HAZA BELFÖLD Kitelepítettekért szól Miksi új harangja

Kitelepítettekért szól Miksi új harangja

843
hirdetés

A mai Szlovákia területéről egykoron kitelepítettek és a II. világháborúban elhunytak emlékére öntetett harangot szentelt fel a Losonc melletti Miksiben Beer Miklós váci megyéspüspök szombaton.

    A harangokat egy, a településről elüldözött vallásos palóc ember, a decemberben elhunyt Trizna Lajos öntette, aki a maradék vagyonát a Palóc Múzeumra hagyta. Trizna Lajost és családját 1948-ban telepítették ki a szülőfalujából, előbb Berkenyére, majd Balassagyarmatra költöztek. A 300 lelkes felvidéki palóc faluból kilenc családnak kellett Magyarországra költöznie, a helyükbe Lucfalváról költöztettek át szlovákokat. Ma a településnek már csak negyede magyar – mondta a harangszentelő ünnepségen Ágoston Imre, Miksi polgármestere az MTI-nek.     Hozzátette: a falu lakosságának átlagéletkora folyamatosan nő, vagyis a település öregszik; a felnőttek között nagy a munkanélküliség, a fiatalok közt pedig az elvándorlás. Trizna Lajosról elmondta, hogy az adományozót – immár posztumusz – a falu tiszteletbeli polgárává fogadták vissza.     A harangot felszentelő Beer Miklós püspök reményét fejezte ki, hogy ezeknek a harangoknak a szava egymás megértését fogja majd elhozni a felvidéki településen. Hozzátette: egykori gimnáziumi társa, Trizna Lajos a harangok Miksibe szállítását még láthatta, ám a harangszentelő ünnepséget már nem érhette meg.
    A harangszentelésen részt vett a Magyar Közösség Pártja és a Csemadok több vezetője is. Csúz Péter, a Besztercebányai Önkormányzat tagja, a Magyar Közösség Pártja losonci járási vezetője az MTI-nek azt mondta: „ma ezek a magyarság végvárai, Fülek még bástyának is tekinthető, de ha a végvárak elvesznek, a bástya is ledőlhet”.     Trizna Lajos egy monori vállalkozást bízott meg a két adományharang elkészítésével. Farkas Tibor, a Harangszó 2003 Bt. vezetője közölte: a harangokat egy lengyelországi műhelyben öntették, az elektromos munkálatokkal napokon belül végeznek. A korábbi, 200 kilogrammos harang mellé került 500 kilogrammos, Szent Rafael arkangyalnak szentelt egyik új harang a Miskiből kitelepítettek, a kisebbik, a Szent Mihály főangyalnak szentelt 150 kilós pedig a II. világháborúban elhunytak emlékét őrzi.

MTI

hirdetés
Previous articleJóslatok – Spitzer Gyöngyi Somával!
Next articleSzakmájuk mesterei: Dluhoš Józsi