Kezdőlap RÉGIÓ Évzáró, és 20. klubévforduló

Évzáró, és 20. klubévforduló

102
MEGOSZTÁS

Ekecsen rendezte meg szokásos évzáróját a Seishin Karate Klub, december 16-án a mi egyben kettős évforduló is volt, ugyanis az ekecsi klub 15 éves maga a Seishin Karate Klub pedig 20 éve kezdte meg működését Keszegfalván. A rendezvényen belül volt jubileumi edzés, amit a klub szlogenjével zártak Egység, Erő, Kitartás.

Maga az évzáró kiértékelés amin 120 fő vett részt, este 6ó kezdődött az ekecsi kultúrházban, itt külön köszönetet mondanánk Varga Irénkének, aki mindig szívélyesen segít a lebonyolításban.  A rendezvényt Markovics János a klub vezetője nyitotta meg. Megköszönte mindazok segítségét, akik nélkül az egész éves programokat nem tudták volna lebonyolítani. Első sorban az önkormányzatoknak, akik anyagi támogatása nélkül nem tudna a klub megfelelően működni, és a szülőknek, akik fáradhatatlanul jönnek, és támogatják a közösséget.

Külön köszönetet mondott Ekecs község polgármesterének Polák Lászlónak egész évben, támogatja a klub működését.

Köszönet illeti még a helyi Arany János alapiskola igazgatónőjét, Tóth Máriát, aki szintén egész évben segíti a klub munkáját. Köszöntötte még Sensei Wágner Vilmos mestert, akivel idén sikeres vizsgát tett Kazahsztánban 4.danra.  Továbbá Vesely Mihálynak, és párját, Badinka Katikának mondott köszönetet, akik a Nyári és az Őszi tábornál segédkeztek a lebonyolításban.

Külön köszönetet mondott mindazon segítőknek, akik egész évben jöttek, és önzetlenül segítettek! Név szerint: Karika Anett, Karika Rebeka, Bíró Beáta, Nagy Mária, Hájas Anita, Kovács Márta, Cserepes Veroni, Székelyhidi Ildikó, Nemes Aranka, Bertók István, Karika Lajos, Hájas Imre, Nagy Ferenc, Czinege László, Vigh Imre

Katona Marianna, Szabó Nelly, Szabó Viktória, Katona Zsolt, Fodor Tibor, Menző Hajnalka, Menző Lóránt.

Köszönetet mondott a Seishin Karate Klub edzőinek, klubvezetőinek. Hupian Kristínának 1.dan – (Nemesócsa, Megyercs, Keszegfalva, Dunaszerdahely) csoport vezetőije, Kagyerják Tamásnak, és Vigh Viviennek – ez ekecsi gyerek csoport vezetőinek, Trenčík Nikolasnak, Markovics Ádámnak – a keszegfalvai klub segédedzőinek.

Továbbá köszönetet mondott a Szlovák Shinkyokushin Karate Szervezet klubvezetőinek, akik éveken keresztül segítették a klub munkáját, de most már saját klubjuk van Bíró Mihálynak, és Bíró Balázsnak a Nagymegyeri klub vezetőinek, és Kocsis Lászlónak a  Satori Karate Klub vezetőjének

Kiemelte az idei Európa bajnokság résztvevőit, aki fáradhatatlanul végigcsinálták a versenyfelkészülést, és kiválón helyt álltak Markovics Ádámot, Jakab Adrient. Továbbá a többi válogatott versenyzőt, akik egész évben szintén méltóan képviselték klubot Hupián Kristínát, Cserepes Zoltánt, Trenčík Nikolast.

