HAZA BELFÖLD Választás23: Július 2-ig kell leadni a jelöltlistákat

Választás23: Július 2-ig kell leadni a jelöltlistákat

379
hirdetés

2023. július 2-ig kell leadniuk a választáson induló pártoknak a jelöltlistájukat – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Ivan Šimko belügyminiszter és Eva Chmelová, a tárca választásokért és népszavazásokért felelős osztályának igazgatója.

Kép: illusztráció, Pixabay

„Az Állami Választási Bizottságnak július 22-ig kell bejegyeznie a jelöltlistákat” – mondta Chmelová. A miniszter hozzátette, a hivatalos kampány azzal a nappal kezdődik, amikor a választás kihirdetéséről szóló döntés megjelenik a törvénytárban.
A pártok áfával együtt maximum hárommillió eurót költhetnek a kampányra. Transzparens számlát kell használniuk, csakis átutalással fogadhatnak el pénzt, készpénzt nem lehet elhelyezni a számlán. Chmelová hozzátette, hogy a párt transzparens számláját be kell jelenteni a minisztériumban.
A parlamenti választáson külföldről, postai úton is lehet voksolni. „Ezt augusztus 9-ig írásban, postai úton, vagy elektronikus formában kell kérvényezni, az elektronikus bejelentkezés mostantól működik a minisztérium honlapján” – tette hozzá Šimko.
A pártok augusztus 21-ig jelölhetnek tagokat a választási bizottságokba. A szavazókörökben kézi számlálás lesz, majd az adatokat elektronikusan összegzik. „A részeredmények megjelennek a Statisztikai Hivatal honlapján” – mondta Chmelová. A belügyminisztérium leszögezte, az ellenőrző mechanizmusok kizárják a csalást a szavazatszámlálásnál.
A parlamenti választás 2023. szeptember 30-án lesz, az időpontot pénteken hirdette ki hivatalosan Boris Kollár (Sme rodina) házelnök, és már megjelent a törvénytárban.

TASR

hirdetés
Previous articleSelye gimiseink is Tehetségdíjat kaptak
Next articleFelfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Ján S.-t, az SNS-volt elnökét