HAZA DUNATÁJ Harmincöt éves a komáromi Concordia (2.)

Harmincöt éves a komáromi Concordia (2.)

1124
hirdetés

Folytatjuk a Concordia Vegyes Kar tagjainak visszaemlékezéseit. A többszörös aranykoszorúval értékelt énekkar számos nemzetközi kórustalálkozó részese volt, nem szólva arról, hogy hatalmas sikert aratnak a komáromi születésű Beliczay Gyula F-dúr miséjének újkori bemutatójával. Nem csoda, hogy az énekkar tagjainak visszaemlékezéseiben ez a mű előkelő helyet foglal el.

Obrázok1Bakos Márta: Gyerekként mindig irigykedve hallgattam az iskolai kórus tagjainak élménybeszámolóit egyes fellépésekről, próbákról, de szüleim hajthatatlanok voltak ez ügyben. Hiába próbálkoztam, nem engedtek kórusban énekelni, mondván, így is sok a teendőm, elfoglaltságom, első a tanulás! Később még az Ifjú Szívekkel is próbálkoztam, de a hétvégi összpontosítások miatt szüleim ezt sem támogatták (pedig már középiskolás voltam!) Talán az 1986-87-es iskolaévben történt, hogy Stirber Lajos Lajos bácsival egyetemben megkeresett Kaszás Margitka egy kedves felkéréssel, hogy kisérném-e az iskolai kórusukat egy versenyen. Rögtön kaptam az alkalmon és ifj. Somorjai J.: A kis gőzös c. mű kíséretével debütáltam – ha nem is az énekkarban, de legalább a zongoránál. Mondanom sem kell, hatalmas élmény volt számomra Margitka keze alá játszani. Ekkor határoztam el, hogy amint lehetőségem nyílik egy közösségben énekelni, igent mondok. Hogy mit is jelent számomra a zene? Valójában ez a kommunikáció egyfajta eszköze, amely nevel, szórakoztat és gyönyörködtet. Olyan lelki táplálék, amely semmi mással nem pótolható. Ember- és személyiségformáló ereje mellett fejleszti még a tudatosságot, következetességet, a rendszerességet, segítőkészséget, toleranciát, magabiztosságot, a fellépőkészséget. A közösen learatott munka gyümölcse pedig mennyivel édesebb tud lenni, ha azt együtt fogyasztjuk el! Különösen nagy öröm számomraObrázok2, hogy igényes művekkel ismerkedhettem meg, mint Bach: Bourrée, Händel: Hallelujah, de a Mundi renovatio vagy akár a De profundisban is láttam fantáziát. Legszívesebben azonban saját anyanyelvemen énekelek. Persze az énekkari fellépések során sok az örömteli esemény, de előfordulnak kellemetlen pillanatok is. Csodálatos élmény volt a budapesti Müpa találkozó és talán Krakkó, a sokféle nációval és rendkívül magas színvonallal. A legkellemetlenebb élményem pedig egy peredi fellépéshez kötődik, amikor elakadt a cipőm sarka a kábelekben és egész szereplésünk alatt görcsbe rándult izmokkal, egy helyben, mozdulatlanul állva énekeltem, mert az a fránya lábbeli megmakacsolta magát, se ki-se be! Thoma Judit: Alig fél éve, csak 2014 óta vagyok a kórus tagja. Kedves rokonom, Thoma László hosszas unszolására kezdtem el járni a próbákra, egyre nagyobb lelkesedéssel, azóta a kihívás a legfőbb ok, ami itt tart. Végre egy olyan kórus tagja lehettem, amelynek tagjai igényesek arra, amit csinálnak, ambiciózusak, és nem riadnak vissza a nehezebb daraboktól sem. Mivel még viszonylag „friss” tag vagyok, ezért még nem nagy a választási lehetőségem a kedvenc darab terén, de a Pénteki ima, a Pater Noster, a Cantate Domino és Fauré Requiemjének éneklését is Obrázok3élvezem. Németh Éva: 1985 szeptemberétől vagyok kórustag, az anyukámat „váltottam”, ő alapító tag volt. Ha lehetett, már előtte is mentem mint „közönség”, persze az apu is (a teljes család). Hogy mi tart itt? Úgy érzem, hogy tartozom valahová, lehet, hogy nem tűnik úgy néha, ezért elnézést kérek. Olyan emberekkel lehetek együtt, akik nagyjából ugyanazt szeretik művelni. Nehéz megmondani, hogy melyik a kedvenc kórusművem, inkább az optimistább darabok. Az énekkar „vitt rá”, hogy zeneszakra jelentkezzem, sokat segített, hogy főiskolásként is ismertem zenedarabokat (kórusműveket), zeneszerzőket, a feldolgozások által verseket, amiket esetleg csoporttársaim nem. Néha már kínosnak éreztem a dolgot. Természetesen ők meg olyasmit tudtak, amit én nem. Több nagy élményem is van az énekkarral kapcsolatban. Az első, amire szívesen emlékszem, az első (1987-es) weissenfelsi út, amikor egy óvónőképző középiskola kollégiumában laktunk, és be volt osztva még a zuhanyozás is: egy óra a fiúknak, egy óra a lányoknak reggel is meg este is, az esti murizások és egyebek. Annyit életemben nem nevettem, mint ott. Élmény volt természetesen az amerikai út is, meg a többi. A fősulin történt meg, hogy olyan tanárok is tanítottak minket, akiket az énekkar kapcsán már ismertem előtte is: Paszmár János, Duka-Zólyomi Emese, később Józsa Mónika. Emese emlékezett rám a Concordiából: amikor elsőben az első zeneelmélet-órán be kellett mutatkoznunk, hogy ki honnan van, meglepetésemre emlékezett rám a Concordiás-CSMTKÉ-s közös éneklésekről. Most hirtelen csak ez jutott eszembe. És az egészben az a jó, hogy ha ki is estem egy-egy időszakra, vissza lehetett és lehet jönni, és van egy hely és egy csapat, ahol, úgy érzem, talán rám is szükség van. (Bocsánat a kissé patetikus befejezésért).

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleMég hárommilliárd szlovák korona maradt lakossági kézben
Next articleKosárlabda: Komárom felett kitisztult az ég