HAZA RÉGIÓ A magyar népviselet napja: mit viseltek eleink?

A magyar népviselet napja: mit viseltek eleink?

382
hirdetés

2015-ben egy új ötlettel indult útjára a Legyen a népviseletnek is egy napja kezdeményezés, ezért április 26-án az a cél, hogy láttassuk, megmutassuk, milyen gyönyörű viseletek vannak Magyarországon és a határokon túl. Idén már kilencedik alkalommal szervezik meg a Népviselet Napját, a kezdeményezéshez bárki csatlakozhat.

Ebből az alkalomból mi megpróbáltunk utána járni, milyen népviselet jellemző tájainkra, vagyis Komárom környékén. Bizonyára olvasóink közül is többen jártak már Búcson, a Népviseletes Babák Házában, ahol a felvidéki népviseletek babákon láthatóak, és teljes képet kap az érdeklődő a viseletekről, így például az is kiderül, hogy a Komáromi-járásban hol, milyen ruhákban jártak egykor.

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint, népviselet a falusi és mezővárosi parasztemberek, cívisek, pásztorok, esetleg kézművesek öltözete. Az emberi öltözet a legrégibb időtől kezdve nem csupán védte a beleöltözőt, hanem díszítette is és kifejezte társadalmi helyzetét. Az elmúlt évszázadok etnográfusok által vizsgált népviseletei ebben az értelemben kifejezték a társadalom paraszti, falusias rétegeihez való tartozást. Tudjuk, hogy a népviselet különböző megjelenési formái időben változó, kisebb-nagyobb csoportokhoz köthetők, amelybe akár 40 község is beletartozhat, de korlátozódhat egyetlen helységre is, az eltérő népviselet a vallás és a származás különbözőségét is kifejezheti, vagy a nyelvi – etnikai különbséget vegyes nemzetiségi falvakban.

A helyi viseletek különösen a 19. század elejétől váltak sokfélévé, új anyagok és az előbbiekben leírt új öltözettípusok megjelenésével. A 18–19. sz. fordulójától a formák, színek, anyagok rendkívül kibővült választéka alapján sok különböző helyi stílus alakult ki.

A 19. század végétől egyes csoportok a színes parasztos népviseletet lecserélték polgáriasra, a jellegzetes viseletek közül több elhalványodik, sőt, megszűnik már az I. világháború idején, illetve a II. világháború körül. A népviselet jelrendszerként is működött, hiszen akik ismerték az egyes öltözetdarabok, színek, díszítések és összeállítási módok jelentését, a viselőről, annak állapotáról, koráról, rangjáról-módjáról, foglalkozásáról, az alkalomról, amihez felöltözött mindent elmondott.

Komárom Vármegye

Méry Margit a Szlovákiai magyar parasztviseletek című könyvében írja, hogy Komárom vármegyében a 19. század végén népviseletet csak az udvardi járásban lehet találni.

1896 és 1914 között jelent meg a Magyarország vármegyéi és városai Magyarország monográfiája sorozat, Dr. Borovszky Samu szerkesztésében, amelynek 26 kötete van, a sorozat részletesen kitér a népviseletekre is. A Komárom Vármegye népe című fejezetet Pápay Ernő tanár írta, és kifejti, és mivel érdekesnek találtuk a fejtegetést, ezért egy hosszabb részt idézünk a kötetből. „Komárom vármegye néprajzi tekintetben, – hogy közhelylyel éljünk, – nem tartozik az ú. n. »érdekes« vagy »színes« vármegyék közé. A külső és leíró néprajzi jellegek szempontjából, minő az építkezés, a viselet, vagy a lakásberendezés, az általános dunántúli típust mutatja; helyi érdekességei, a többi közül kiváló, specziális helyi jellegű »néprajzi szigetei« nincsenek. Ennek oka jórészt földjének és népének (a túlnyomó többségben levő magyarságot tartva szem előtt,) egyöntetűségében rejlik. Földje nagyobbrészt sík, csak kis részben hullámos halomvidék, csekély részében dombos, mely egyforma létfeltételek mellett egyforma életmódot is fejleszt, lakossága is, – mindig nagy általánosságban szólva, – eredetre nézve meglehetősen homogén.

De van ennek egyébb oka is, mely jobára közös az egész Dunántúllal s ez az a magasabb kulturális élet, hogy röviden így fejezzük ki magunkat, mely ez országrészt a többiekkel szemben megkülönbözteti, s mely a kirívó néprajzi sajátosságok elmosódását eszközli és a népélet mindennemű megnyilatkozásának egyöntetűvé válását fokozatosan munkálja.

