HAZA vélemény Štefan Hríb: Mi a jelenlegi Szlovákia és Magyarország közti fő probléma

Štefan Hríb: Mi a jelenlegi Szlovákia és Magyarország közti fő probléma

839
hirdetés

Štefan Hríb három gondot lát a szlovák-magyar kapcsolatokban. Alábbi írásában elemzi, hogy mit kezdenek a ránk hagyott örökséggel a politikusok. A megbékéléstől még messze vagyunk – állítja.

1. A 19. század végi történelmet, amikor a nemzetállamok építése során nem törődtek a kisebbségekkel, amit a szlovák kisebbség a magyarosítás által sínylett meg. Nemcsak egyedül a magyarok tették ezt, ám a szlovákok szemében máig ők az egyedüliek. Néha már tragikomikus dimenziókig.
2. Trianon történelmét, amikor a nagyhatalmak az első világháború eredményeként értelmetlenül és ostobán feldarabolták a magyar nemzetet. Megint csak, nem a magyarok voltak az egyedüli érintettek a történelem során, de ők úgy látják, hogy ők a történelem fő vesztesei.
3. A második világháború történelmét, amikor először a Bécsi döntéssel, majd a Beneš-dekrétumokkal brutális módon beavatkoztak a két nemzet közti viszonyokba. Mindkét aktus hasonlóképpen kegyetlen volt, de a szlovákok ugyanúgy, mint a magyarok csak a saját sérelmüket tartják az egyedülinek.

Mit kezdenek ezzel az örökséggel a politikusok?

Először három pozitív dolgot említek:
1. A mai ellenzék majdnem 10 évig együtt kormányozta az országot a magyar politikai párttal. Ez a 10 év megmutatta a szlovákoknak, hogy a magyarok ugyanolyan hazafiak és hasznos emberek, mint ők, és hogy Szlovákia az ő országuk is.
2. Robert Fico első kormánya ugyan a nacionalistákat választotta koalíciós partnerül, de a jelenlegi Fico-kormány kisebbségi kormánybiztosnak Bugár pártjának jelentős politikusát, A. Nagy Lászlót választotta. Kicsi, de mégis előzékeny lépés.
3. A holdkóros nacionalista Ján Slota és a Szlovák Nemzeti Pártja nem kerültek be a parlamentbe.

Ezek fontos dolgok. De a megbékéléstől még messze vagyunk.
Három példa:
– Amikor Iveta Radičová köztársaságielnök-jelölt volt, a nacionalista pletykák és óriásplakátok az állítólagos titkos egyezségéről a magyarokkal a Beneš-dekrétumokról meghiúsították a megválasztását.
– Amikor a magyar köztársasági elnök Sólyom László Szlovákiába akart jönni, a mozgásszabadság és Schengen ellenére a Szlovák Köztársaság szervei feltartóztatták, és nem engedték meg neki a belépést az ország területére.
– Amikor Magyarország bevezette a kettős állampolgárság lehetőségét a szlovákiai magyarok számára, beleértve a felesleges választójogot és a megválaszthatóság jogát is a magyar parlamentben, Szlovákia elfogadott egy törvényt, hogy minden magyar, aki felveszi a magyar állampolgárságot, elveszíti a szlovákot.
Ezek nem a barátság és a megbékélés példái. A jelenlegi csend és a viszonylagos nyugalom a kapcsolatunkban főleg az Európai válsággal magyarázható, mert Németország jó kisdiákjainak akarunk mutatkozni.

De miért nem értjük egymást?
Mert még mindig minimális azok száma, akiknek van merszük beleélni magukat a másik nemzet helyzetébe.
Most csak a szlovákok nevében beszélek. Szlovák oldalról csak egyetlen erőteljes megnyilvánulásra emlékszem ez irányban: František Mikloško volt parlamenti elnökére, aki a Szent Adalbert Díj átvételekor a magyar parlament épületében nyilvánosan bocsánatot kért az 1945 és 1948 között a magyarokat ért jogtalanságokért. Bár Szlovákiában a bíráló hangok célpontjává vált ezzel, de elkezdett valami lényeges dolgot.
Miért nem képes a politikusok többsége valami hasonlóra? Mert nem rendelkeznek széles dimenzióval, de azért is mert ilyen a választóikról alkotott meggyőződésük. Nem hisznek a szlovákok magyarokkal szembeni jóakaratában, s azzal hogy politikusokként barátságosak lennének a magyarokkal, nem akarják kockára tenni a választópolgárok szavazatait. A politikusoktól tehát nem lehet sokat várni.

Mit lehet akkor tenni?
Három dolgot.
1. Fontos az elit szerepe. Ahogyan a franciák és a németek a 2. világháború után megtalálták a kölcsönösen előnyös utat, a szlovákoknak és a magyaroknak is meg kell találniuk azt. Talán kezdhetnénk kis dolgokkal, például egy közös labdarúgóligával, vagy közös történelemtankönyvekkel, filmekkel, zenével. Később már nem látom okát, miért ne lehetne egyszer például közös légierőnk vagy akár többségünk az európai politikában. De mindezt az elitnek kell kezdeményeznie, nem a politikusoknak.
2. Itt van továbbá a műveltség szerepe. A politikusok néhány államférfiút kivéve mindig csak olyanok lesznek, amilyenek a választópolgárok. Azaz a választópolgárok álláspontjai a döntőek. Ezért kulcskérdés a műveltség, a közös történelmünk ismerete. Egyébként, ha Szlovákiának szüksége van a kohéziós alapokra, akkor sokkal inkább a műveltségre menjen, mint mindenféle mesterséges projektre, amelyek csak a korrupciót növelik.
3. De a legfontosabb a nemzeteink közti igazság iránti elszántság. Találni magunkban olyan elszántságot, mint František Mikloško, az én generációmhoz tartozó szlovákok feladata. Ezért szlovákként Mikloškóval együtt azt mondom, hogy a Beneš-dekrétumok embertelenek és tisztességtelenek voltak a magyarjainkkal szemben. És tovább megyek: a Trianoni szerződés is nemcsak ésszerűtlen, hanem nagyon kegyetlen és igazságtalan volt a magyarokkal szemben. Sajnálom, hogy a magyarokkal ez történt.

Állítom, hogy nem vagyunk ellenségeskedésre ítélve. Csupán a kölcsönös megismerésre és az igazság iránti elszántságra kell építeni a kapcsolatainkat.

Štefan Hríb, ChartaXXI, ford. dé/Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleZsiráfborjú született a fővárosi állatkertben
Next articleA városi rendőrök használták fegyverüket