Kezdőlap BELFÖLD Dunaszerdahelyen emlékművet avattak a jogfosztottaknak

Dunaszerdahelyen emlékművet avattak a jogfosztottaknak

382
MEGOSZTÁS

Dunaszerdahelyen szombaton A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás (AMMPT) szervezésében emlékművet avattak az 1945-48 közötti jogtiprások szenvedőinek.
Az emlékművel a Beneš-dekrétumok, a lakosságcsere, a reszlovákizáció és a kitelepítések szenvedő alanyai előtt hajtanak fejet.
“Huszonnégy év várakozás után végre Dunaszerdahelyen is lesz egy emlékmű, amellyel a jogfosztottság időszaka elszenvedőinek kívánunk méltó emléket állítani. Ez a mi nagybetűs történelmünk, melyet máig agyonhallgatnak, pedig nekünk, magyaroknak erre kell emlékeznünk! E megrázó történet rólunk szól, pontosabban szüleinkről és nagyszüleinkről, akiket 1945-48 között ártatlanul meghurcoltak, megaláztak és deportáltak.
Mi, az AMM PT kezünkbe vettük a kezdeményezést, és lerójuk ezt a tartozást eleink felé eme emléktábla felállításával” – tájékoztatott az eseményről Aranyossy Szabolcs, az AMM PT vezetője, aki több száz érdeklődőt köszönthetett az emlékműavatáson, köztük olyanokat is, akik maguk is részesei voltak a kitelepítésnek.
Az emlékművet a szabadidőparkban, a Zerda pub mellett impozáns kultúrműsor és történelmi visszatekintés kíséretében avatták fel – ez utóbbit Vadkerti Katalin történész tartotta. Az emlékmű erkölcsi jelentőségét Fehér István komáromi tanár méltatta, aki a mai idők jogfosztó intézkedéseinek áldozata (a magyar állampolgárság felvétele miatt odahaza vált hontalanná). Az emlékmű anyagi költségeit a társulás tagjai biztosították.
Az eseményen számos felvidéki és magyarországi szervezet képviseltette magát és fejezte ki tiszteletét koszorúval a jogfosztottság áldozatai emléke előtt. A Magyar Közösség Pártja vezetősége részéről Berényi József elnök és A. Szabó László alelnök voltak jelen, koszorúzott a Magyar Polgári Kör is. Dunaszerdahely polgármestere, Hájos Zoltán is ott volt, elődje Pázmány Péter is. A rendezvény a magyar Himnusz és a székely himnusz eléneklésével ért véget.

Felvidék.ma

hirdetés