HAZA SJG A V4-es projekt első felvonása a Selye János Gimnáziumban

A V4-es projekt első felvonása a Selye János Gimnáziumban

718
hirdetés

Ha megkérdezik tőlünk, milyen volt az opavai Mendlák gimnázium látogatása, azt feleljük, hogy jó. Bővebben azt, hogy nagyon jó. Na, de még bővebben?


Már jóval a csehek érkezése előtt teljes lázban égtünk és lelkesen tervezgettük, miképp is fogjuk elkápráztatni őket. Ötleteink eleinte kissé elrugaszkodottak voltak, de ahogy közeledett vendégeink érkezése, komolyabb vizekre eveztünk. Osztályuk legtettrekészebbjei ki is találták a megfelelő módot, hogy megismertessük Komáromot az 1.B-vel. Egy interaktív körbevezetéssel vártuk őket, mely akár egy valódi kincsvadászatnak is beillett. Érkezésüket június 7-én nagy izgalommal vártuk és reméltük, hogy az esős napok után végre kisüt a nap. Kívánságunk többnyire be is teljesült. A késői érkezésükre tekintettel a programáradat csak másnap reggel vette kezdetét. Egy rövid ismerkedős feladat és a gimi bemutatása után indulhattak is, hogy versenyezzenek az idővel és egymással, miközben felfedezik Komáromot. Öt csapatra osztottuk őket és megkapták a borítékba rejtett első térképrészletet, ami különböző állomásokra vezetett, ahol érdekes feladatok teljesítése után rálelhettek a következő nyomra. A feladatok közt példának okáért tájoltak, verset mondtak, vagy magyarul olvastak. A délelőtt további részében 8 izgalmas kémiai kísérletet mutattak be nekünk az iskola aulájában. Szerintem sokak nevében mondhatom, hogy a legizgalmasabb a „hidrogénbomba” volt, mikor egy pléhdobozt repítettek a levegőbe hidrogén és egy kis láng segítségével. Emellett találkozhattunk bioindikátorokkal, az ún. elefántfogkrémmel és vegyi közlekedési lámpával is. A délután egy barátságos focimeccsel kezdődött a Mendlák és a Selye között. Míg a fiúk a pályán harcoltak a becsületünkért, a két iskola lányai a kispad mellől szurkoltak.
Este egy kvízjátékra került sor, ahol vegyes csapatok mérettettek meg. A napot egy rövid diszkóesttel zártuk. Másnap már kissé kótyagosan, de még mindig töretlen lelkesedéssel megtekintettük a 8 fizikai kísérletet a felületi feszültség vizsgálatáról, készítettünk légsiklót, sőt még hőkamerás kép is készült rólunk.
Milyen lenne egy rendezvény bakik nélkül? Ezt mi sem tudtuk meg, viszont az eltűnt busz esete sikeresen megoldódott. Utolsó együtt töltött délutánunk a Monostori Erődben zajlott, ahol körbevezetéssel még a katakombákat is bejárhattuk. Levezetésként volt lehetőségünk kipróbálni a szivacsíjászatot és megküzdeni egymással.
A programok végét még a felhők is megkönnyezték, mi pedig csurom vizesen intettünk búcsút. Újdonsült cseh barátaink folytatták útjukat, hogy egy kicsit a magyar fővárost, Budapestet is birtokba vegyék.
Ez a program nem jöhetett volna létre a Visegrad Fund támogatása nélkül, amit osztályfőnökünk, Kustyán Marianna előrelátóan már évekkel ezelőtt megpályázott. Köszönet érte ☺

Fodor Zsófia
a Selye János Gimnázium I.A osztályos tanulója

hirdetés
Previous articleDíjakkal teli komáromi csokilabirintus
Next articleA körzeti orvoshoz mehet ellenőrzésre a daganatos beteg