Az egész évet tekintve díjazták, akik a legtöbb aranyérmet gyűjtötték

Gyerek.0 (kezdő) fiú

  1. Forgács Armand (Ekel) 2.Goda György  (Nemesócsa) 3.Bíró Bendegúz (Dunaszerdahely)
  2. Gyerek.1 (kezdő) fiú
  1. Borbély Barnabás  (Dunaszerdahely) 2.Tanító Péter  (Ekel)3.Farkas Kevin  (Dunaszerdahely)
  2. Gyerek.1 női (kezdő) női
  1. Nagy Rebeka (Dunaszerdahely) 2.Holub Nikol (Keszegfalva)
  2. Gyerek.2 (kezdő) fiú

 

  • Neuschwendtner Patrik (Dunaszerdahely) 2.Szegfű Noel (Dunaszerdahely) 3.Öllös Hunor (Dunaszerdahely)

 

  1. Gyerek.2 (haladó fiú)
  1. Fekete Roland (Dunaszerdahely) 2.Markovics Áron (Keszegfalva) 3.Szelle Tamás, és Czinege Erik (Dunaszerdahely)
  2. Gyerek.2 (kezdő, haladó) lányok
  1. Hausleitner Mercedes (Keszegfalva) 2.Szilágyi Virág (Ekel) 3.Chribik Mária (Ekel)
  2. Serülő (haladó)
  1. Nagy János  (Nemesócsa) 2.Kurcsik Márk (Csallóközaranyos) 3.Pulay Attila  (Csallóközaranyos)
  2. Serülő (kezdő)
  1. Hájas Kornél (Dunaszerdahely) 2.Holub Dániel (Keszegfalva) 3.Farkas Attila (Dunaszerdahely)
  2. Serülő (kezdő)  
  1. Pasztorek Kinga (Keszegfalva) 2.Laboda Réka (Keszegfalva) 3.Almási Orsolya (Dunaszerdahely) 3.. Dorn Jacqueline (Nemesócsa)1. Markovics Ádám  (Keszegfalva)  2.Cserepes Zoltán (Nemesócsa) 2. Trenčík Nikolas (Keszegfalva) 3. Szabó András (Ekel)
  2. Ifjúsági, és Junior (Haladók)
  3. Ifjúsági, és Junior (Haladók)
  1. Jakab Adrienn (Csallóközaranyos) 2.Vígh Vivien (Ekecs) FHupian Kristínát (Keszegfalva), és Kagyerják Tamás (Ekecs)
  2. Felnőtt versenyzőnket – full kontaktban:

Külön díjazták azokat, akik 3 vagy több versenyen képviselték a klubjukat: Vígh Vivien (Ekecs) Cserepes Zoltán, Dorn Jacqueline, Goda György, Lévai Krisztián,Bognár Krisztián,Szabó Koloman, Nagy János, Nagy Kristóf, (Nemesócsa) Markovics Ádám, Trenčík Nikolas, Hupián Krisztina, Lovász Miklós, Markovics Áron, Holub Dániel, Holub Nikol, Hausleitner Mercedes, Laboda Réka, Pasztorek Kinga (Keszegfalva)

Fekete Roland, Szelle Tamás, Takács Bence, Bíró Bendegúz, Tóth Fábián, Neuschwendtner Patrik, Czinege Erik, Mészáros Erik, Borbély Barnabás, Öllös Hunor, Hájas Kornél, Almási Orsolya, Nagy Rebeka (Dunaszerdahely)

Szabó Bálint, Szabó András, Németh Bence, Forgács Armand, Tanító Péter, Répás Máté, Szilágyi Virág, Chribik Mária (Ekel) Jakab Adrienn, Kurcsík Márk, Pulay Attila, Kovács Tamás Adrián, Jóba Jázon, Svetzová Barbora (Csallóközaranyos) Fekete Levente, Fekete Abigél, Szláviková Karin, Csikán Dominik, Csikán Ádám (Megyercs)

Kovács Mártika különdíját Neuschwendtner Patrik kapta Dunaszerdahelyről. ami egy emlékdíj Zsófi emlékére, AMIT minden évben a legszorgalmasabb diáknak ajánl fel.

Az év legharcosabb amazonja Jakab Adrienn Csallóközaranyosról aki már pár éve kitartóan jár edzésekre, és az idei versenyeket szépen zárta.

Az év szamurája Markovics Ádám Keszegfalváról aki már 12 éve kitartóan jár edzésekre. Szinte az összes versenyt aranyéremmel zárja. Kitartása példamutató.

 

Klub összesen 67arany 41ezüst, és 67 bronzérmet gyűjtött.

 

KÉRLEK TÁMOGASD ADÓD 2%-ÉKÁVAL KLUBUNKAT!

Sensei Markovics János 4.dan

Club Manager – Seishin Karate Club

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here