HAZA HÍR-MIX Mindennapi kenyerünkért: magyarországi támogatással fejlesztik a gútai Lebeco Kft. pékségét

Mindennapi kenyerünkért: magyarországi támogatással fejlesztik a gútai Lebeco Kft. pékségét

535
hirdetés

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere szeptember 27-én személyesen tette tiszteletét a gútai Lebeco. Kft. pékségében, ahol sor került a hozzávetőleg 96 millió forintos magyarországi támogatásával megvalósuló fejlesztés sajtónyilvános átadására. Az eseményen Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke a helyi magyar közösség képviselőivel, a magyar párt vezetőivel és parlamenti képviselőjelöltjeivel, valamint polgármestereivel együtt szintén részt vett.

Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke, a Baross Alapítvány  ügyvezetője Szijjártó Péteren kívül név szerint köszöntötte Balogh Csabát, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, továbbá a Szövetség képviseletében Forró Krisztián pártelnököt, Viola Miklóst, e párt Komáromi járásbeli kiemelt parlamenti képviselőjelöltjét, valamint Halász Bélát, Gúta polgármesterét és nem utolsó sorban Lévai Lénárdot, a támogatott családi kft. egyik tulajdonosát. Hangsúlyozta: ez az újabb sikertörténet is hozzájárul a felvidéki vállalkozások versenyképességének növeléséhez, ami mindannyiunk érdeke.

Majd átadta a szót a házigazdának, Lévai Lénárdnak, aki megtiszteltetésnek nevezete, hogy a szülei által 30 évvel ezelőtt alapított egykori kis pékség, amely időközben a komáromi régió legnagyobb pékségévé nőtte ki magát, jelentős magyarországi támogatásban részesült. Elmondta: ő húsz éve vesz részt aktívan a mindennapi munkában, nyolc éve pedig már az ügyvezetésben is. Megemlítette: az édesapja ma is közreműködik a gyártás és a minőség ellenőrzésében.

„A termelés jelenleg ezer négyzetméteren folyik, több mint 20 kenyérfajtát és 90 egyéb pékárut készítünk. Termékeinket főleg saját bolthálózatunkba szállítjuk, amely az utóbbi években 24 egységből álló üzletláncot jelent, ahol a saját termékeinken kívül a Duna menti régió helyi termékeit is árusítjuk. Mintaboltjaink által több mint 5 ezer családhoz naponta eljutnak a termékeink. A bolthálózatot igyekszünk folyamatosan bővíteni. A legújabb mintaboltjainkat Vágsellyén és Nagymegyeren létesítettük, amelyek mellett fedett őstermelői piacot is kialakítottunk“ – mutatta be saját tevékenységüket.

Azután köszönetet mondott szüleinek a lehetőségért, hogy gyermekkora óta a pékiparban tevékenykedhet és velük közösen dolgozhat, továbbá a nejének és gyermekeinek a végtelen türelmükért és mindenkori erkölcsi támogatásukért, valamint a kollégáinak a mindennapi kemény munkájukért.

„Bár utolsóként említem, de annál nagyobb tisztelettel köszönöm a Magyar Kormány és munkatársai segítségét, amit a technológia és a gyárfejlesztés terén nyújtottak nekünk. Az új beruházásnak köszönhetően a gyártócsarnokunk 400 négyzetméterrel bővült, melyben levelestészta-gyártó részleg, raktár és sütőkemencék kaptak helyet. Továbbá technológiát fejlesztettünk, ugyanis a termékeink iránt megnövekedett igényt csak új, korszerű berendezésekkel tudjuk biztosítani“ – fejtette ki.

Majd a céljaikat is megemlítette: „A közeljövőben Gútán szeretnénk megvalósítani az új mintaboltunk beruházását, amely méltó módon képviselné vállalatunkat. A bolt mellett kávézót, turisztikai szálláslehetőséget és természetesen, őstermelői piacot létesítenénk. Az új beruházás mintegy 800 négyzetméter alapterületen valósulna meg, és legalább 6 új munkahelyet teremtene. Továbbá a technológiai fejlesztésünk részeként a pékárunk egy részét szeretnénk hűtött állapotban kiszállítani a boltjainkba, amelyekbe kemencéket telepítünk, így a gútai pékáru frissen kerülhet a vásárlóink kosarába“. Végül leszögezte: „Az érdem sosem egy emberé vállalatunkban, hanem mindenkié!“.

