HAZA HÍR-MIX Három KFC-s bajnoki cím 2017-ben

Három KFC-s bajnoki cím 2017-ben

1736
hirdetés

A KFC 1 felnőtt és 7 utánpótlás csapata 9 bajnokságban vett részt a 2016/2017-es szezonban.

A felnőtt csapat ott folytatta a szezont, ahol az előzőt abbahagyta, így a III. liga egyik bajnokaspiránsaként várta az új kiírást tavaly júliusban. Az elvárások beigazolódtak, és magabiztosan nyerte a felnőtt csapat a III.ligát, így 40 év után ismét a 2. vonalban szerepelhet a komáromi klub.
Az ifiknél sajnos nem lehettek ilyen magasak az elvárások, az elejétől fogva a bentmaradás volt a cél a II.ligában. Ez végül sikerült, az U19-es csapat a 15. az U17-es a 12. helyen végzett.
A diákcsapatok rendkívül jó szezont produkáltak, az idősebbek (U15) a sok sérülés és egyéb hátráltató körülmény ellenére a 4. helyen végeztek. A kisebbek, az U13-asok viszont érett játékkal megnyerték a II.ligát.
Az előkészítők a nyugatszlovákiai bajnokságokban két 2. és egy 3. helyet értek el, míg a járási bajnokságban induló U11-es csapat megnyerte itt is a bajnoki címet. Mivel az összes csapatunk a 2.osztályban szerepel, nagy örömmel fogadnánk ha Komárom város vezetése átértékelné klubbunk felé irányuló támogatását, melyet előre is köszönünk.

Felnöttek statisztikái: 

Legnagyobb arányú győzelem: 34.forduló Komárom-Nagysurány 8:1

Legnagyobb arányú vereség: 27.forduló Galánta-Komárom 4:1

Mérkőzésenként lőtt gólátlag: 2,3

Mérkőzésenként kapott gólátlag: 0,88

Hazai mérkőzések vereség nélkül: 18ból 15 győzelem és 3 döntetlen

15 fordulón keresztül a csapat nem talált legyőzőre (12.fordulótól a 27. fordulóig)

Házi gólkirály: Roman Hasa: 24 gól 30 mérkőzésen, 2. lett Faragó Tamás 15 góllal, a 3.helyen pedig Ondrej Čtvrtníček és Vahagn Militosyan osztozkodtak 9 lőtt góllal

A 36 mérkőzésen mindannyiszor pályára lépett Marián Štrbák.

 

Baráth György

hirdetés