiss Zalán, Hansen Péter (Dunaszerdahely) Csölle Kincső Viktória (Ekecs)

Papp Alex, Forró János (Keszegfalva).

Harmadik helyen végeztek:

Bogyai Dorka, Lukovics Enikő (Ekecs) Ujj René, Lavu Botond, Soós Marcel, Polin Zsófia,  Kubicska Simon, Yaseen Hussein (Dunaszerdahely) Derján Anna, Veselá Anna, Laboda Lilli (Keszegfalva).

Köszönet az edzőknek a segítségért, és felkészítéséért, a szülőknek pedig verseny lebonyolításáért.

Markovics János 5.dan, Club Manager – Seishin Karate Club
hirdetés
Previous articlePotápi Árpád János: a felvidéki magyarság számára a megmaradás a tét a szeptember végi parlamenti választáson
Next articleHiteles, hatékony, szakszerű képviseletet a parlamentbe!