Azután Forró Krisztián pártelnök ünnepi beszéde következett. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a magyar külügyminiszter a kelet-szlovákiai látogatása után Gútára érkezett, és „ismét egy pozitívum az, ami összehozott bennünket: e nagyon szép, sikeres családi vállalkozás meglátogatása, amely további működéséhez, Gúta és a Felvidék jó hírnevének öregbítéséhez nagyon sok sikert kívánt. Továbbá azt is, hogy minél több családnak adjanak munkahelyet, és nekik köszönhetően a mindennapi kenyerünk kerüljön az asztalunkra.

Nagy köszönetet mondott Magyarország Kormányának, amely „megbízható és segít nekünk, felvidéki magyaroknak és minden külhoni magyarnak” – a kis- és középvállalkozások fejlesztésén kívül, az óvodáink, iskoláink, templomaink… felújításában is.

„Mi itt vagyunk otthon, s azt szeretnénk, hogy itt is érezhessük magunkat otthon. Mindazt a támogatást, amit Magyarország Kormányától kapunk, joggal várjuk el a szlovák kormánytól is: támogassa a közösségünket, a vállalkozásainkat, a magyar családokat és a régióinkat, ahol élünk! Hiszen azáltal, ha a magyaroknak ezen a vidéken jó lesz, akkor itt jó lesz a szlovákoknak, a romáknak, a ruszinoknak is, mindenkinek, aki a Felvidéken él. Ez lenne a szlovák kormány elsődleges feladata. Viszont azt látjuk, hogy amióta a magyar közösség, a magyar képviselet kiesett a parlamentből, azóta rendre megfeledkeznek rólunk. A káosz uralja ezt az országot, aminek „köszönhetően” küzdünk a magas élelmiszer- és energiaárakkal, valamint a jelzáloghitelek magas kamataival. Sajnos, az utóbbi három és fél évben csak a pályán kívülről kiabálhattunk, nem voltunk a pályán, hogy mi is focizhassunk és gólt rúghassunk. Itt az ideje, hogy változtassunk ezen, mert csak önmagunkban bízhatunk! A szlovák politikusok egymással veszekednek, sőt, már élő adásban verekednek is egymással, s velünk, felvidéki magyarokkal és az általunk lakott régiókkal, sajnos, továbbra sem törődnek” – folytatta gondolatmenetét.

Mint mondta: itt az idő, hogy változtassunk ezen, és szeptember 30-án, szombaton módunk és lehetőségünk lesz arra, hogy változtassunk ezen.

„Szlovákia lakosságának 8,5 százalékát képezzük mi, felvidéki magyarok, miközben 5 százalékos a parlamenti bejutás küszöbe. Használjuk ki azt a sokkal több erőt, amivel rendelkezünk, ismételjük meg azt a sikert, amit a megyei választáson sikerült elérnünk, hiszen azt követően megyei szinten a Szövetség párt a legerősebb párt lett, 54 képviselővel. Ezt a sikert közösen értük el, s ezt kell megismételni szombaton! Biztos vagyok abban, hogy ha mindannyian szólunk a rokonainknak, barátainknak, ismerőseinknek, hogy milyen nagy a tét, s mindannyian elmegyünk választani, mert ez a feladat, akkor sikerre visszük a közösségünket, a régióinkat, amihez a Jóisten áldását és az önök segítségét is kérem. Itt az idő, talpra magyar!” – hangzottak el választási részvételre és helyes karikázásra sarkalló szavai.

Majd Szijjártó Péter tárcavezető leszögezte: a magyar kormány külpolitikájának szíve a nemzetpolitika – a külhoni magyar közösségek támogatása, míg stratégiai középpontja Közép-Európa megerősítése, s mindebből rendkívül fontos feladat fakad: a jó kapcsolatok fenntartása a szomszédokkal.

