HAZA SJG Selye gimiseink is Tehetségdíjat kaptak

Selye gimiseink is Tehetségdíjat kaptak

637
hirdetés

Az idei tanévben 8. alkalommal jutalmazta a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a magyar tanítási nyelvű oktatási intézmények legtehetségesebb diákjait. 2023. június 6-án Nagymegyerena Városi Művelődési Központban került sor a Tehetségdíj átadására, mely elismeréssel idén a kiemelkedő országos és nemzetközi eredményeket elérő diákcsoportokat és felkészítő pedagógusait jutalmazta a bírálóbizottság. A beérkezett pályázatok 36 jelöltjéből a bizottság 11 csoportot terjesztett fel a Tehetségdíjra.

A Csodaszarvasok csapata: Tóth Ákos, Kajan Dóra, Molnár Vivien, Szalai Adrián

A 2022/23-as tanévben iskolánkból, a Selye János Gimnáziumból 3 csapat is helyet kapott a jutalmazottak között. A  Csodaszarvasok (Kajan Dóra, Molnár Vivien, Szalai Adrián, Tóth Ákos – volt IV.C osztályos diákjaink, mentoruk Elek József tanár úr), a Team GHSat csapat (Szabó Bence, Doncs Zsombor, Molnár Ferenc, Dóczé Dávid, Juhász Barnabás – volt IV.A osztályosok és  Ferenczi Bence VI.N-es tanulónk, mentoruk Hevesi Anikó tanárnő), valamint a Lányok csapata (Adamek Bianka, Borvák Barbara, Búzás Eszter, Slezák Dóra – III.A osztályos diákok, felkészítőjük Spátay Adriana tanárnő)feleltek meg a kritériumoknak.

Az ünnepélyes díjátadón pár mondatban elhangzottak az elért eredmények is.

A Csodaszarvasok csapata két versenyen is a legmagasabb szintig, a Kárpát-medencei fordulóig jutott el: az Estöri verseny Kárpát-medencei fordulójának 3., ill. a GloriaVictis 2. helyezettjei voltak.

A Team GHSat csapata a magyar iskolák között is egyedülálló sikert ért el. Projektjükkel – az Európai Űrügynökség által meghirdetett Europen CanSatCompetition versenyen egy üdítősdoboz méretű, működő műholdat kellett összeszerelniük – a június végén Malagában megrendezésre kerülő világversenyen nemcsak a Selye János Gimnáziumot képviselik majd, hanem Szlovákiából egyedüli csapatként mérkőznek meg a nemzetközi mezőnyben.

Team GHSat csapat: Ferenczi Bence, Molnár Ferenc, Dóczé Dávid, Szabó Bence, Juhász Barnabás

A Lányok csapatát a magyar nyelv és irodalom tárgykörben jutalmazták Tehetségdíjjal. Tavaly az Anyanyelvi játékok – játékos anyanyelv elnevezésű nyelvhasználati verseny szlovákiai 2. helyezettjei lettek. Idén azonban a felvidéki magyar középiskolák mezőnyében az országos 1. helyen végeztek, így ők folytathatták a versenyt a Kárpát-medencei döntőben Széphalmon, ahol a 2. helyet szerezték meg.

A Lányok csapata: Spátay Adriana, Slezák Dóra, Borvák Barbara, Adamek Bianka, Búzás Eszter

Nagy öröm és elismerés volt számunkra, hogy a 11 díjazott csoport közt 3 csapat is a mi gimnáziumunkból került ki, s az elismerés a további tehetséggondozásra, szorgos munkára ösztönöz minket.

Köszönjük a pedagógusszövetség által szervezett díjátadót, a színvonalas műsor, a többi csapat bemutatkozása során rengeteg tehetséges felvidéki magyar fiatalt ismerhettünk meg.

Spátay Adriana, az SJG tanára

hirdetés
Previous articleA Szövetség hiteles képviseletet kínál szeptember 30-án – SAJTÓNYILATKOZAT
Next articleVálasztás23: Július 2-ig kell leadni a jelöltlistákat