HAZA SJG Vízi tábor szeptemberben a Balatonnál

Vízi tábor szeptemberben a Balatonnál

486
hirdetés

Hogyan kerül 12 lány és két tanár a Selye János Gimnáziumból szeptemberben a Balatonhoz? Ráadásul a vízi sportok táborába?


A történet ott kezdődött, hogy Gyurenka István tanár úr a Bethlen Gábor Alapnál megpályázta ennek a tábornak az anyagi fedezetét, amelynek sikerességéről augusztus végén szereztünk tudomást. A feltételek közt viszont szerepelt, hogy év végéig el kell költenünk az összeget a megpályázott célra.
A gyors szervezés után a csapat összegyűlt: szeptember 19-én az iskolát magunk mögött hagyva boldogan elindultunk, majd a nagyjából 4 órás vonatút után megérkezzünk Keszthelyre.
Első célpontunk a Festetics-kastély volt, ahol piros szőnyegen megvizsgáltuk kívülről-belülről a boka "látványát" nem tűrő kor építményét. Az öt kiállítás közül mi a pálmaház és madárpark mellett döntöttünk. Itt megtapasztalhattuk a kaktuszok szúrósságát és a selyemtyúk vagányságát; a termetes pálmák és más egzotikus növények a trópusi esőerdő hangulatát keltve kápráztattak el bennünket. A Capitano pizzériában megízleltük az olasz konyhát magyar módra. Ebéd után azonban szembesülnünk kellett azzal, hogy az időjárás milyen szélsőséges is tud lenni ősszel. Magyarán: bőrig áztunk! A természeti körülményeket leküzdve sikeresen eljutottunk a szállásunkra, ahol egy kiadós alvással zártuk az első napot.
Másnap ízletes reggeli fogadott bennünket (bár én a szállásunk kávéját tartottam a legfinomabbnak). Ezután elgyalogoltunk utazásunk fénypontja felé. A windsurf oktatás elméletét még délelőtt elsajátítottuk. Majd amikor megérkezett a várva várt szél, az elméleti tudásunkat a gyakorlatban is kipróbálhattuk. Amíg vártunk, más vízi programokat is kipróbáltunk, mint a SUP, vízibicikli vagy a kajak. Az időközben elégetett kalóriákat az amerikai specialitással, a hamburger balatoni változatával pótoltuk. Az aznapi sikereinket jacuzzival, majd a megérdemelt pihenéssel koronáztuk.
Az utolsó reggelen elbúcsúztunk apartmanunktól, és elindultunk a tóhoz. Szerencsére a kedvező körülményekre nem kellett sokat várnunk, így érkezésünk után azonnal ráállhattunk a deszkákra, hogy szinte profiként szörfözzünk. Saját tapasztalataim alapján ugyanolyan könnyű beleesni a vízbe, mint a legelején. De a végén már mindenki szelte a Balaton szélkeltette hullámait. Elköszöntünk a kiváló névmemóriával rendelkező oktatónktól, majd felszálltunk a vonatra, ami hazahozta csoportunkat.

Kartali Kreszcencia – II.D

hirdetés
Previous articleNemzetközi Feeder Kupát rendeznek Almásfüzitőn
Next articleKomáromi fotós kapta Rózsahegy Polgármesterének Díját