„Mindig legyen a lehető legjobb a kapcsolatunk a szomszédos államokkal, mert akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ott élő magyar nemzeti közösségek sorsa is jó lesz” – emelte ki. Hozzátette: ez Szlovákiára hatványozottan érvényes, mivel Magyarországnak ez a leghosszabb, 654 kilométeres határa, s a kétoldalú kereskedelem értéke tavaly 17 milliárd eurós rekordot döntött. „A másik ok az, hogy a felvidéki magyarság helyzetét a szívünkön viseljük, kis híján félmillió ember, az kis híján félmillió ok arra, hogy Magyarország és Szlovákia jó kapcsolataira törekedjünk” – érvelt.

Úgy véli, hogy a viszony különösképpen szoros Szlovákia délnyugati és Magyarország északnyugati része között, amit csak tovább erősített a felvidéki magyar közösség kérésére és tanácsai alapján elindított, s a helyi gazdaság fejlesztését célként kitűző és tovább folytatandó Baross Gábor Terv, amely kiemelt célja a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztése.

Arról számolt be, hogy e program keretében 3837 vállalatot támogattak 21,7 milliárd forint értékben, aminek nyomán 41,5 milliárd forintnyi beruházás valósult meg Szlovákia déli részén, több száz munkahelyet hozva létre.

„Ez a gazdaságfejlesztési program jó Szlovákiának, jó Magyarországnak, jó a felvidéki magyarságnak is, hiszen megteremti a lehetőségét, hogy a fiatalok itt helyben maradjanak, és kiszámíthatóbb jövőképük legyen, ezáltal a felvidéki magyar közösség fogyását is egy ilyen gazdaságfejlesztési programmal lehet leghatékonyabban megállítani” – fogalmazott.

Hozzátette: ez nyilvánvalóan nem ment volna akkor, hogy ha ezt Szlovákiában nem engedik. „Ezért csak tényként jegyzem meg minden, választásba történő beavatkozási kísérlet szándéka nélkül, hogy Orbán Viktor és az akkori szlovák miniszterelnök, Robert Fico egyeztek meg arról, hogy a gazdaságfejlesztési programot mi itt végrehajthatjuk.”

Nem titkolta, hogy mindez a magyar gazdaságnak már csak azért is jó, mert a program keretében végrehajtott beruházások esetében a megvásárolt eszközök, gépek 60 százaléka Magyarországról érkezett Szlovákiába. A későbbiekben ünnepélyes szalagátvágással átadott beruházásról közölte, hogy az értékteremtő és példamutató tevékenységet folytató  Lebeco pékség fejlesztése segít a térség gazdaságának fellendítésében, az elvándorlás megelőzésében és az élelmiszerellátás biztosításában, valamint jelentős közösségteremtő ereje is van. A 215 millió forintos beruházást a kormány 96 millió forinttal támogatta.

„Ezen beruházásnak is önmagán túlmutató jelentősége van, amit bizonyít a tény, hogy az alapanyagok beszállításában számos, magyar tulajdonban lévő kis és közepes vállalkozásra számítanak” – hangsúlyozta.

Végül a hétvégi szlovákiai parlamenti választás kapcsán azt kérte a felvidéki magyaroktól, hogy a lehető legnagyobb számban vegyenek részt az ország jövőjének alakításában. Hitet tett amellett, hogy egy sikeres Szlovákia Magyarország és a felvidéki magyar közösség érdeke is, s a két ország kapcsolatának fejlesztésében nagy segítséget tud jelenteni egy erős magyar képviselet Pozsonyban.

„Ezért arra kérem a felvidéki magyarság minden egyes tagját, hogy használja ki azt a lehetőséget, hogy végre van egy egységes, a szlovákiai parlamentbe bejutási eséllyel rendelkező magyar párt!” – hangzott zárszava, amely után Forró Krisztiánnal, Viola Miklóssal, Halász Bélával és Lévai Lénárddal együtt közreműködött a nemzeti színű szalag átvágásában.

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés
Previous articleMorawiecki: Lengyelország ellenőrzi a Szlovákiával közös határon belépő autókat
Next articleBekérette a külügy a magyar nagykövetet Szijjártó kijelentései miatt