Nagymértékben hozzájárul ehhez az a körülmény, hogy lakosságának jó nyolczadrésze a volt nemesi rendhez tartozott, – egész községek vannak itt, melyek tisztán nemesekből állanak, – ez a rend pedig egész életmódjában, építkezésében, ruházkodásában, szokásaiban a nálánál magasabb osztályhoz, a földbirtokosokhoz húzott, azokat utánozta s a jobbágysorban élő néptől tőle telhetőleg külsőképpen is igyekezett magát megkülönböztetni.”

Milyen népviseletet hordtak?

A szerző kifejti, hogy a megyére nincs kimondottan jellemző népviselet, de mégis jelentős eltérések vannak néprajzi tekintetben a vármegye egyes részei között.

A Duna a megyét derékban vágja keresztül, ezzel két néprajzi félre is osztja azt. Más a Dunántúl, más a Dunáninnen. A már általunk idézett tanár úr írja: „A túladunai rész nagyjában egységes területnek minősíthető, a dunáninneni részt ismét két félre osztja a Nyitra-Vág-Duna medenczéje, mert a Csallóköze ismét más, mint az udvardi járás területe. A vármegye nem kevesebb, mint 8 más megyével határos s ebből az udvardi járásra 3 vármegye esik. De míg amazok kivétel nélkül színtelenek s az általános dunántúli (beleértve a kisalföldit is) tipusba tartoznak, addig ezek színesek s a tót-palócz törzsek területébe esvén, színükből ennek is kölcsönöztek. Színes viseletet, – mert elsősorban ez van szemünk előtt, – csak itt találunk, a mit e befolyás mellett annak is tulajdoníthatunk, hogy ugyanitt tót települések is vannak.”

A Népviselettel a kötetben külön fejezet foglalkozik, ezért ezt a részt szintén hosszabban idézzük, azokkal a részekkel, amelyek a mai Komáromi-járásra, illetve községeire vonatkoznak. Pápay Ernő megállapítja, hogy „Ha a népviseletet abban az értelemben veszszük, hogy az az általános polgári viselettől eltér, színekben inkább dúskálkodó, vidékenként változik, bizonyos konzervativizmus jellemzi s elkészítésénél a házi vagy a parasztiparnak nagy szerep jut, akkor népviseletet csak az udvardi járásban találunk. (…) A vármegyének ezt a részét színesebb tótpalócz vidék határolja s az itt található viselettípusok ebbe a nagy viseletvidékbe tartoznak. A vármegyében itt van a legtöbb tót község, s a magyar községekben is jó nagy százalék a megmagyarosodott tót. A másik három járás közül egy vegyes lakosságú, s ebben a népesség egy harmada sváb; ezek közül az ősi viseletet csak kevés tartotta meg, a tótság is jórészt elhagyta, a másik kettő csaknem tiszta magyar s ez jórészt a dunántúli polgári viseletben jár. Régebben bizonyára itt is színesebb volt a ruházat; sajnos, erről csak kevés feljegyzés maradt ránk. Fényes Elek pl. azt írja (Komárom vármegye 1848-ban), hogy (…) A csallóköziek és udvardiak gatyája (Szimő, stb.) durva sárgás színű rojtos házivászon, szűk, ránczozás nélkül, egészen tótos szabású. A csizmaszárba tűrve is viselik. (…) A komáromi szekeresgazdák viselete: fekete báránybőrbéléses posztóbekecs sűrü ezüstgombokkal és kötőlánczczal, ezüstgombos mellény. Ezt a környezet, különösen a jobbmódú, nemes községek régebben átvették, – a Csallóközben még sok háznál találunk szép áttört művű ezüstgombokat, mentekötőket – de a változott idő és elszegényedés lemarasztotta róluk. A komáromi szekeresgazdák daliás bandériumi viselete, a kócsag-tollas kucsmával, nyusztprémes dolmánynyal, stb. különben általánosan ismeretes.

