HAZA KULTÚRA Pár csapat még jelentkezhet a közösségkovácsoló Komáromi Kvízre

Pár csapat még jelentkezhet a közösségkovácsoló Komáromi Kvízre

567
hirdetés

A Szövetség Komáromi Helyi Szervezete hagyományteremtő céllal, március 8-án 18 órától a RÉV – A Magyar Kultúra Házában tartja meg az első Komáromi Kvízt. Az örvendetes kezdeményezés részleteiről, amelyre a komáromi és más helységben élő érdeklődőket is szeretettel várják, Iván Tamás főszervezővel beszélgettünk.

Iván Tamás, főszervező

„Mivel az ismeretgyarapító és több korosztály képviselőit összehozó kocsmakvízek több felvidéki településen beváltak, nem beszélhetünk teljesen új keletű kezdeményezésről. Például a szülővárosomban, Szepsiben már pár éve nagy közkedveltségnek örvendenek a Via Nova Ifjúsági Csoport szervezésében megvalósuló, hasonló vetélkedők.

„Az ottani pozitív visszhangok után szerdán majd Komáromban is tanúi lehetünk annak, hogyan tudnak együtt gondolkodni, szórakozni a középiskolások, az egyetemisták és a dolgozó fiatalok az idősebbekkel. Hisszük, hogy az efféle közösségkovácsolásra a hazai magyarság fővárosában is nagy szükség van“

– fejtette ki Iván Tamás.

Elárulta: a kvíz meghirdetése óta már tizenegy 3-5 főből álló, fantázianevet felvevő csapat jelentkezett, amelyek összetétele vegyes korosztályú.

„A RÉV-ben kényelmesen 15 csapat fér el, ezért még további 4 csapat élhet a versenyzési lehetőséggel. Már kijelenthető: mivel legalább 10 regisztrált csapat részvétele biztos, ezért a kvízt mindenképpen megtartjuk. Ahogy a csapatok, úgy a szurkoló közönség részvétele is ingyenes. Regisztrálni ezentúl is e-mailben lehet a szovetsegbenkomaromert@gmail.com címen vagy a 0908 445 449-es telefonszámon. A csapat neve, tagjai létszáma és a játékosok nevének megadása kötelező!“ – mondta el a további fontos információkat.

Azt is megtudtuk, hogy a kvízmesterek 8 témakörrel készülnek, s azok mindegyikében 10-10 kérdés szerepel.

„Miután felteszünk egy-egy kérdést, a játékosok majd a csapatukon belül együtt dolgoznak. Többnyire szóbeli kérdésekre számíthatnak, ám azokat filmbevágásokkal, felismerendő zenével és egyebekkel színesítjük. Az a másutt is bevett módszerünk, hogy az ilyen kvízek előtt mindig megadunk egy konkrét témakört, amire a résztvevők felkészülhetnek. Az első komáromi témakörünk a Közélet és mindennapok lesz, a további hét témakörről azonban mindenki csak a helyszínen értesülhet“

– magyarázta a főszervező.

Minden csapatnak lehetővé teszik azt, hogy az általa kiválasztott egyetlen témakört annak kissé csalóka elnevezése alapján, tehát még a kérdések elhangzása előtt duplázhatja, vagyis dupla pontszámot érhet el.

„Mintegy két és fél órás, jó hangulatú versenyt tervezünk, amelybe szusszanásnyi szüneteket is beiktatunk. Az biztos, hogy majd igazságos döntés születik, hiszen csak annyi lesz a dolgunk, hogy minden témakör után összehasonlítjuk a csapatok által válaszaikkal ellátott íveket a birtokunkban levő, helyes megfejtésekkel, s összesítjük az elért pontszámokat“

– jegyezte meg.

A legsikeresebb versenyzőkre tárgyi nyeremények, az érdekes társasjátékokon kívül több palacknyi, prémium minőségű pálinka és bor is vár, amelyeket a helyi szervezetük vásárol meg. Nos, az utóbbiakkal akár az időszerű nemzetközi nőnap alkalmából is koccinthatnak a legügyesebb csapattagok…

„Tudjuk, hogy a városban rengeteg rendezvény van, de azok után a résztvevők általában hazatérnek. E kvíz során azonban lehetőség nyílik hatékonyan együtt dolgozni, s utána is kötetlenül ismerkedhetünk, elbeszélgethetünk egymással azért, hogy eltűnjenek az esetleg köztünk levő, láthatatlan korlátok. E hagyományteremtő nyitány után, a jövőben két-háromhavonta szeretnénk megtartani a Komáromi Kvízt. Majd az év végi összesítésünk során, a valamennyi kvízben résztvevő csapatok között kialakul egy végső sorrend“ – zárta tájékoztatását Iván Tamás.

A további versenyezni vágyó, ifjú és „örökifjú“ olvasóinkat is arra sarkalljuk, hogy bátran jelentkezzenek, miután akár a hétvégi együttlétük, programjuk során döntenek a saját részvételükről. A rendezvény Facebook eseménye itt található: https://fb.me/e/3nf2uc4uQ.

Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk

hirdetés
Previous articleKét elítéltet részesített elnöki kegyelemben az államfő
Next articleBöjte Csaba ferences rendi szerzetes avatja fel a 100 ima kápolnát Komáromban