HAZA vélemény Fogamzásgátlás püspöki szemmel

Fogamzásgátlás püspöki szemmel

682
hirdetés

Egyre változó világunkban is vannak állandóan visszatérő dolgok. Az egyik ilyen, hogy a szlovák püspöki konferencia időről időre megkérdőjelezi a nők fogamzásgátláshoz, családtervezéshez való jogát, holott ennek korlátozása az ENSZ szerint is egyértelműen jogsértő magatartásnak minősül. Első körben, szinte a rendszerváltás pillanatától szerették volna elérni az abortusztörvény módosítását, olyan értelemben, hogy Szlovákiában ne legyen olyan egészségügyi intézmény, ahol elvégzik a terhességmegszakítást. Miután ez a törekvés óriási felháborodást váltott ki az érintettek, azaz a nők körében, nem sikerült elérni a szigorítást, viszont az orvos lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadhatja a beavatkozás elvégzését. Erre most, szintén nem első alkalommal a fogamzásgátló szerek beszerzését kívánják megnehezíteni, téve ezt annak ellenére, hogy Ferenc pápa nemrégiben kijelentette, az egyházaknak kevesebbet kéne foglalkozniuk a fogamzásgátlás problémakörével (Vajon onnan nem jutott el ide az információ, vagy az a Vatikán, ez meg itt Szlovákia, ahonnan Bezák püspök ügye és híveinek tiltakozása sem talált meghallgatásra?). Az még érthető, hogy a magzat, az élet védelmében lépnek fel, csakhogy ez a kérdés is sokkal bonyolultabb és összetettebb, semmint bármiféle kategorikus, dogmatikus tiltással szabadna róla dönteni olyan éltes püspökatyáknak, akik nemcsak a nőnek, anyának lenni szerepet szemlélhetik természetszerűleg csupán kívülállóként, hanem a szegénységet, a nyomorúságot is. Ha nem így lenne, talán nem a fogamzásgátlás megnehezítése lenne ismét napirenden, hanem egy határozottabb és hatékonyabb fellépés a szegénység enyhítése érdekében, karitatív tevékenység az egyház vagyonából, a hajléktalanok helyzetének javítása, lelki segély nyújtása azoknak, akik nem jutnak el a templomba, mert önhibájukon kívül a társadalom peremére sodródtak, hospice ellátás a gyógyíthatatlan betegeknek és hozzátartozóiknak (ami nem korlátozódik az utolsó kenet feladására), hogy csak néhányat említsünk a sok fontosabb feladat közül…
Vagy mindezekre nem jut idő és pénz az egyház megkérdőjelezhető vagyonkezelése miatt, s ezért kell ilyen figyelemelterelő témákat napirenden tartani? Szomorú…

-nkzs-

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleKonstruktív ellenzéki szerepre készülnek
Next articleKarácsonyi előadás a moziban