HAZA RÉGIÓ Másfél napos koruk óta egy lakásban élnek a győri kistigrisek

Másfél napos koruk óta egy lakásban élnek a győri kistigrisek

864
hirdetés

zoogyor-oriasplakat-kistigrisek-504x238__4__1Egy győri belvárosi lakásban nevelkedett idáig a két fehér szőrű bengálitigris-kölyök, akik másfél napos korukban kerültek a Xantus János Állatkert munkatársához. Mint Uthy Piroska az MTI-nek elmondta, a tigriskölykök olyanok, mint a kisgyerekek: a nap 24 órájában figyelni kell az igényeikre.

    Uthy Piroska nem először nevel otthon kistigrist, így amikor az állatkert igazgatója megbízta a feladattal, tudta, hogy mire számíthat. Kihívást az jelentett, hogy ezúttal kettő kölyköt kapott. Úgy fogalmazott, olyan, mintha ikrei lennének.
    Január 19-én három nőstény kölyök született Győrben, Magyarországon először. Az anyjuknak, Jázminnak a mostani volt az első ellése, másfél nap után, vélhetően a tapasztalatlanság miatt magukra hagyta őket, egy kölyök el is pusztult.
    Uthy Piroska belvárosi, második emeleti társasházi lakásának nappalijában egy 150-szer 150 centiméteres ketrec a kölykök helye, ami tele van kispárnákkal és rongyokkal. Azt mondta, a szomszédok már megszokták, hogy időközönként „nem átlagos állatokat visz haza”.
    Az első két hét kritikus volt, kérdéses volt, hogy megmaradnak-e a kölykök. Különösen a kisebb, akire anyja ráfeküdt. Ő a hasfájósabb és jobban igényli a gondozó táraságát, akit most még mindkét kölyök anyjuknak tekint. Az első időszakban a fertőzések elkerülése végett Uthy Piroska szinte ki sem mozdult otthonából, még külön etetős ruhája is volt.
    Uthy Piroska úgy fogalmazott, hogy a tigriskölykök olyanok, mint a gyermekek: a nap 24 órájában figyelni kell az imgp7897igényeikre. Az első napokon félóránként és óránként ettek, majd aludtak. Egyelőre még egy Németországból származó speciális tápszerrel cumisüvegből eteti őket, most már naponta hatszor 120 millilitert kapnak belőle. Húst először 4-5 hetes korukban ehetnek.
    A gondozó keze tele van karmolásokkal, ami ilyenkor – elmondása szerint – természetes, mert a kölykök a karmaikat még nem tudják visszahúzni. Tapasztalata szerint négy-öt hónapos korukban kezdenek majd „durvábban” játszani.
    Szerinte a kölykök addig lesznek nála, amíg igénylik a gondoskodást. A legutóbb hazavitt tigriskölyökre például fél éves koráig vigyázott. Elmondta, hogy az állatkert igazgatója egy időre próbálta tehermentesíteni, magához vette a két kölyköt, ám azok „kiharcolták maguknak az anyjukat”: másfél nap után visszakerültek hozzá.
    A napi menetrend a hétvégétől megváltozott. Az állatkert belvárosban található Füles Bástyájában egy „tigrisóvodát” rendeztek be a kölyköknek, ahol a látogatók megnézhetik, hogyan esznek, játszanak és alszanak. Ez azt jelenti, hogy minden reggel állathordozóba teszik a kölyköket, az állatkert egyik munkatársa pedig autóval elviszi őket a Füles Bástyába, ahol este hét óráig „tart a műszak”. Az éjszakát ismét otthon, Piroskánál töltik.
    Igényük egyelőre még nincs a mozgásra, de amikorra már lesz, kifutóba kerülnek az állatkertben. Az intézmény igazgatója korábban elmondta, hogy ez április körül lehet majd.
    A kölykök most még 2-3 kilogrammosak. Másfél éves korukra, amikor már kifejlett egyedeknek számítanak, elérhetik a 200-250 kilogrammot is. A vadonban két éves korukban lesznek ivarérettek, fogságban ez három éves korukban következik be.
    Hivatalosan még nem nevezték el őket, a gondozók Kimérának és Hérának hívják a két kölyköt. A végleges névadásba az állatkert látogatóit is be szeretnék vonni.
    A kölykök apja, Raul 2012-ben került a győri állatkertbe. Tenyészprogram keretében egy évvel ezelőtt Görögországból érkezett anyjuk, Jázmin.
    Magyarországon a győri állatkerten kívül csak a Nyíregyházi Állatparkban vannak fehér bengáli tigrisek.
    A fehér tigris a bengáli tigrisnek egy színváltozata, természetben ritkán fordul elő. Jellemzően egész testüket krémes fehér szőrzet borítja, a csíkok szürkésfeketék vagy csokoládébarnák. Szemük színe világoskék, orruk rózsaszín.


MTI

fotó: zoogyor.hu

hirdetés