HAZA HÍR-MIX Aranybetűs nap Gúta történetében

Aranybetűs nap Gúta történetében

572
hirdetés

A Föld napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására, ezt az alkalmat használták ki Gútán is, hiszen április 22-én tartották meg az ünnepélyes alapkőletételt a szennyvízhálózat kiépítésének megkezdése alkalmából. A város szempontjából kiemelkedő eseményen részt vett Tomáš Taraba, környezetvédelmi miniszter is.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – erre most a legjobb eset, hogy több évtizednyi várakozás után kiépül a kanalizáció a csallóközi kisvárosban.

A Nyugat-szlovákiai Vízművek nevében MarekIlléš igazgató üdvözölte a gútai szennyvíztisztító telep rekonstrukciója és bővítése projekt megkezdését, mint mondta, a nem megfelelő szennyvíztisztító a környezetvédelem szempontjából káros, ezért a vízművek már saját költségvetéséből is elkülönített 2,3 milliónyi eurót az építkezések megkezdésére, a második szakaszra pedig 28,5 millió euró EU-s támogatást nyertek el pályázaton. Gúta a Csallóközben, és a Natura 2000-es listája alapján két tájvédelmi területen helyezkedik el, az Alsó-Vág menti és a Szigetmezei madárvédelmi területen, ezért is fontos a feszíni és felszín alatti vizek védelme.

Tomáš Taraba, környezetvédelmi miniszter kifejtette, ezzel a több, mint 28 millió eurós projekttel magasabb szintre emelkedik a gútaiak életszínvonala. A minisztérium prioritásként fogalmazta meg az országban az ivóvíz és szennyvíz hálózat kiépítését, hiszen még vannak az országnak olyan részei, ahol ezek teljes mértékben hiányoznak. Ezek fejlesztése és kiépítése pedig azért is fontos, hogy Szlovákia polgárai a 21. században olyan országban élhessenek, amely minden szempontból megfelel a 21. századi elvásároknak. Taraba hangsúlyozta, hogy elsődleges cél lesz Szlovákiában a víz védelme, amihez szükséges a vízhálózatok teljes kiépítése. A szlovák víz, a szlovákiai polgároké, és azt védeni fogják – mondta a miniszter.

A város polgármestere, Halász Béla hangsúlyozta 33 évet kellett várni erre az eseményre, ezért a mai nap aranybetűkkel kerül be a gútai történelembe. Talán Gúta volt az utolsó olyan város, ahol nem volt szennyvíztisztító, ez a helyzet végre megváltozik. Jó úton halad a város, hogy mindent megtegyen a tiszta és szép környezetért.

Ottokár Klein a Nyugat-szlovákiai Vízművek igazgatótanácsának elnöke arra hívta fel beszédében a figyelmet, hogy a vízművekhez 512 falu és város tartozik, ezek körül több, mint 300-ban nincs kiépített szennyvízhálózat és több, mint harminc településen még az ivóvíz hálózat is hiányzik, ezért örömmel hallotta a miniszter úr bejelentését, amely szerint elsődleges prioritás a vízhálózatok kiépítése lesz a közeljövőben.

A hozzászólók mind örömüket fejezték ki, hogy az építkezés megkezdődött, és 2025 év végére Gúta városában is mindenkinél elérhető lesz a kanalizáció.

Az hivatalos alapkőletételt a gútai Művészeti Alapiskola tanárainak és diákjainak műsora tette ünnepélyessé.

Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk

hirdetés