HAZA HÍR-MIX Csak az tud szépen írni, aki sokat olvas

Csak az tud szépen írni, aki sokat olvas

360
hirdetés

A gútai magánszakközépiskolában 15 évvel ezelőttolyat szerettek volna kitalálni és megvalósítani, ami még nem volt az országban, így kitalálták a Médiasztárt. Király Cseri Ilona ötletgazda örül neki, hogy a kezdeményezést sikerült megtartani, és már 15. alkalommal keresik a médiasztárokat. Május 10-én a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában került sorra a vetélkedő döntője. A versenybe felső tagozatos és középiskolás diákok kapcsolódhattak be.

A megnyitón Keszegh Vivien harmadik osztályos tanuló énekelt, majd Halász Béla Gúta polgármestere kívánt sok sikert a versenyzőknek, kiemelte: a média kezében hatalom van, hiszen az újságírók felemelhetnek embereket, de el is süllyeszthetik őket.

Szokol Dezső az iskola alapítója is köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte: AZ iskola nagy gondot fordít a tehetségek kibontakoztatására, az oktatás mellett fontos a magyar nyelv és kultúra megőrzése és ápolása, fontos, hogy a diákok anyanyelvükön tanulhassanak. A verseny nemzetközi, hiszen magyarországi és erdélyi diákok is jelentkeztek, a verseny több fordulós, most a több, mint 120 jelentkezőből 38-an, a legjobbak mérik össze tudásukat.

Szokol Katalin, az iskola igazgatója abban bízik, hogy majd a 25. Médiasztár versenyt is megtartják, kiemelte, ez egy olyan verseny, ami tökéletesen beleillik az iskola profiljába.

A megnyitót két órás verseny követte, ahol a diákújságíróknak mindhárom kategóriában ugyanazokat a feladatokat kellett megoldaniuk, a fotósok két csoportban dolgoztak.

Király Cseri Ilona a verseny ötletgazdája a verseny után megköszönte, hogy itt lehet, kifejtette: nem kitalálni, hanem fenntartani nehezebb egy rendezvényt. és örömmel tölti el, hogy ez sikerült. Mint mondta, reméli: a fiatal újságírók jó helyre kerülnek majd, és akkor lesznek jó helyen, ha szabadon elmondhatják, leírhatják véleményüket, gondolataikat. Felhívta a diákok figyelmét, hogy csak az olvasott emberekből lesznek igazán jó írók.

Szabó Mónika házigazda, a verseny szervezője, felkérte a zsűri elnököket, értékeljék kategóriánként a versenyt. Az első kategóriát Kolek Zsolt a Magyar7 vezető szerkesztője értékelte, mint mondta nagy öröm ennyi tehetséges fiatallal találkozni. Az újságírás nehéz hivatás, hiszen sok olyan információ jön szembe, amit át kell adni a közönségnek, a cél az, hogy ez a lehető leghitelesebb módon történjen. Szerinte a diákok nagyon jól oldották meg a feladatokat.

A második kategóriában Molnár Judit, a Magyar7 főszerkesztője értékelt. „Örülök, hogy itt lehetek, Felvidék legszebb iskolájában” – fogalmazott, de ami a lényeg, hogy a szép falak között szellemiség is van. A versenyen tehetséges, gondolatgazdag, szépen írni és beszélni tudó gyerekekkel találkozott, ezért biztos benne, hogy van jövője az újságírásnak. A diákoknak azt üzente: „merjetek bátrak lenni. Szeressétek a szavakat, tudjátok a szavakkal éltetni és ölni is lehet, de ti csak éltessétek.”

A harmadik kategóriát Király Cseri Ilona értékelte, aki szerint, gyakran lemondóan hangzik el: ezek a mai fiatalok, ők viszont most lelkesen kapkodták a fejüket, hogy ilyenek a mai fiatalok, ügyesek, kreatívak. Gyönyörű mondatszerkezetekkel találkoztak, látni, hogy olvasottak és tájékozottak a gyerekek. A jövőre vonatkozóan azt javasolja, legyen első, második és harmadik helyezett is a versenyben, mert nagyon nehéz a döntés.

A fényképészek kategóriájában Szabó László, a Duna Menti Múzeum munkatársa értékelt, aki lelkesen mondta: hogy nagyon jól megtudták fogni a fiatalok a pillanatokat. A fényképezés arról szól, hogy egy képben kell tudnunk elmesélni egy egész történetet, gyakran a kép adja el a cikket. „Sokszor én is megkaptam, hogy azt fényképeztem, amit kellett volna” – mondta a sajtófotós. Szabó mindenkinek őszintén gratulál, akik részt vettek a versenyben elmondhatják, hogy előttük a pálya.

A médiasztárok a könyvajándék mellett az iskolában készült alkotást is megkapták, amelyet a tűzzománc szakos diákok készítettek.

A zsűri tagjai első kategóriában: Kolek Zsolt, Janković Nóra és Szalai Erika, második kategóriában Hodossy Gyula, Ibos Emese és Molnár Judit, harmadik kategóriában Király Cseri Ilona, Olláry Ildikó és Ürge Tamás voltak. A fotós kategóriában pedig Szabó László, Holop Ferenc, Farkas Hajnalka és Molnár Levente.

A nyertesek, akik az év diákújságírója díjat nyerték:

Első kategóriában Erdélyi Anna

Második kategóriában Nagy Olivér

Harmadik kategóriában Pongrácz Tamás Attila

A legjobb fotósok, akik a Duna Menti Múzeum ajándékát is megkapták, és a Helios Fotóklub nevében Holop Ferenc a két győztesnek lehetőséget ajánlott, hogy egy év múlva saját fénykép kiállítást rendezhetnek munkáikból.

Első kategóriában Leczkési Noémi

Második kategóriában Tábor Kristóf,

Szabó Mónika a verseny szervezője megköszönte az iskola vezetésének a támogatást, a zsűri tagoknak a munkát, a pedagógusoknak és a diákoknak pedig, hogy felkészültek a versenyre és tudásuk legjavát adták.

Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk

hirdetés