HAZA vélemény Minden nézőpont kérdése, azaz Malvinka, Jolánka és a szegény kisnyugdíjas elnök

Minden nézőpont kérdése, azaz Malvinka, Jolánka és a szegény kisnyugdíjas elnök

737
hirdetés

Történt, hogy kicsiny hazánkban, ahol bizony egyáltalán nem ritka a 200 eurót alig meghaladó nyugdíj (méghozzá több évtizednyi munka „jutalmaként”), az idén nyugdíjba vonuló államfő arra panaszkodott, milyen nehéz lesz kijönnie 995 eurós „alacsony” nyugdíjából. Mivel szakadéknyi szociális különbségek jellemezte világunkban már megtanulhattuk, hogy minden viszonylagos, azaz nézőpont kérdése, ezért az ő szemszögéből nézve még érthető is, hogy az eddigi nettó 5 268 eurós fizetéséhez képest elenyészően kevés az a 995 euró.

Azt is tudjuk, hogy a fényűző jólét és a mélyszegénység két olyan dimenzió, melyek között nincs átjárás, ebből adódóan az elnökhöz hasonló szinten élőknek halvány fogalmuk sincs arról (igaz, nem is érdekli őket), mit is jelent az igazi nélkülözés, ezért valóban megrázó élmény lehet számukra elképzelni, hogyan lehet megélni valamivel kevesebb, mint ezer euróból. Most elsüthetnénk az elnök címére olyan okosságokat, melyeket a szociális és nyugdíjtörvényeket alkotók szoktak ajánlgatni a közönséges mezei polgárnak, miszerint még produktív korban tessék a jövőre gondolni, meg hogy a gyerekek kötelessége, meghálálva a korábbi gondoskodást, segíteni az idős szülőket öregségükben, s ezen a nyomvonalon haladva azért megnyugodhatunk, hogy az eddigi jövedelméből csak volt módja félretenni a mindennapi reggeli tejeskávéra. Mindent egybevetve tehát itt és most nem szalonképes ez a panaszkodás. Mert képzeljük csak el a szlovákiai kisnyugdíjasok megtestesítőiként, Malvinkát és Jolán nénit, akik a sirámok hatása alatt fátyolos szemmel csapják össze a kezüket, hogy az a szegény drága ember hogy fog ezután megélni ebben az istentelen drágaságban?! Jolánka sebtében meg is fogadja, hogy ellátja egy-két hasznos tanáccsal, hogyan lehet maroknyi csirkeaprólékból, nyakból, szárnyból és zúzából remek háromfogásos vasárnapi ebédet rittyenteni, s öt deka parízeren napokig elrágódni, pláne ha fogsorra sem telik az embernek. Malvinkának pedig, ennek a drága léleknek az eszébe ötlik, hogy maradt az ő szegény boldogult embere után néhány öltözet ruha, sőt cipő is. Sajnálta csak úgy kitenni a kuka mellé, kelleni meg nem kellett senkinek. De Malvinka és Jolánka faluja messze van a fővárostól (nem is annyira a kilométereket, inkább az életszínvonalat tekintve), a busz meg a vonat drága, az a fránya reuma is szaggatja a lábukat, no meg, mint már említettük, kapcsolat sincs a két dimenzió között. Pedig legalább egyszer beszélgethetnének, s az elnök úr talán átértékelné a „nehéz kijönni a nyugdíjból” életérzést. De félre a tréfával, hiszen ez éppen olyan valószínűtlen, mint az, hogy a valóban kisnyugdíjas Malvinkának és Jolánkának az ilyen sirámok hallatán megesne a szíve a szegény elnökön, aki mellesleg megbízatása lejártával az emlékiratai megírására készül. Hogy ez jó nyugdíjkiegészítésnek ígérkezik-e, nem tudni, mindenesetre egyelőre nem úgy tűnik, hogy könyvsiker lesz, bár ha minden jeles mondását belefoglalja, viccgyűjteményként még esélyes is lehet…

-nkzs-

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleMeglepetés hokirajongó nyugdíjasoknak
Next articleMindenki érti, mit mond a kutya