HAZA HÍR-MIX Ötvenedszer nyílt meg az izsai népviseletet bemutató fotókiállítás

Ötvenedszer nyílt meg az izsai népviseletet bemutató fotókiállítás

1757
hirdetés

A Komárom szatellit községének számító Izsa mutatós népviselete a híres toledó hímzéstechnikával készített terítőkkel együtt két hétig a járás távolabbi részében csodálható meg. Pontosabban: a naszvadi magyar alapiskola tágas előcsarnokában pénteken este Sámson Gizella, „izsai pacsirta“ által megnyitott vándorkiállításon, amit lélekemelő verses-dalos kultúrbetéttel gazdagított. Az érdeklődők sokaságából portálunk sem hiányozhatott…

A tárlatnyitón először Becse Norbert, a házigazda intézmény igazgatója és a Szövetség komáromi járási elnöke köszöntötte a kedvezőtlen időjárás ellenére szép számban összegyűlt jelenlevőket. Mint mondta: ezzel a kiállítással akarták kissé ünnepélyessé tenni  az elsősorban köszönetnyilvánításukat célzó találkozót, amelyre az aktivista-hálózatuk tagjait, a járásbeli parlamenti képviselőjelölteket és a választási kampányuk további támogatóit hívták meg.

Utána a kiállítás egyik gesztorának nevezett Domin István, Izsa „szövetséges“ polgármestere és volt parlamenti képviselőjelöltje beszélt az általa irányított községről, amely nem csak az UNESCO világörökségi listáján szereplő, római kori táboráról, a Leányvárról, hanem a toledó hímzéstechnikáról is híres. Elöljáróban köszönetet mondott e kiállítási lehetőségért.

„Az izsai népviselet nem egy maskara, hanem egy olyan viselet, amit az asszonyok napközben és hétvégén is büszkén viseltek. Sajnos, egyre kevesebben vannak azok az izsai nők és férfiak, akik azt még magukra tudják ölteni egyrészt azért, mert már nem rendelkeznek ilyen viselettel, másrészt azért, mert azok közül, akik szívesen viselték, már  sokan elhunytak. A kiállított fotókon is láthatók olyan hölgyek, urak, akiknek ez volt az utolsó fényképük népviseletben, megőrizzk a fotóikat és az emléküket…“ – fejtette ki.

Azt is elmondta, hogy e tárlat ötlete Sámson Gizellától érkezett, a fényképeket az ő Enikő lánya készítette, az izsai önkormányzat pedig még az elődje, Sámson Ferenc polgármester (a kiállításon huszár egyenruhában látható) ténykedése idején segítette a tárlatanyag elkészítését, például azzal, hogy megvásárolta a mutatós terítőket.

„A fotók különféle élethelyzeteket mutatnak be a gyermekkortól a házasságkötésig. Örvendetes, hogy az elődeink ilyen csodálatos, tetszetős öltözékek készítésében élték ki a népművészet iránti szeretetüket. Párnákat, ágyhuzatokat, terítőket is hímeztek az Izsán is meghonosodott, híres toledó hímzéstechnikával, ami kuriózumnak számít. A helyi képviselőkkel eldöntöttük: ezeket az értékeinket oly´módon is igyekszünk megőrizni, hogy 2013-ban felépíttettük a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeumot. Abban elsősorban a terítők szemrevételezhetők, miközben ezek a képek pedig vándorolnak olyan helyszínekre, ahol igény mutatkozik a kiállítás anyagának megtekintésére. Mi vállaljuk annak elszállítását az újabb és újabb településekre, ahol Gizike szívesen megnyitja a kiállítást. Itt most éppen a kerek 50. megnyitót tartjuk. Felkérem Sámson Gizellát e kiállítás részletesebb bemutatására és megnyitására“ – hangzottak Izsa első emberének mondatai.

Az izsai kulturális élet egyik „motorja“, illetve a Búzavirág éneklőcsoport alapítója a népviseletükről és a e csodaszép tárlatról további érdekes részleteket árult el: „Amikor Zink Vass Nóra, a Szövetség komáromi országos és járási titkára felhívott, hogy majd szeretnék megköszönni az aktivisták választási kampány során végzett munkáját, felvetettem: ezek az emberek megérdemlik azt, hogy kissé ünnepélyesebbé tegyük a találkozót. Felajánlottam,  hogy a vándorkiállításunkat szívesen elhozzuk Naszvadra, hogy azt itt is sokan lássák“.

