Kezdőlap SPORT Komárom csapata nem bírta a drámai végjátékot

Komárom csapata nem bírta a drámai végjátékot

28
MEGOSZTÁS

1377314_542611772486991_111028328_nA vendég csapat Myles és Joyner játékának köszönhetően jól kezdte a meccset. Tartották a lépést  Nyitra csapatával sőt a hetedik percben már 6 ponttal vezett Komárom. Az első negyedet még hozni tudták a komáromi fiúk 27:30 arányban. A második negyed ötödik percében a hazai csapat kiegyenlített és ettől fogva fokozatosan növelte előnyét, így a félidő eredménye 56:43 lett.

A második félidőben a komáromi csapat mindent megpróbált, de az eredményen nem tudott javítani, sőt a 8. percben a Nyitra már 16 ponttal is vezetett. Az utolsó negyedben Komárom begyújtotta a motorokat és a kilencedik percben már csak 3 pont választotta el az egyenlítéstől, de ennek ellenére már nem tudták a mérkőzést megfordítani, így kikaptak 90:86-ra.

 

Pinke Noémi

dunataj.sk