HAZA RÉGIÓ Konstruktív ellenzéki szerepre készülnek

Konstruktív ellenzéki szerepre készülnek

636
hirdetés

PETHEŐ A.– A 2013-as megyei választás megmutatta számunkra, hogy összefogással eredményesek tudunk lenni. Valójában még csak az út elején járunk. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az elmúlt 25 év helytelen politizálásának következménye az alacsony részvétel. Az embereket érdekeltté kell tennünk abban, hogy részt vegyenek sorsunk, közéletünk alakításában. A megyei választási eredmények azt igazolják, hogy a pártban jó döntést hoztunk akkor, amikor – több, általunk kezdeményezett egyeztetés után – az önálló indulás mellett döntöttünk. Helyesen jártunk el, amikor a Komáromi járás visszaléptette a párt egyetlen Nyitra megyei magyar elnökjelöltjét, hogy egy nagyrészt jobbközép pártok által támogatott közös jelölt, Tomáš Galbavý indulhasson az elnökségért. Sajnos nem sikerült áttörést elérnünk, ami elsősorban az alacsony választói részvétellel magyarázható. A Komáromi járást 7 emberrel képviseljük a megyei parlamentben, ahol konstruktív ellenzéki szerepre készülünk – írta körlevelében
Petheő Attila megyei képviselő, az MKP komáromi járási elnöke.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleGútai Líra 2013: Tarolt a vágsellyei Peter Šrámek
Next articleFogamzásgátlás püspöki szemmel