Annak előzményeiről elmondta: „Izsán 1996-ban alapítottam meg a Búzavirág hagyományőrző és éneklőcsoportot, amellyel az elmúlt évtizedek során nagyon sok felvidéki és magyarországi településen léptünk fel. Majd 2007-ben éledt fel az a vágyam, hogy fotókon örökítsük meg az izsai népviseletet, hiszen akkor még több olyan néni élt, akik a múlt század 50-es éveiben a szentmisékre és különféle ünnepekre még felvették a népviseletüket. Bár Enikő lányom nem fotós, hanem kertészmérnök, de vállalta a megálmodott fotósorozat elkészítését, s a szívünknek kedves képek születtek. Akkor még tájház vagy múzeum nem állt a rendelkezésünkre, ezért egy régi házban fényképezkedtünk“.

Aztán azt ecsetelte, hogy a lányok hajdanán fehér, világoskék és rózsaszín selyemruhába öltöztek, amihez a szalagos hajfonat illett. A legények fehér vászon nadrágot, mellényt és kalapot öltöttek magukra. Akik megnősültek, azok a fehér nadrágot fekete csillogó posztónadrágra cserélték, a férjhez mentt nők pedig sötétkék vagy zöld, virágszövéses menyecskeruhát vehettek fel.

„Érdekességként megemlítem, hogy az általam e tárlatnyitóra felöltött ruhát több mint nyolc évtizeddel korábban, 1939-ben varrták. Izsán a II. világháború utáni években – másféle munka hiányában — sok család kézimunkázásból élt meg: a termékeiket többnyire Budapesten adták el. Sajnos, az 1965-ös nagy dunai árvíz alatt sok izsai népviseletet magával ragadt az áradat, és csak kevés viselet maradt meg. Ezért a Magyarországon megvásárolt, szép selymekből  a csoporttagjainknak újakat kellett varratni azzal az azóta már elhunyt nénivel, aki azt szívvel-lélekkel készítette el“ –tudtuk meg a továbbiakban.

Azt sem rejtette véka alá, hogy a gyermekkora óta miként változott meg a népviselethez fűződő viszonya: „Csupán 3 éves óvodás voltam, amikor először bújtattak engem népviseletbe. A fellépés után gyorsan igyekeztem levetni a többréteges, nehéznek tűnt öltözéket, amiben kényelmetlenül éreztem magam. Bezzeg, az eltelt 72 évben már több ezerszer öltöttem magamra az izsai népviseletet, amit időközben nagyon megszerettem. Mi tagadás, abban más emberenek, kicsit többnek érzem magam azért, mert őrzöm az őseink néphagyományait. Azt mondják, hogy az az ember, akinek nincs múltja, jövője sem lesz“.

Egy érdekes történetet is hallhattunk, ami az izsai kézimunkák más országokba történt eljutását bizonyítja: „Amikor a lányom az Izsához tartozó, bokrosi tanyánkon egy kis tájházat is berendezett, a világhálón kutatott más országokba került izsai kézimunkák után. Eközben egy Brazíliába kivándorolt magyar pedagógus közösségi oldalán rábukkant egy nagyon szép, toledó hímzéssel készült, izsai terítőre, amit később sikerült megszereznie. Ezen Izsára visszakerült értékünk fotója is megtalálható a kiállítás elején“.

Végül a tőle más nemzettudat-erősítő rendezvényeken is megszokott módon, vagyis szeretetről, békevágyról szóló szakrális és magyaros dalokkal, versrészletekkel is hangsúlyozta: „Meg kell őrizni az utókor számára a gyönyörű népviseletünket, kézimunkáinkat, hagyományainkat, ahogy a világ legszebb nyelvét, a magyar nyelvet is…!“

Ma, a magyar nyelv napján, amikor azt ünnepeljük, hogy 179 évvel ezelőtt elfogadott törvénnyel hivatalos államnyelvként ismerték el a magyart, idekívánkoznak a pénteki eseményhez méltó záróakkordként elhangzott sorok: „Isten áldja meg a magyart, tartson neve, míg a Föld tart! Isten áldjon meg bennünket, minden igaz magyar embert…! Becsüljük meg őseinket, kiktől kaptuk szép nyelvünket, s adjuk tovább gyermekünknek… Míg igaz magyar él a Földön, ne hagyjuk, hogy a rossz legyőzzön! Bármi volt, s bármi lesz, a magyar magyar lesz, így éled újjá a nemzet…!“ Tehát ne feledjük, kötelességünk az utódainkkal megszerettetni és megőrizni a kulturális örökségünk, nemzeti identitásunk alapját képező magyar nyelvet! Népviselet-mustrára pedig érdemes kiruccanni Naszvadra…!

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

Fotók: Nagy-Miskó Ildikó és Jakab István

hirdetés
Previous articleJóváhagyta programnyilatkozatát a kormány
Next articleMár a hatodik győzelmüket könyvelhetik el a komáromi kosarasok