HAZA BELFÖLD Tovább késlekedik a belügy az állampolgársági törvénymódosítás beterjesztésével

Tovább késlekedik a belügy az állampolgársági törvénymódosítás beterjesztésével

1404
hirdetés

KALINAKAz új törvénymódosítás Robert Kaliňák szerint már hónapokkal ezelőtt elkészült, a tárca azonban még mindig nem terjesztette a parlament elé. Bármi legyen az oka a késlekedésnek, a belügyminisztérium „megoldása” aligha rendezi azoknak a felvidéki magyaroknak a helyzetét, akiket megfosztottak szlovák állampolgárságuktól.
Kaliňák az állampolgársági törvénymódosítás ügyében korábban úgy fogalmazott: a javaslat már néhány hónapja elkészült és még az év első felében a parlament elé terjesztik. Miután ez nem történt meg, azt mondta, már csak a külügyminisztériummal való egyeztetés van hátra.
A belügyi tárca vezetője augusztus 17-én a tasr-nek nyilatkozva arról ugyan nem beszélt, miért akadozik a törvényjavaslat előkészítése, azt azonban kiemelte, hogy az új törvény értelmében az állandó lakhely fogja meghatározni az idegen állampolgárság felvételét. Tehát az a szlovák állampolgár, aki egy másik országban állandó lakhellyel rendelkezik és felveszi ennek az országnak az állampolgárságát, annak, nem kell majd a jövőben megválnia a szlováktól – mutatott rá. Hozzátette: akik a jelenlegi állampolgársági törvény miatt veszítették el szlovák útlevelüket, azok a készülő törvénymódosítás értelmében kérvényezhetik, hogy azt visszakapják.
A tervezett törvénymódosítás azonban nem oldja meg azoknak a felvidéki magyaroknak a helyzetét, akik a magyar felvétele miatt vesztették el szlovák állampolgárságukat. Korábban Csáky Pál, az Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője a Kaliňák által javasolt törvénymódosítást a „Beneš-dekrétumok áramvonalasított, 21. századi formájának” nevezte. „A tervezet állandó lakhelyhez kívánja kötni az állampolgárságot, így annak, aki magyar állampolgársághoz akar jutni, több mint fél évet Magyarországon kellene töltenie. Joggal gondolhatják a felvidéki magyarok, hogy ennek értelmében ki is zavarhatják Szlovákiából őket” – fogalmazott korábban a magyar közszolgálati rádióban a politikus.
Mint ismert, az első Fico-kormány által végrehajtott, ellentörvénynek nevezett állampolgársági törvénymódosítás következtében 2010 óta 850 személy vesztette el szlovák állampolgárságát. A törvényt az Alkotmánybíróság vizsgálja, amelynek még az év elején kellett volna ítéletet mondania, összhangban van-e a szlovák alkotmánnyal, vagy sem. Ezt a taláros testület nem tette meg, legutóbb szeptember 17-re tűzte ki a döntéshozatalt.

Felvidék.ma

fotó: dunataj.sk

hirdetés