HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Félidőben a Magyarországon először látható Body Worlds kiállításról

Félidőben a Magyarországon először látható Body Worlds kiállításról

562
hirdetés

Bár a Body Worlds – Az eredeti kiállítás az emberi testekről elnevezésű anyag már 1995-ben elkészült, s azt világszerte több mint 50 millió látogató tekintette meg, Budapestre csak 2022. november 16-án érkezett meg. A Kelenföld vasútállomáshoz közeli Etele Plaza harmadik emeletén helyet kapott látványosság iránt folyamatosan nagy érdeklődés mutatkozik, s azt február 19-ig a felvidéki érdeklődőknek is érdemes megtekinteniük. Jelenleg a világ legsikeresebb kiállításának tartják…  

Budapesten február 19-ig látható az egyedi kiállítási anyag

Budapesten ugyan már Bodies néven több kiállítást is rendeztek az emberi testekről, ám ez az első olyan összeállítás, amely a látogatókat az egyedi plasztinációs eljárás révén megőrzött, valódi emberi testek segítségével tájékoztatja az anatómiáról, fiziológiáról és egészségről.

A szervek alakjának és eredeti színének megőrzését is biztosító eljárást a tárlat megálmodója és alkotója, Gunther von Hagens professzor 1977-ben találta fel, amikor anatómusként a Heidelbergi Egyetemen dolgozott.

Az ismeretterjesztő műsorát és tanításait éveken keresztül a BBC csatornái sugározták, s az általa elmondottak azóta már a leghíresebb orvosi egyetemek tananyagába is bekerültek. „A plasztinátumok arra hivatottak, hogy emlékeztessenek saját halandóságunkra és arra, hogy milyen csodálatos ajándék az élet“ – olvasható az egyik panelen.

A plasztinációs eljárást e tárlat megálmodója és alkotója, dr. Gunther von Hagens professzor találta fel

Az eredeti kiállítást az 1995-beli elkészítése óta Európa, Amerika, Ázsia és Afrika hozzávetőleg 90 nagyvárosában több mint 50 millió látogató szemrevételezte.

Az anyag évről évre bővül, csiszolódik, miközben a világ legsikeresebb kiállításává vált. Az újbudai Etele Plaza harmadik emeletén több mint 1200 négyzetméteren, két kiállítótérben szembesülhetünk azzal, hogy mennyire bonyolult, de egyben tökéletesen megalkotott világ az emberi szervezet.

3D-ben szeletelt, plasztinált preparátum
A kiállításon látható valamennyi anatómiai minta hiteles, s akikhez azok tartoztak, még az életküben hozzájárultak ahhoz, hogy a testüket tartósan megőrizzék, s a haláluk után az orvosok és laikusok oktatására használják.

Egyetlen személyazonossági adatuk és a haláluk indítéka sem szerepel a tárlaton. Különböző okokból döntöttek úgy, hogy részt vesznek ebben a donor-programban, s a hozzájárulásuk nélkül e kiállítás nem jöhetett volna létre.

A csont fejlődése az élet kezdetén

A mintegy kétórás, feledhetetlen barangolás során nemcsak az emberi test lenyűgöző világába, szerkezetébe, valamint a funkcionális rendszerek és szervek egymásra gyakorolt hatásaiba nyerünk betekintést, hanem alapos önismeretre és filozófiai elmélkedésre is lehetőségünk nyílik.

Az emésztés hosszadalmas folyamata

„Vigyázz a testedre! Ez az egyetlen hely, ahol élhetsz“ – Jim Rohn amerikai író-vállalkozó figyelmeztetéséhez hasonló, több továbbgondolásra érdemes üzenet is fel-felbukkan a testtúra során. Azok a tudatos életre sarkallnak, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk az egészségünkre, s felismerjük a fizikai potenciáljainkat, korlátainkat.

Az emberi test egy életre szóló kihívást jelent, s egy látható tükörképe a biológiai óránknak… Az életerő nem csak a kitartásban, de az újrakezdés képességében is megmutatkozik…“
Összetetett feladatot végez a magasugró szervezete is

A valódi emberek plasztinációk között lenyűgöző kidolgozottságú, művészi, mozgó tónusba (pl.: magasugró, műkorcsolyázó, kötéltáncos, labdára vetődő kapus, lasszós, festőművész) állított egész testek, szervek, szervkonfigurációk, vérerek és átlátszó testszeletek találhatók.

Egyes plasztinált preparátumok összehasonlítják az egészséges és a gyakori betegségekkel sújtott szerveink működését, valamint bemutatják a szenvedélybetegségek hosszú távú hatásait, továbbá az immunrendszerünk pótolhatatlan szerepét, ekképp is hangsúlyozva az egészséges életmód fontosságát.
A dohányos kátránnyal teli tüdeje
Ugyancsak bepillanthatunk a mesterséges térd- és csípőízületek mechanikájába, az implantátumok alkalmazásába és az időskorral együttjáró, visszafordíthatatlan folyamatokba. Hangsúlyozva: minden életkorban nagy szükség van a pozitív gondolatokra, az agyunkat is megdolgoztató kihívásokra és az életünk egyes területei közti egyensúlyra. Azok hiányát ugyanis az egészségünk és a jólétünk szenvedi meg.
Az idegrostok rendkívül kifinomult hálózata

Az egyensúlyozást a család apraja és nagyja által kipróbálandó hintákon is gyakorolhatjuk, az anatómiai tükör előtt pedig a saját izmaink, csontjaink működését is megfigyelhetjük.

Majd egy méretes táblán a saját vágyunkat is megfogalmazhatjuk a „Mielőtt meghalok, szeretnék…“ mondat befejezéseként. Aki pedig a feledhetetlen élményeken és új ismereteken kívül egyedi emléktárgyat is haza szeretne vinni, az a saját szeméről érdekes, színes képet készíttethet a kijárat előtt alkotó szakemberrel.

Aki akar, az a saját szeméről érdekes, színes képet készíttethet
A látogatókban mély nyomot hagyó és tudatosabb életre ösztönző kiállításra szóló belépőjegy a diákcsoportok tagjainak csupán fejenként 1990, másoknak pedig életkortól függően 2900-5600 forintba kerül.

Ráadásul a családok kedvezményes áron nyernek bebocsátást. A sorbanállás elkerülése érdekében érdemes online megváltani a belépőket a www.jegy.hu címen. Ez tényleg kihagyhatatlan…!

Vajon ki mit bánhat meg a saját élete végén?

Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk

hirdetés