HAZA BELFÖLD Késnek az egy egészségbiztosítós modell bevezetésének előkészületei

Késnek az egy egészségbiztosítós modell bevezetésének előkészületei

939
hirdetés

Csúsznak a Szlovákiában 2014-re tervezett egy biztosítós egészségbiztosítási rendszer előkészületei az átalakítás részleteit szabályozó törvény jogharmonizációja miatt – derült ki a projekt menetrendjének teljesítésével foglalkozó jelentésből, amelyet kedden hagyott jóvá a kormány.

Az egy egészségbiztosítós modell bevezetésének tervét tavaly októberben hagyta jóvá Robert Fico kabinetje. Ennek alapján Szlovákiában 2014-ben megszűnik az 1993-ban bevezetett több biztosítós egészségügyi rendszer, és felváltja az egy – állami kézben lévő – egészségbiztosítós modell. A rendszer átalakítását célzó projekt része a – késedelmet kiváltó – transzformációs törvény is, amelynek egyebek között a magán egészségbiztosítók értékének felbecsülését kellene szabályoznia.
A tárcaközi egyeztetési folyamatban lévő jogszabály késedelmét a pénzügyminisztérium állásfoglalása szerint az okozta, hogy a transzformációs projektet jogi szempontból teljesen támadhatatlannak akarják elkészíteni.
Ez főként ezért fontos, mert a kormány elkötelezte magát az egybiztosítós rendszer bevezetésére, függetlenül attól, hogy a folyamat megvalósításának módjáról sikerül-e megegyeznie a magánbiztosítókkal vagy sem. A kabinet igyekezetét a „megtámadhatatlan” jogszabály létrehozására az is indokolja, hogy az átalakítási folyamat által érintett egyik magán egészségbiztosító már februárban döntőbíróságon támadta meg a kormány transzformációs terveit.
Az átalakítási folyamat folytatódik, indokolatlanok azok a spekulációk, hogy azt nem viszik véghez – nyilatkozta a késedelmek kapcsán Zuzana Zvolenská, az egészségügyi tárca vezetője. A transzformációs projekt egy Európában többé-kevésbé egyedülálló folyamat, kitaposatlan úton járunk – magyarázta a csúszás okait Peter Kazimír pénzügyminiszter.
A szlovák kormány korábban az egészségbiztosítási rendszer transzformációs folyamatának három lehetőségét vetette fel. Ezek egyike a Szlovákiában működő két magán egészségbiztosító ügyféli törzsállományainak állami felügyelet alá vételével számol. A másik lehetőség a magánbiztosítók részvényeinek felvásárlását feltételezi, a harmadik verzió pedig a magánbiztosítók állami kisajátítását vetíti előre.
Ezzel kapcsolatban a kormány már többször is jelezte: ha a rendszer átalakításáról nem tud megegyezni a magán egészségbiztosítókkal, az a folyamat végrehajtását nem, csupán a határidejét befolyásolhatja. Az előbbi esetben jövő januártól, az utóbbi esetén 2014 júliusától lépne életbe Szlovákiában az egy egészségbiztosítós modell.
Szlovákiában a legutóbbi adatok szerint az állami tulajdonú Általános Egészségbiztosító (VZP) rendelkezik a legtöbb ügyféllel. A piac fennmaradó közel egyharmadát két magánkézben lévő biztosító, a Dovera (1,4 millió ügyfél) és az Union (370 ezer ügyfél) tartja kézben.

MTI

hirdetés