Kezdőlap BELFÖLD A megyei és az államfőválasztásokról vitázott az MKP és a Most-Híd elnöke

A megyei és az államfőválasztásokról vitázott az MKP és a Most-Híd elnöke

31
MEGOSZTÁS

AA Szlovákiában ősszel sorra kerülő megyei és a jövő tavaszra tervezett államfőválasztásról vitázott Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a felvidéki magyarság egyik legnagyobb nyári ifjúsági rendezvényén, a Gombaszögi Nyári Táborban szerdán.

Berényi József kijelentette: az MKP számára elsődleges szempont, hogy megőrizze a “magyar politizálást” a Felvidéken, és ennek szellemében alakítja tevékenységét a választások kapcsán.
Bugár Béla arról beszélt, hogy pártja az elmúlt években valós eredményeket ért el, amit szerinte a szlovák politika képviselőivel való együttműködési készségüknek is köszönhetnek.
A novemberi megyei választások kapcsán Berényi József emlékeztetett: az MKP álláspontja kezdettől fogva az volt, hogy elsősorban azokban a régiókban működjön együtt a két párt, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatt van, és így próbálják meg a lehető legnagyobb érdekképviseletet megszerezni a felvidéki magyarságnak. “Mi adtunk esélyt az egyezségre” – hangsúlyozta Berényi, hozzátéve, hogy pártja a megegyezés tárgyát képező régiókban nem állított teljes listákat, ugyanakkor több helyszínen, amelyek esetében egyezség született, a Most-Híd részéről máig nincsenek jelöltek.
Bugár Béla azt hangoztatta: a Most-Híd megyei szintű egyezségekre törekedett, ám ilyet a besztercebányai megyét leszámítva nem sikerült kialakítani. Úgy vélte, zavaró lehet a választók számára, hogy a két párt az egyik régióban együttműködik, a másikban viszont egymással szemben indít jelölteket.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy hány megyei képviselői mandátum megszerzését tartaná elfogadhatónak, Berényi József azt mondta: jelenleg 36 megyei képviselője van a pártnak, s azt szeretnék, ha a novemberi választás után képviselőik száma megközelítené a harmincat. Bugár Béla ugyanezen kérdés kapcsán úgy fogalmazott: elégedettek lennének, ha sikerülne három-négyszeresére növelni képviselőik számát. A Most-Híd az előző választásokon két megyei képviselői mandátumot szerzett.
A felvidéki magyarok szempontjából azért is fontosak a megyei választások eredményei, mivel a megyei struktúrák felügyelik az alap- és középszintű oktatási intézmények működését, valamint részben a regionális úthálózatok fenntartását és fejlesztését is.
Az államfőválasztás kapcsán Berényi József azt mondta: a Most-Híd szlovákkal való együttműködésének sikerességét az is jól jellemzi, hogy az általuk támogatott államfőjelölt, a kereszténydemokrata Pavol Hrusovsky még a kétnyelvű vasúti feliratokról szóló, “minimalisztikus” törvényt sem szavazta meg, ami megmutatja, milyen mértékben hajlandó felvállalni a magyarság érdekképviseletét. Bugár Béla azt válaszolta, hogy Pavol Hrusovsky a szavazórendszer műszaki hibája miatt nem tudta megszavazni a javaslatot.

MTI

hirdetés