HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Kóbor János nélkül is folytatnák a zenélést az Omega tagjai

Kóbor János nélkül is folytatnák a zenélést az Omega tagjai

777
hirdetés

A rockegyüttes frontembere május 17-én ünnepelte volna 79. születésnapját, ennek kapcsán vendégeskedett Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa a Duna Almárium című műsorában. A zenésznek Mecky mellett a koncertezés is hiányzik, nem tettek le róla, hogy idén 60. jubileumuk alkalmából emlékkoncertet adjanak.

Bemutatta a Magyar rockklasszikusok című bélyeg témasorozat első darabját a Magyar Posta

 

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Omega 1962-ben alakult, évtizedek töretlen sikerével hazánk egyik legrégebbi, ikonikus rockegyüttese lett. A legendás zenekar tagjai közül hárman is elhunytak az elmúlt években, először Benkő László billentyűs, utána Mihály Tamás basszusgitáros, majd tavaly decemberben az énekes-frontember, Kóbor János, vagyis Mecky. A tragédia előtt nagy terveket szőttek a nagy múltú formáció tagjai, azonban utolsó, életpályájukat lezáró nagy koncertjüket már nem tarthatták meg – mesélte az Almárium című szolgáltató magazinban az Omega dobosa, Debreczeni Ferenc, aki Kóbor János születésnapján vendégeskedett a Duna műsorában. Úgy fogalmazott, nehéz feldolgozni azt a veszteséget és terhet, amin keresztül ment a zenekaruk az elmúlt két és fél évben.

„Családként éltünk és dolgoztunk. 1971 óta, 51 éve vagyok a fiúkkal. Nem sokan tudnak ennyi időt együtt eltölteni. Sajátságos, de nagyon pozitív eredményű elvárásaink lettek egymással szemben, amelyek egyben tartottak bennünket. Az idei évet úgy terveztük, hogy ünnepléssel töltjük, hiszen 2022-ben 60 éves az Omega. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor a veszteségeink ellenére, Őriszentpéteren egy emlékkoncert formájában ez a vágyunk megvalósulhat” – mesélte Debreczeni Ferenc, hozzátéve, hogy bízik abban, hogy gitárosuk, Molnár György „Elefánt” hamarosan felépül, mert jelenleg még betegsége miatt gyengélkedik.

„Nem lehet egyszer csak elvágni, ami évtizedeken át az életünk része volt. Zenész vagyok, addig szeretném csinálni, ameddig csak bírom. Legszívesebben életem végéig Omega-dalokat játszanék. Hogy ez a produkció milyen néven fut, jelenleg nem érdekel, csak az, hogy össze tudjunk állítani egy olyan csapatot, amivel ezt meg tudjuk oldani” – szögezte le az Omega zenésze. A teljes beszélgetés újranézhető az Almárium Médiaklikk-oldalán, ahol elérhetők 60 napig a korábbi adások is.

Almárium – minden hétköznap 14:25-től a Dunán!

mtva

Fotó: MTI/Mohai Balázs

hirdetés
Previous articleHa a butaság fájna…
Next articleA Selye János Gimnázium diákja bejutott az országos csillagászati versenybe