A női viselet, szintúgy, mint a férfiaké, erősen városi hatás alatt áll és sok helyen alá van vetve a módinak. A selyem és bársony mindinkább terjed. Csizmát inkább csak az öregje húz, a fiatalok czúgos, fűzős vagy éppen gombos czipőt, télen bársonytopánt viselnek. Az alapszín általában barnás, de néhol még színes, leginkább égszínkék és piros. A fiatalság inkább a világos rózsaszint kedveli, különösen nyáron. Fejkeszkenyőt a lányok is hordanak. A házi ruha általában kék-tarka festett karton. Az általános ruhatípus: fejkendő, rékli (blúz, derék, lipityő, röpülő, otthonka, majkó), pruszlik, télen kabát, szoknya, kötény, péntő és czipő. A szoknya, kendő és rékli sok helyen (Aranyos, Császár, stb.) selyem vagy atlasz, a pruszlik bársony. Gelléren és Banán még nem hordanak sem selymet, sem bársonyt, Kocson csak a kendő van selyemből, a pruszlik siffonból és vászonból. A szoknya színe Gútán piros és fehér, Gelléren fekete és kék, Héregen ünnepnap fehér és piros, Kamocsán fekete és sötétzöld, Szimőn vörös és kék, Ácson sötét és fehér, Mocsán sötétkék, Tárkányon mindenféle színű, Kethelyen szintén, a lányoké azonban fehér és így tovább. Kézimunka nincs rajtok. Csicsón a fiatalabbja czifra kivarrott papucsot hord. Az öregebb asszonyok itt-ott (Bana) még hordanak tutyit vagy fejkötőt. Régi kisbundát már nem találni. Ékszert, függőt és gyűrüt csak itt-ott viselnek.

Az udvardi járásban a férfi-felsőkabátot sok helyen dolmánynak mondják (Nyitrában is), másutt mándlinak; színe csaknem mindenütt fekete vagy kék (Izsán, stb. nagy ezüst-gombokkal). Téli felöltő Fűrön a köpeny, Radványon a polgári kabát, máshol a bunda. Ez Imelyen, Naszvadon és Perbetén virágos. Szűrt mindenütt hordanak, de ez legtöbb helyen díszítetlen. Bogotán elvétve még bekecs is akad. Legczifrábban járnak a martosiak és szentpéteriek, kiknek viselete sok tekintetben megegyezik. A legények kalapjuknál csinált virágból bokrétákat hordanak, melyekről tarka pántlikák lógnak le. Pántlika van még fűzve sűrü, gülügombos pruszlikjuk felső gomblyukaiba is (Naszvadon is), sőt mellökre is tűznek belőlök. Érdekes, hogy nyáron a férfiak bőrpapucsban járnak, az öregebbek Martoson még báránybőrködment is hordanak.

A női viseletet e járásban a tótos-palóczoskaczkiásság és tarkaság jellemzi. Tarka bársonypruszlikok, sok szoknya, pántlikaözön, rózsás párták, hímzett ingujjak, czifrapillangós, magasszárú bársonytopánok, papucsok, piros csizmák a fiatalság örömei. Egész viseletkiállítást lehetne bemutatni innen. Ez falunként változik színben és gazdagságban. A legszebb viseletet Naszvadon, Szt-Péteren és Martoson találjuk, melyek közül az utóbbi a legmagyarosabb, az első a legtótosabb.

Magyarország vármegyéi és városai című könyvben színesben ábrázolták a Komárom megyei népviseletet

A színes képek eléggé híven szemléltetvén a vármegyének e legszebb s azt hiszszük, ritka festői szépségű viseletét, legyen szabad csak két darabra felhívnunk a figyelmet. Egyik az ünnepi fejkendő, a fidél (Nyitrában is megvan), mely a fej hátuljába tűzött fésűre alkalmazott kontyra jön s elől a homlokig, hátul a hát közepéig ér, aztán a tuszli-ra vagy karmantyúra, melyet az idősebbek még nyáron is felöltenek templombamenetkor. Lányok nem hordják, de az esküvőre menő menyasszony kezében már ott van. Érdekesnek tartjuk itt megemlíteni, hogy Martos csaknem tisztán kálvinista község.”

A Brorvszky-féle kötet tehát részletesen beszámol arról, milyen viseleteket hordtak a 19. században. Mára, sajnos, kevés helyen maradt fenn népviselet, a polgári ruhák voltak a jellemzőek. Ismert még ma is az említett udvardi, a martosi, a naszvadi, az izsai viselet. Az említett búcsi babamúzeumban több Komárom környéki falu viselete is látható a felsoroltakon kívül: Hetény, Búcs és Dunamocs. Ezek a Zsitva és a Garam völgye közti terület részei, ahogy muzslai, nánai, szőgyéni népviseletek is.

Képek: a Felvidéki népviseletek babákon és a Magyarország vármegyéi és városai című könyvekből vannak

Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk

hirdetés