A Komáromi Kórház vezetőségének és a környék betegeinek régi vágya teljesült, a mai napon ugyanis ünnepélyes kereten között átadásra került az önerőből megvalósult mágnesesrezonancia-képalkotás elvén működő új diagnosztikai részleg. A legkorszerűbbnek számító diagnosztikai módszer alkalmazása a régióban régóta várat magára, ám mostantól a betegeknek nem kell emiatt Érsekújvárba, vagy Dunaszerdahelyre utazniuk. Az első betegek már a jövő héten alávethetik magukat Komáromban az MRi-vizsgálatnak.
Az ünnepélyes átadáson részt vett az egészségügyi minisztérium államtitkára, Lenka Dunajová Družkovská, Nyitra megye elnöke, Branislav Becík, az AGEL igazgatótanácsának alelnöke, Marie Marsová, valamint Komárom polgármestere, Keszegh Béla.
Az egyik legkorszerűbbnek számító 1,5T Siemens MAGNETOM Sola típusú MRi-készülék tavaly év végén érkezett meg Komáromba. Üzembe helyezését a neki otthont adó helyiségek építési munkálatai előzték meg, melyeket teljes mértékben fel kellett újítani és alkalmassá tenni a diagnosztikai berendezés fogadására.
„Az MRi-munkahely kiépítése a kórházi diagnosztika egyik alappillérét képezi a neurológiai, sebészeti, belgyógyászati, traumatológiai és rehabilitációs, s természetesen az onkológiai osztály számára, mivel az MRi-diagnosztika elmaradhatatlan az onkológiai központok működéséhez. A 110 ezer lakosú Komáromi járás eddig nem rendelkezett ilyen berendezéssel. Rendkívül örülök, hogy sikerült megvalósítanunk, az új diagnosztikai lehetőség óriási előrelépést jelent az egészségügy számára“ – nyilatkozta a Komáromi Kórház igazgatója, Miroslav Jaška.
A teljes beruházás értéke – beleértve az építési munkálatokat – elérte az 1,5 millió eurót, mely összeget a kórház önerőből biztosította. Az új részleg a kórház sürgősségi felvételi és recepciós épületében kapott helyet. Itt nemcsak a kórházban ápolt betegek kivizsgálása folyik majd, hanem a környék járóbetegeit is fogadják. A teljes munkahelyet úgy alakították ki, hogy az a leghatékonyabban működhessen.
Az első vizsgálatra érkezőket már jövő hét hétfőjén fogadják, a jövőben gyermekek kivizsgálását is tervezik. Egyelőre az Általános Egészségbiztosítóval van szerződésük, de január végére a többi biztosítóval is megkötik a szerződést.
agel, (N.ZS.)