HAZA HÍR-MIX Komárom egy év után ismét az elődöntőben

Komárom egy év után ismét az elődöntőben

261
hirdetés
MBK BANÍK HANDLOVÁ-BC KOMÁRNO 79:81 (13:25, 22:19, 23:18, 21:19)
Pontdobók – Nyitrabánya: Marrow 22 (10 assziszt), Yarbrough 20, Petráš 11 (12 lepattanó), Pipíška 10, Moffe 9, Balčiunas 5, Johnson 2, Láštic 0
Pontdobók – Komárom: Gilbreath 22, Harvey 13, Volárik 12, Walker 9, Nuhu 8, Tate 7, Danielič 6, Páleník 4
Az ördögök lendületesen kezdték a mérkőzést, rögtön egy 7:0-s szériával kis előnyt építettek ki maguknak. A hazaiak hiába próbálták zárni a hátrányt, nem találtak fogást a komáromi csapaton, így az első félidő végén már 13:25-re vezetett Komárom. A második negyedben Nyitrabánya fokozott nyomást gyakorolt Komáromra, de a vendégek továbbra is kontrollálták a játékot, így 35:44-es állással vonultak a szünetre. A második félidőben egy egészen más Nyitrabánya lépett a pályára, a hazaiak minden labdáért megküzdöttek és drámaian alakították a játék menetét. Az utolsó negyedben mindkét csapat óriási elszántsággal játszott, remek hangulatot teremtett a két szurkolótábor. A komáromi szurkolók egy kisebb csoportja elutazott Nyitrabányára, hogy buzdítsa kedvenceit a meccs folyamán. A drámai befejezésben Komárom utolsó támadása nem járt sikerrel, viszont a hazaiak ellentámadása sem talált be, így BC Komárno egy év után harmadszor is bejutott a férfi kosárlabda bajnokság elődöntőjébe.
 
KOMÁROM (KOMÁRNO)
Samuel Volárik
Más hozzáállással léptünk pályára, mint az első nyitrabányai mérkőzéskor. A meccs elején remekül játszottunk, de később nyomás alá kerültünk az ellenfél részéről. Csapatként jól küzdöttünk.
Ivan Djordjevič – vezetőedző
A sok változtatás után bejutottunk az elődöntőbe. Büszke vagyok a játékosaimra.
 
NYITRABÁNYA (HANDLOVÁ)
Juraj Láštic
Köszönjük a szurkolóinknak, hogy eljöttek és támogattak minket. Sajnálom, hogy a szezon ilyen korán véget ért számunkra. A végsőkig küzdöttünk.
 
Nenad Milošević – vezetőedző
Gratulálok Komáromnak, jobban játszottak! Sokat fejlődtünk a kevesebb, mint két hónapnyi közös edzés alatt. Köszönöm a játékosoknak, mindent beleadtak. Köszönöm a szurkolóinknak is a szezon során tanúsított támogatásért. Köszönöm a vezetőségnek is a munkáját, és kijelenthetem, hogy Nyitrabánya (Handlová) visszatért.
.
Mgr. Mikuláš Keszan
fotó: BC Komárno facebook oldala, Lukáš Droppan
hirdetés
Previous articleKomárom neve összeforrt a hajózással és a hajóépítéssel
Next articleA magyar népviselet napja: mit viseltek eleink?