HAZA BELFÖLD Öt megyében lesz második forduló a megyefőnök-választáson

Öt megyében lesz második forduló a megyefőnök-választáson

782
hirdetés

November 23-án tartják Szlovákiában a megyei választások második fordulóját, a nyolc szlovákiai megyéből ötben.

    Mivel Szlovákiában a megyei választások többségi rendszer alapján zajlanak, második kört ott tartanak, ahol az első fordulóban a megyefőnök-jelöltek egyike sem szerezte meg az érvényes voksok több mint felét. A nyolc szlovákiai megye közül öt ilyen van, ezekben az a két-két jelölt indul a második körben, akik az első körben a legtöbb szavazatot kapták. A leendő megyei képviselők névsora már az első körben véglegesítődött.
    A nyolc szlovákiai megye közül a nagyszombati volt az egyetlen, ahol a megyefőnök választáson három szlovák jelölt mellett magyar jelöltek is indultak. Egyikük, Berényi József, az MKP megyefőnök jelöltje és elnöke, a szavazatok csaknem húsz százalékát megszerezve bejutott a második körbe. Az MKP jelöltje a második körben a Robert Fico vezette kormánypárt, a baloldali Irány-Szociáldemokrácia jelöltjével, Tibor Mikus jelenlegi megyeelnökkel verseng majd a voksokért, aki az első körben a szavazatok 40 százalékát szerezte meg. A magyar párt elnöke a második fordulóban elvben a Most-Híd szlovák-magyar párt szavazói voksainak egy részével is számolhat, mivel Bugár Béla pártja, miután az ő jelöltjük, Nagy József nem jutott tovább, támogatásáról biztosította az MKP jelöltjét.
    Szlovákiában már évtizedek óta a főváros, illetve Pozsony megye számít a jobboldali pártok legerősebb bástyájának. A megyei választások szombaton tartott első fordulójában és az előző, 2009-es megyei választásokon egyedül itt nem sikerült győznie a baloldalnak. A Smer Pozsonyban a szombati voksoláson csupán egy megyei képviselői helyet szerzett, ezt Rober Fico az egyébként országos választásokon elsöprő sikert arató párt elnöke csupán annyival kommentálta: „Pozsony nem Szlovákia.” Pozsonyban a széleskörű jobboldali koalíció jelöltje, Pavol Freso szerezte a legtöbb voksot az első körben, az összes szavazat 48 százalékát. Pavol Freso, aki a Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS), a felmérésekben jelenleg legalacsonyabb támogatottságot mutató jobboldali parlamenti párt elnöke, Monika Flašíková Benovával, a Smer európai parlamenti képviselőjével mérkőzik majd, aki közel fele annyi szavazatot kapott mint Freso.
    Besztercebánya megyében egyes elemzők szerint meglepetést hozott a megyei választások első köre, ugyanis Vladimír Mankán a Smer által is támogatott széles koalíció jelöltjén kívül, nem az ellenzéki, SDKÚ-DS-es jelölt, a szélsőségesen liberális elképzeléseiről ismert volt munkaügyi miniszter, Ludovít Kaník került a második körbe, hanem a parlamenten kívüli Marián Kotleba a Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) elnöke. Marián Kotlebát és pártját a pozsonyi sajtó szélső jobboldaliként említi, maga a párt erősen nemzetinek jellemzi magát és Európai Unió ellenes retorikájáról valamint roma ellenes megnyilvánulásairól ismert. Besztercebánya megyében az első fordulóban Vladimír Manka kevés híján megszerezte a voksok 50 százalékát, ellenfele két hét múlva Marian Kotleba lesz, aki csaknem fele ennyi voksot kapott.
    Nyitra megyében, amelyben a legmagasabb a magyarságnak az összlakossághoz viszonyított aránya, nem indult magyar jelölt a megyefőnöki posztért. Ez ugyan elsőre meglepő lehet, ám egyebek mellett azzal is összefügg, hogy a 2002-ben bevezetett 8 megyés közigazgatási rendszer úgy osztotta fel az országot, hogy egy megyében sincs többségben a magyar lakosság, ami megmutatkozott a korábbi magyar megyefőnök jelöltek által elért eredményeken is. Nyitra megyében a választás második fordulójában a szavazatok 47 százalékát megszerző kormánypárti jelölt, Milan Belica és a széleskörű jobboldali koalíció jelöltje, Tomás Galbavý párharcára kerül sor. Valószínűleg itt lesz majd a legszorosabb a verseny, hiszen az ellenzéki jelölt is több, mint 37 százalékos teljesítménnyel zárt az előző körben.
    A szlovákiai megyei politika sajátosságaira mutat rá, hogy Kassa megyében a kormánypárt, valamint a magyar szavazók voksaira számító pártok, az MKP és a Most-Híd közös jelöltjeként indult jelölt, a jelenlegi és korábbi megyefőnök, Zdenko Trebula volt a legeredményesebb az első körben. Elemzők szerint Kassa megyében nem kell szoros versenyre számítani a második fordulóban, mivel a második helyen továbbjutott Rudolf Bauer, a parlamenten kívüli Szlovák Konzervatív Demokraták jelöltje, az első körben alig fele annyi voksot kapott, mint Zdenko Trebula.
    Három szlovákiai megyében, a trencséni, a zsolnai és az eperjesi megyékben már az első fordulóban sikerült megyefőnököt választani, ezekben kivétel nélkül a Smer jelöltjei győzedelmeskedtek.

MTI

hirdetés