HAZA KULTÚRA Gál Tamás: Köszönjük a Komáromi Jókai Színház mindennemű támogatását!

Gál Tamás: Köszönjük a Komáromi Jókai Színház mindennemű támogatását!

508
hirdetés

A Komáromi Jókai Színház igazgatósága a május ötödikei hagyományos szponzortalálkozóján a hála szavaival, köszönőoklevelekkel és szerény fogadással köszönte meg az anyagi támogatói folyamatos segítségét. Bónuszként a Csavar Színház A helység kalapácsa című komikus eposz bemutatásával szórakoztatta az alkalmi közönséget. Minderről és az intézmény által kapott pénz hasznos elköltéséről Gál Tamás, Jászai Mari- és Deszka-díjas színművésszel, színidirektorral beszélgettem.

A színház előcsarnokában gyülekező támogatók

„Ahogy a környező országok kulturális intézményeinek, így a Komáromi Jókai Színháznak is a fenntartón, esetünkben Nyitra megyén kívül további szubjektumok rendszeres támogatására van szüksége. Tudvalevő, hogy a legköltségesebb művészeti ág a színjátszás, ami a táncot, éneket, képzőművészetet… is felöleli. Emiatt is nagyon magasak az előadásaink előállítási költségei, amibe beletartozik a díszletek és jelmezek tervezése, illetve elkészítése és a külső munkatársak honoráriuma is.

„Nyitra megye a rezsi- és a színház állományában levő munkaerők bérköltségeit fedezi, de a művészeti tevékenységre nem kapunk pénzt, hanem azt nekünk kell előteremtenünk pályázati és szponzori támogatásokból, valamint saját bevételből”

– fejtette ki a színházigazgató.

Nagy Klára promóciós munkatárs Gál Tamás színidirektorral az eseményen

Majd örömmel nyugtázta, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is kitartanak mellettük a törzstámogatóik, akik köre időnként újabbakkal bővül, ekképp éltetve a színházukat. A vasárnapi eseményre 140 szponzorukat hívták meg, s aki tehette, azon meg is jelent.

„Örvendetes az, hogy az utóbbi években nőtt a támogatóink száma, akik között kisebb-nagyobb vállalatok, önkormányzatok és magánszemélyek is találhatók. Ez vélhetően annak is köszönhető, hogy igyekszünk színvonalas előadásokat létrehozni. Az általunk kapott visszajelzések többsége pozitív, tehát azok elnyerik a nézők tetszését.

A palettánkat azzal is színesítjük, hogy színházunkban folyamatosan sok külső szabadúszó művésznek adunk bemutatkozási lehetőséget, köztük olyan hazai tehetségeknek is, akiket anyagi okokból az állományunkba nem tudjuk felvenni, illetve időnként idősebb színművészeket is visszahívunk egy-egy szerepre” – indokolta a jelentős támogatottságukat.

A színházigazgató a komáromi Gamex Trading Kft. képviselőjével

Aztán arról beszélt, hogy a támogatások a Komáromi Jókai Színház mellett működő alapítvány és Artis Jókai polgári társulás számlájára folynak be, és azokat szükség szerint használják fel.

Köszönőokleveleket adtak át a szponzoroknak
„Az alapítványunk ingatlanokkal, például a vendégművészek elszállásolására szolgáló lakással és egy cégnek bérbe adott pati nyaralóval is rendelkezik, amelyek folyamatos karbantartása is sok kiadással jár együtt. Továbbá a kapott támogatásokból finanszírozzuk a társulatunk vendégelőadásaival kapcsolatos útiköltségeket, tavaly azoknak köszönhetően valósulhatott meg az irodáink kifestetése, és a mozgáskorlátozott nézőink részére kialakított toaletthelyiség létesítése. Most pedig a beázott egyik külső raktárunkat kell rendbe hozatnunk, és a színpadunk nyári felújítását is tervezzük”

– említett meg párat a fontos kiadásaik közül.

A színházigazgató a dunaszerdahelyi Kukkónia képviselőjével

Hozzátette: Nyitra megyétől nem várható el az, hogy valamennyi kiadásukat fedezze, hiszen a fennhatósága alá további kulturális, szociális és egészségügyi intézmények is tartoznak, amelyek ugyancsak fontos kérelmei hosszú várólistát eredményeznek. A pénzosztás terén pedig elsőbbséget élveznek a kialakult vészhelyzetek elhárításával kapcsolatos munkálatok.

A támogatóikat az általuk adományozott összegek mértékétől függően bronz, ezüst és arany kategóriába sorolják. Mindnyájukat meg szokták hívni a tavaszi színházi szponzortalálkozóra, ami az idén sem maradhatott ki.

A színházigazgató a nagymegyeri Thermal Corvinus képviselőjével

„Igazgatóként valamennyiüknek emléklapokkal is megköszöntem azt, hogy e nehéz időkben is kiállnak mellettünk, és segítik a megmaradásunkat. Eredetileg a Nézőművészeti Kft. Kartonpapa című előadásával, jeles budapesti színművészek produkciójával szerettük volna megajándékozni őket. Mivel azonban pár nappal az esemény előtt betegség miatt visszamondták az előadást, ezért ahelyett a Csavar Színház A helység kalapácsa című produkcióját mutattuk be. Emiatt a direktori beszédem után színészként tértem vissza a színpadra. Majd a fogadáson elmondták, hogy ezt csöppet sem bánták, mert mindig örülnek a színpadi játékomnak” – árulta el a vasárnap esti rendezvényük további részleteit.

A színházigazgató a dél-komáromi HABÁR Bt. képviselőjével

A beszédében és az interjúnkban is kiemelte a promóciós munkatársuk, Nagy Klára nagyon fontos tevékenységét: „Klárika folyamatosan személyesen felkeresi a szponzorainkat, helyettem is beszámol nekik a színház helyzetéről, időszerű repeortárjáról, terveiről, s kéri a további támogatásukat. A visszajelzésekből úgy tűnik, hogy nagyon kedvelik és mindig visszavárják őt a támogatóink. Tehát mindez nem csak a pénzről szól, hanem ily´ módon közönségbázist is épít – növel, s mindenfelé viszi a Komáromi Jókai Színház jó hírét”.

A színházigazgató a marcelházi MCLLOYD´S Kft. képviselőjével

Röviden azt is megjegyezte, hogy amikor tehetik, a KJSZ művészei is szívesen jótékonykodnak:

„Nemrég a Tiszti Pavilon amfiteátrumában, a helyi Jókai Mór Alapiskolával közös jótékonysági műsorunk során a komáromi kórház gyermekosztálya számára hozzávetőleg 1800 eurót gyűjtöttünk. Tehát mi nem csak támogatásokat várunk – kapunk, hanem ha módunkban áll, adunk is másoknak”.
A színházigazgató a DUNSTAV DS Kft. kisudvarnoki képviselőjével
Végül az érintetteknek megüzente: „Ha már a kultúránk és azon belül a két hazai magyar színházunk, illetve az a tény, hogy az anyanyelvünkön alkotunk, játszunk, üzeneteket közvetítünk, sem lenne fontos a felvidéki magyarságnak, akkor az identitásunk sem lenne fontos. Ezúton is köszönünk minden támogatást, s a jószándékú adakozókat arra kérem, hogy ezentúl se pártoljanak el tőlünk, ahelyett inkább másokat is sarkalljanak a színházunk támogatására!”.
A színházigazgató a dunaszerdahelyi STAVOINVEST DS Kft. képviselőjével
Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk
fotók: Komáromi Jókai Színház
hirdetés