Kezdőlap DUNATÁJ Vizeink szapora lakói

Vizeink szapora lakói

23
MEGOSZTÁS

NutriaA nyugat felől fúvó böjti szél bele-belekap a távoli látóhatár felé futó kanálist szegélyező nádrengeteg hajlongó barna üstökébe, csak az ígéretesen zöldellő szántóföld előtárulkozó képén uralkodik végtelen nyugalom és mozdulatlanság. Azazhogy… Néhány apró pont mintha mégis mozogna a messzeségben. S aztán a távcső látómezejében hamarosan kirajzolódik hét barna bozontú, hosszú farkú lény, amint békésen legelészik a zsenge vetésen. Ismerős kép, hódpatkányok. Kissé arisztokratikusabban hangzó nevükön nutriák.

Tulajdonképpen nem ez az első találkozásunk, hiszen megboldogult legénykoromban láttam már közelebbről is nutriákat, ám azok ketrecekbe zárva várták sorsuk beteljesülését, hogy értékes prémjük őket tartó gazdájuk pénztárcáját gazdagítsa. Az már más dolog, hogy később egyetlen nutriatenyésztésből meggazdagodott milliomosról sem szereztem tudomást. De térjünk vissza egy rövid időre az anyatermészetbe. A vízi élethez alkalmazkodott, a szárazföldön rövid lábuk miatt kissé esetlenül mozgó prémes állatoknak a tulajdonképpeni hazájuk Dél-Amerika, ám ennek ellenére manapság a Baktérítőtől délebbre fekvő országok szinte mindegyikének faunájában megtalálhatók ezek a különös rágcsálók, amelyeket nem szabad összetévesztenünk a hódokkal és a pézsmapockokkal. Az akár félméteresre is megnövő, 7-9 kilogrammos testsúlyt is elérő nutriák állóvizek, holtágak, kanálisok és mocsarak lakói, amelyek fűvel, gyökerekkel, magvakkal táplálkoznak, étrendjükön szerepelnek halak, csigák és kagylók, ám a vízi madarak tojásait sem vetik meg. Hajdanán értékes prémjükért százezerszámra vadászták őket, s hogy mégsem vesztek ki, azt szaporaságuknak köszönhetik. Ami tenyésztésüket illeti, fogságban is megélnek, tartásuk viszonylag egyszerű és nem költséges. A prémjük iránti kereslet azonban már jócskán megcsappant, s így tenyésztésük sem olyan vonzó, mint egykoron. Húsuk is fogyasztható, sőt bizonyos értelemben a nyúlhússal vetekedő csemege, az internetes hirdetések között akár nutriakolbászt is találhatunk. Röviden ennyi jutott róluk nagy hirtelenjében az eszembe, miközben a szembe fúvó szelet kihasználva (rendkívül jó a szaglásuk és a hallásuk, de annál gyengébb a látásuk) a legelészéssel elfoglalt nutriacsaládot sikerült „lőtávolságnyira” megközelítenem, s így – hála a fényképezőgépem teleobjektívjának – néhány újabb felvétellel lett gazdagabb fényképgyűjteményem. Végül egyikük mégis szimatot fogott, s a nutriacsalád sebesen szedte lábait és nagy csobbanások közepette pillanatok alatt eltűnt a közeli csatorna vizében. De sebaj, találkozunk mi még!

NÉMETH ISTVÁN
(A szerző felvételei)

DUNATÁJ HETILAP 10/2016

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here