Kezdőlap DUNATÁJ Fennséges urunk akaratából az 1606-os esztendőben

Fennséges urunk akaratából az 1606-os esztendőben

23
MEGOSZTÁS

SSXXSSXXA nap bíborpalástban nyugszik alá a Duna túlsó partján kéklő almási és neszmélyi hegyek mögött, utolsó bágyadt sugarai még egyszer megcsillannak a hatalmas sátrat jelképező emlékmű félholdján. Azután felharsan a zsitvatoroki tücskök zenéje, mintegy különleges zenei aláfestésül a látványhoz és hangulathoz, amellyel szinte nem tud betelni az ember. Bizonyára négyszázhét évvel ezelőtt is ugyanígy ciripeltek a vén Zsitva torkolatánál felállított hatalmas díszsátor körül tolongó tarka sokadalomnak, amelyben piperkőc bécsi diplomaták divatos kalapjai, kacagányos magyar főurak süvegjei és hófehér turbánok hullámzottak. Három uralkodó diplomatái adtak itt, a hatalmas Oszmán Birodalom és a királyi Magyarország határmezsgyéjén egymásnak hetekre elnyúló találkozót, hogy a hosszúra nyúlt véres háborút végre békekötéssel lezárják. S azóta, hogy az egyezség megköttetett, történelmi emlékhellyé lépett elő Zsitvatorok.

A táj időközben jelentősen megváltozott. Ma már hiába is keresnénk az újbányai hegyek vizét a Dunába levezető, mintegy százkilométeres Zsitva hajdani torkolatát, ugyanúgy nem találnánk, mint az apáink idején még meglévő, torzójában is méltóságteljes tölgyfát sem, amely alatt – a helyi hagyományok szerint – egy hatalmas sátorban 1606. november 11-én I. Rudolf császár és magyar király, Ahmed szultán és Bocskai István fejedelem, választott magyar király képviselői kézjegyükkel ellátták a három uralkodó „frigyét”. Akkor talán még látni lehetett a törökök által felégetett hajdani virágzó mezőváros maradványait, de fehér falú, pusztulásnak indult templomának enyészettel küzdő romjait bizonyára. Kezemben Istvánffy Miklós (1538-1615) alnádor, humanista történetírónk hosszas

A zsitvatoroki békeszerződés egyik példánya, amelyet I. Rudolf császár és király, Ahmed török szultán és Bocskai István erdélyi fejedelem, választott magyar király képviselői írtak alá
A zsitvatoroki békeszerződés
egyik példánya, amelyet
I. Rudolf császár és király,
Ahmed török szultán és
Bocskai István erdélyi fejedelem,
választott magyar
király képviselői írtak alá

beszámolójával, amelyet a béke megszületése körül bábáskodó szemtanú hitelességével vetett papírra, megpróbálom felidézni a több mint négyszáz év előtt e helyen uralkodó hangulatot: „…Miután másnap a császáriak magukhoz rendeltek a Győr és Esztergom közötti Némánál elhelyezett táborukból ezer német lovast, kiket gróf Hollach vezetett, továbbá a Mansfeld-sereget és a komáromi hajóhadat, oly harci alakzatban és úgy vonultak le, hogy biztonságban legyenek arra az esetre, ha a csalárd és álnok nép cselt vetne nekik. Néhány sátrat kifeszítettek a mezőn, a Duna partja mellett, egy kies helyen, ahová nagy számban érkeztek a törökök, s naponként oly sokat vitatkoztak a kötendő fegyverszünetről és szövetségről, hogy a császáriak csak késő este, sőt gyakran éjjel érkeztek vissza Komáromba, míg a törökök és a Bocskai-pártiak ugyanazon a helyen sátraikban töltötték az éjszakát. Bocskai nevében Illésházy, Nyári Pál, Czobor Mihály és Hoffmann György voltak a követek. A vita néhány napig arról folyt, hogy mindkét fél visszakövetelte mindazt, amit a hosszú ideig tartó háborúban elveszített.” Már ez a rövid idézet önmagában is elégséges ahhoz, hogy a törökök, magyarok és a császáriak mennyire bizalmatlanok voltak egymással. S nyilván nem ok nélkül. Pedig Ahmed szultán a császárhoz címzett leveleiben „atyjának” nevezte Rudolfot. Persze, már akkor is más volt a diplomácia és más a kőkemény valóság! A lényeg az volt, hogy a békeszerződés megköttetett. A latin, török és magyar nyelven íródott okmány többek között szavatolta a szerződő felek által SWSWSWWténylegesen birtokolt területek megtartását, viszont a császár kötelezte magát arra, hogy egyszeri 200 ezer forintos „ajándékot” küld a szultánnak, ami magyarra fordítva nem jelentett egyebet, minthogy ezzel az összeggel megváltotta az Isztanbulba évente küldött, s a diplomácia ékes nyelvén „ajándéknak” nevezett adót. A kölcsönös „bizalomról” végezetül talán még annyit, hogy a békeszerződés törökül íródott változatát a valóságban a Duna túlsó partján, a törökök által megszállt Almáson írták alá. Az úgynevezett tizenötéves háborút, amelynek idején a komáromi végvár történetének legnagyobb török ostromát élte át, s melynek során a város olyannyira elpusztult, hogy a Nagyszombatba menekült lakossága csak évek múltán merészkedett vissza városába, végre békekötés zárta le, és viszonylag békés évek következtek. Ez a tény azonban mit sem változtatott azon, hogy Komárom vármegyének az esztergomi szandzsákkal szomszédos települései továbbra is kétfelé adóztak. A bécsi császár és a szultán adóbeszedőinek. A zsitvatoroki békekötés emlékhelyét, megkötésének négyszázadik évfordulóján, 2006. november 11-én felavatott emlékművel jelölték meg, amelyhez minden évben elzarándokolnak turisták százai, s ahonnan soha nem hiányzik egy-egy koszorú, vagy néhány szál virág. A Komáromtól tizenhat kilométerre keletre, a Duna bal partján található történelmi emlékhelyünk remélhetően kerékpáron is megközelíthető lesz, hiszen folyamatban van az uniós pályázaton nyert 2,5 millió eurós beruházással készülő, Komáromot Karvával összekötő huszonkilenc kilométeres kerékpárút építése. Egy kiadós kerékpártúra célállomásául érdemes lesz betervezni e jelentős történelmi emlékhelyünk meglátogatását.

NÉMETH ISTVÁN
(A szerző felvételei)

DUNATÁJ HETILAP

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here