HAZA HÍR-MIX MKP: Gyarmati Tihamér a komáromi járás új elnöke

MKP: Gyarmati Tihamér a komáromi járás új elnöke

809
hirdetés

51806Gyarmati Tihamért választották meg az MKP komáromi járási szervezetének élére a párt járási konferenciáján február 14-én, Ógyallán. A korábbi elnök, Petheő Attila a szavazás előtt visszalépett az elnöki jelöltségtől.

Döntését Petheő a Felvidék.mának azzal magyarázta, hogy személyét a párton belül több támadás is érte az elmúlt időszakban. „Az, hogy ma én visszaléptem, és nem indulok járási elnöknek, úgy gondolom, kifogja a szelet azoknak a vitorlájából, akik engem támadtak. Egyetlen feladatunk van, ez pedig az, hogy a magyar közösség előre tudjon lépni. Ha ezek az emberek abbahagyják a támadást az MKP komáromi járása ellen, és sikerül Komáromban újjáalakítani az alapszervezetet, akkor bekerül a parlamentbe az MKP. Ha azonban folytatódik a sárdobálás, akkor erre nincs esélye. Ez utóbbi azonban azzal fenyeget, hogy megszűnik az etnikai alapon szerveződő politizálás a Felvidéken” – fogalmazott Petheő, kiemelve azt is, hogy számára „a munka nem politikai pozíció függvénye”, ezért a maga elé kitűzött feladatokat folytatni kívánja.

Gyarmati: Minden emberre szükségünk van, aki dolgozni szeretne
Petheő visszalépése után az elnöki tisztségért végül hárman, Gyarmati Tihamér, Szabó Olga és Samu István indultak. A szavazás első fordulójában egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok egyszerű többségét, az elnök személye így a második fordulóban dőlt el, ahol már csak az első körből továbbjutó Gyarmati Tihamérre és Samu Istvánra lehetett szavazni. A megismételt voksolás a két jelölt szoros versenyét hozta, s csupán négy szavazat döntött (51:47 arányban) Gyarmati javára, akinek a mandátuma egy évre szól.
Gyarmati Tihamér megválasztása után a Felvidék.mának nyilatkozva elmondta, nehéz egy év elé néznek, jövőre ugyanis parlamenti választások lesznek, amelyre minél hamarabb szeretnének rákészülni. „A mai konferencia abból a szempontból volt fontos, hogy rendezzük a sorainkat, és szerintem ez sikerült is. A küldöttek elmondták nyíltan a véleményüket, és szavazataikkal felállították azt a járási elnökséget, amely hivatott arra, hogy következőkben dolgozzon” – értékelt. Az új elnök úgy vélekedett, az MKP parlamentbe jutása Komárom városa és a komáromi járás nélkül lehetetlen, ezért elnökként a komáromi alapszervezet körül kialakult helyzet rendezését kiemelt feladatnak tekinti. „A komáromi történéseket minél hamarabb le kell zárni: megfelelően, de minél gyorsabban, hogy aztán tudjon fókuszálni az előttünk álló feladatokra. Úgy vélem, a Magyar Közösség Pártjának minden emberre szüksége van, és meg fogjuk találni az alapszabály keretein belül azt a lehetőséget, hogy mindazok, akik komolyan dolgozni szeretnének, legyen erre lehetőségük. Fontosnak tartom ugyanakkor azt is, hogy amikor Komáromról döntünk, Stubendek Lászlóval is beszélő viszonyban legyünk – jegyezte meg.

tovább ITT

hirdetés