Kezdőlap HÍR-MIX Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes: Karácsony előtti gondolatok

Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes: Karácsony előtti gondolatok

355
MEGOSZTÁS

A gonosz szeretne lelkünkbe furakodni és elvenni tőlünk a reményt. Szeretné elhitetni velünk, hogy nincs jövő, hogy létünk elérte a korlátokat, a plafont, és most már innen a civilizációnk hullámcsúcsáról csak a mélybe zuhanhatunk. Hihetetlen komor színekkel, sok logikával dolgozik: Ember, az ami rád vár, csak vergődés és szenvedés! Látod, a lepusztult, szeméthegyektől árnyékos, kihaló világban mindent elrontottál, nincs tovább. Nemcsak mint ember, hanem mint nemzet is, és mint az emberiség is, végnapjaidat éled, éld ki hát magadat részeg tivornyádban. Félőrült, egymás torkának eső politikusok, diktátorok, beteges zombivadászok között, a puszta létükért küzdő, porba süllyedt, rongyokba burkolt páriák kóvályognak egyre gyakrabban a filmeken, a könyvekben, a holnaptól félő megriadt emberek tudatában, és lassan már az utcáinkon is. Ez várna ránk? Valóban feléltük volna a mát és a holnapot? Teremtő, gondviselő Istenünk jóságosan feltarisznyált, és mi léha gyermekei, mindent eltékozolva, már a tarisznya alján kotorászunk? Vajon a globális felmelegedés, az altalaji kincsek elpazarlása, a tornyosuló szeméthegyek világából nincs kiút? A szabad akarattal megajándékozott emberiség égbetörő repülése, minden hősies erőfeszítése, évezredes vágya a jobb és a szebb után, lihegő állati ösztöneink kiélésében, egy lerobbant lebujban fog véget érni? Minden szétesik egy nagy orgiában, hol öntudatlanul, önnön magzatának elpusztítását ünnepli egy végtelen groteszk torban? Vajon e lét vergődő szenvedéséből tényleg az egyetlen megváltás, a világ teátrális pusztulása, egy hatalmas tűz, mely tőlünk emberektől fertőtleníti meg ezt a földet? Adventben élünk! Az élet egy nagy csoda! Én hiszem Anyámmal, az Egyházzal, hogy van jövő. Nem magamban és nem is a bűnre hajló emberben bízom, hanem a gondviselő Istenben, Jézus Krisztusban, ki azt mondotta: Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom. Én ebben az értünk munkálkodó Istenben bízom! Hiszek a mennyei Atyában, ki a teremtés hajnalán azt mondta, hogy legyen és lett! Hiszek a Fiúban, aki karácsony éjszakáján képes volt magára venni az emberi lét minden terhét, gondját és rámosolyogni édesanyjára, nevelő apjára, az egyszerű pásztorokra. Hiszek a Lélekben, ki marék porból született létünket megszenteli és vezeti. Hiszem, hogy a Szentháromság által megálmodott világunk minden bűnünk ellenére, az egymást váltogató adventek sóvárgó imájában előrehalad, kibontakozik. Hiszem, hogy nem reménytelen a mai reggeli korai kelésem, a rorátéra hívó templom harang szavával feleselő kisgépem billentyűzetének kopogása. Tudom, hogy szerető Istenünk karjai roskadásig tele vannak ajándékokkal, melyet nekünk szán, és melyeket mi megálmodni sem tudunk, de alázatosan térdre rogyva kérhetünk. Igen, kérhetünk és elfogadhatjuk, mert Isten gyermekei vagyunk…!
Advent van, és én gyengeségeim, bűneim tudatában, nem magamban bízva, nem is a tudósokkal perelve, hanem Krisztusom akaratát alázattal teljesítve mondom, mormolom az imát, és benne az örök igéket:
Miatyánk….Jöjjön el a te országod….
Adveniat regnum tuum…!
Még néhány óra és templomainkban felcsendül az ének, „Dicsőség mennyben az Istennek”, a gyerekek pedig eléneklik a Csendes éjt.
A kisded megszületik.

DUNATÁJ HETILAP 51-50/2017