HAZA RÉGIÓ Barangolás Norbival a Duna túlpartjára telepített „vikingek földjén”

Barangolás Norbival a Duna túlpartjára telepített „vikingek földjén”

367
hirdetés

Demčik Norbert, a komáromi Szinnyei József Könyvtár Zeneszalonja beszélgetés-sorozatának ötletgazdája és volt műsorvezetője május 9-én előadóként mutatkozott be a dél-komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárban. Mivel tizenöt évig Dublinban élt, ahol magyar nyelvű online rádióműsort indított, alaposan megismerte Írország fővárosát. A vetítéssel színesített, BUD-DUB Dublin magyar szemmel című, kétórás előadására megtelt észak- és dél-komáromi érdeklődőkkel az intézmény olvasóterme.

A Párkányban született, bő két éve azonban Észak-Komáromban élő előadó portálunknak elmesélte, hogy egykor miért is utazott Dublinba.

„A szűkebb baráti körömbe tartozók fele a 2000-es évek elején dolgozni ment Dublinba, s amikor félévente pár napra hazajöttek, ecsetelték nekem az ottani lehetőségeket. Bár éveken át hiába csalogattak ki, mivel idehaza jó munkahelyem volt a komáromi vízgazdálkodási vállalatnál. Majd 2006-ban rászántam magamat a váltásra és a nagy álmom megvalósítására, hogy zenei szerkesztő legyek. Ez akkor idehaza, a Pátria Rádióban, Papp Sándor vezetése idején, majdnem sikerült. Megegyeztünk, hogy két hét múlva kezdhetem az ottani munkámat, ám a Szlovák Rádióban éppen akkor került sor leépítésekkel párosuló igazgatóváltásra, és sajnos, Papp Sándort is elbocsátották” – tudtam meg az interjúalanyomtól.

Mi tagadás, nagyon csalódott, hogy ekképp a pozsonyi terve meghiúsult, s lelkileg egyre inkább elvágyódott Szlovákiából. Eldöntötte, hogy egy-két évre kiutazik Dublinba, ahol tökéletesíti az alapszintű angol nyelvtudását, s majd a későbbiekben, talán zenei szerkesztőként, jobban fogja érteni az angol nyelvű dalszövegeket is. Végül tizenöt évig maradt az ír fővárosban…

„Öt évig egy étteremben dolgoztam, majd miután onnan személyes okokból távoztam, a dublini munkahivatalban bejelentkeztem munkanélkülinek. Zökkenőmentesen megítélték nekem a havi 800 eurós munkanélküli segélyt, amit heti lebontásban meg is kaptam. Mivel már korábban beindítottam a Zene a javából elnevezésű internetes zenei portálomat, immár bőven jutott időm annak online rádióként is történő működtetésére. Az érdeklődők minden este 20 órától hallgathatták a műsoromat, amelyben az idehaza maradt magyar barátaimnak a dublini életet, embereket is bemutattam. Ez így volt közel két évig” – idézte fel a vele történteket Norbert.

Fordulatot a képkiállításból multikulti rendezvénnyé terebélyesedett II. Dublini Magyar Napok rendezvénysorozat hozott számára. Ugyanis annak során felvetette, hogy a dublini magyaroknak csináljanak egy közösségi rádiót.

„E rendezvényen belecsöppentem egy éppen zsíroskenyeret kenegető magyar csapatba, ahová beálltam segíteni, s közben vázoltam a közös rádiólétesítéssel kapcsolatos ötletemet, ami megtetszett nekik. Az elgondolásomat tett követte: a dublini magyar nagykövetséget azzal kerestük fel, hogy annak munkatársai segítsenek nekünk létrehozni a Magyar Házat, amely a rádiónk önkéntes szerkesztőin kívül a rendezvényeinknek is helyet adna. Azt a választ kaptuk, hogy a nagykövetség nem pályázhat az ír államnál, de szívesen nyújtanak jogi segítséget a tervünk megvalósításához” – szólt a későbbi fejleményekről.

A Zene a javából privát online rádióm mintájára létrehozta a dublini magyarok közösségi rádióját, de a Magyar Ház-pályázatuk során így sem jártak sikerrel.

„Pedig nagyon reméltük, hogy a közösségünk megkaphatja az ír állam tulajdonában levő, egyik üresen álló, külvárosi épületet. Nos, bár székhelyül még egy garázst sem juttattak nekünk, de legalább a baráti csapatunk megmaradt, és kocsmákban kezdtünk el magyar rendezvényeket szervezni. A  közösségi rádiónk részére pedig bő félszáz érdekes interjút is készítettem a már régóta Dublinban élő vagy éppen kiérkező magyarokkal.  Csütörtökönként 17 órától éjfélig sugároztuk a magazinműsorunkat, melyben összefoglaltuk a heti híreket, kulturális eseményeket, tervezett műsorokat…, s abban sok zene is helyet kapott” – ismertette kalandos élete további történetét.

Mint mondta: ideig-óráig mindig akadt egy-két önkéntes munkatársa, de mivel honoráriumot nem volt miből fizetnie nekik, hosszú időre nem horgonyoztak le mellette.

„Mindezt én is ingyen csináltam, mert az öt évig felvett munkanélküli segélyből meg tudtam élni. Talán Szlovákiában ekkora bért sem kaptam volna. Nos, 2019-ig rádiózással foglalkoztam, majd a Covid-pandémia idején egy ottani egyetem zárt kurzusának ösztöndíjas hallgatójaként, két évig média szakon gyarapíthattam a rádiózással kapcsolatos tudásomat. Még egy évre kaptam volna ösztöndíjat, de tovább nem maradtam a szigetországban. Ahelyett 2022-ben eleget tettem a komáromi Szinnyei József Könyvtár új igazgatója felkérésének, hogy térjek haza, és vezessem az intézmény zenei részlegét” – indokolta visszatérését, ami két év elteltével negatív fordulatot vett: nem hosszabbították meg az itteni munkaszerződését. Előfordulhat, hogy emiatt majd ismét külföld felé veszi az irányt.

De addig sem unatkozik! Például a csak pár napra kiutazni vagy hosszabb időre kitelepülni vágyókkal is szívesen osztja meg a saját dublini tapasztalatait, élményeit. A túlparti Jókai Mór Városi Könyvtárban tartott, diavetítéssel egybekötött előadásán gondolatban vele együtt barangolhattunk a nagymúltú, hatalmas területen fekvő, de csak hozzávetőleg 1 millió lakosú, metróval nem rendelkező Dublinban, James Joyce író szeretett városában. Odaképzeltük magunkat a viking eredetű város középkori utcáira, a György-kori sugárútjaira, hídjaira, templomaiba, kocsmáiba, színházába, múzeumaiba, egyetemére és akár a viktoriánus nyomornegyedeibe. Miközben legalább fényképeken láttuk a Dublini Kastélyt, a Christchurch-katedrálist, a Trinity College-et és még sok más nevezetességet, megismerkedtünk a színes és olykor viharos történelmével, hajdani és mai jeles személyiségeivel is.

Sok más érdekesség között megtudhattuk, hogy az írek többsége nem nagyon ragaszkodik az angolnál sokkal bonyolultabb és nehezen megtanulható, ezért attól kevésbé versenyképesnek tartott anyanyelvéhez. Ehelyett saját indentitásukat az ősi legendáik, hagyományaik, dallamaik és a keresztnevük által őrzik. Míg száz évvel ezelőtt még az egész szigetük ír nyelvű volt, a mai írek inkább csak olvasnak, mint beszélnek az anyanyelvükön. Ez számunkra intő példa lehet…A közlekedési lámpa piros fényének sem tulajdonítanak nagy jelentőséget, akár rendőrök jelenlétében is átmennek „tilosban” az úton, ha ebben egyetlen jármű sem akadályozza őket. A buszmenetrendeket „majd jön, ha a sofőr akarja” alapon szintén félvállról veszik, s inkább kerékpáron járnak. Többnyire nem túl drágán, mert Dublinban passziónak számít a bicajlopás…

Azt is megtudtuk, hogy a magyarok említése során először a fogorvos jut az írek eszébe, mert sok fogdoki nyitott rendelőt a városban. Az ottani férfiak kedvelik a szép és főzni tudó (!) magyar lányokat, akikkel akár házasságot is kötnek. Jó tudni, hogy a nagycsaládok hívei, s legalább 3-4 utódot vállalnak. A hölgyek a férfiakkal együtt szívesen időznek a pubokban, vagyis az ételeket is felszolgáló kocsmákban, ahol legszívesebben a híres Guinness barna sört vagy az ír whiskyt kortyolgatják. Az utóbbit tőlünk eltérően sosem jéggel, hanem állott vízzel isszák, amit mennyiségkorlátozás nélkül ingyen fogyaszthatnak. Ugyancsak városszerte ingyenes a toaletthasználat.

Az influenzát legszívesebben whisky, forró víz, méz, citrom és reszelt gyömbér keverékéből készített itallal gyógyítgatják, ami jótékony hatást fejt ki a napközben többször és gyorsan megváltozó, főleg a nyirkos, hideg időjárásban. (Esőkabát nélkül senki se utazzon Dublinba!) Kávézás helyett inkább kenyai teát isznak, de nem citrommal, hanem tejjel. Emiatt kávézót inkább csak a helyi olaszok nyitnak. Számukra az a természetes, hogy más-más csapból engedik a meleg és a hideg vizet, s az itteniektől eltérő konnektoraik vannak.

Bár barátságosak és befogadóak a külföldiekkel szemben, de az otthonukba csak hosszú ismeretség után hívják meg őket. A hivatali ügyintézésük gyors, az egészségügyben pedig főleg indiai és pakisztán orvosokat, valamint fülöp-szigeti ápolókat foglalkoztatnak, míg a taxiszolgáltatást a nigériaiak uralják.

„Összességében elmondható, hogy Dublin egy nagyon élhető hely, de a turisták számára négy nap elegendőnek bizonyul a nevezetességei megtekintésére” – fejezte be a kérdés-felelettel záruló előadását Norbert, aki bónuszként finom Guinness-sörbonbont osztogatott a jelenlevőknek, ő pedig ajándékcsomagot vehetett át az élvezetes est szervezőjétől, Deák Anna könyvtárostól. Leszögezhető, hogy érdemes volt felszállnunk az ingyenes „BUD-DUB járatra”, s akár hosszabb időt is eltöltöttünk volna a „vikingek földjén”…

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés