HAZA KULTÚRA EP-képviselői kerekasztal és zenei verseny a Gombaszögi Nyári Tábor programján

EP-képviselői kerekasztal és zenei verseny a Gombaszögi Nyári Tábor programján

1137
hirdetés

logo-341c0e9d4d6daea6a03d1456527f43b2Egy nappal hosszabb lesz és programjában több újdonsággal bővül idén a Gombaszögi Nyári Tábor: a felvidéki magyar fiatalok egyik komoly hagyományokra visszatekintő nyári rendezvényén szlovákiai magyar EP-képviselők kerekasztal-beszélgetést és Szlovákiai Magyar Dal Napja néven zenei versenyt is tartanak.

    A Gombaszögi Nyári Tábort július 15. és 20. között rendezik meg.
    A jelentős részben felvidéki magyar egyetemisták által látogatott rendezvény programja a tavalyihoz hasonlóan az idén is három pillérre, könnyűzenei előadók koncertjeire, közéleti témájú előadásokra és vitákra, valamint versenyprogramokra épül. A szervezők az idén a korábban zárónapnak számító vasárnapra is programmal készültek.
    „A tábor idén több mint 130 rendezvénnyel várja a látogatókat, bővült a kínálat” – mondta az MTI-nek Orosz Örs, a rendezvény főszervezője.
    Az öt és fél napos fesztivál könnyűzenei kínálata bőséges, a nagyszínpadon fellépő tucatnyi együttes sorában többek között szerepel a Tankcsapda, az Intim Torna Illegál, a Heaven Street Seven, a Jóvilágvan és a Nemulass is. Tucatnyi DJ a tábor másik zenei helyszínén, a Chillgardenben zenél majd.
    A tábor programjának évek óta szerves részét képezik a politikai és közéleti témájú előadások és beszélgetések is. Idén például egy előadáson ismertetnek egy, a felvidéki magyar kisiskolák helyzetét bemutató felmérést, valamint egy kerekasztal-beszélgetés során volt, illetve újonnan megválasztott felvidéki magyar európai parlamenti képviselők beszélnek majd tapasztalataikról és célkitűzéseikről.
    Az előző két évvel ellentétben idén nem lesz vita Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke között. A pártelnöki vita helyett a szervezők – tekintettel a novemberi helyhatósági választásokra – önkormányzati szakpolitikusokat hívtak meg a rendezvényre mindkét pártból.
    A nyári tábor történetében először megrendezik a Szlovákiai Magyar Dal Napja nevű – felvidéki magyar zenekarok részvételével zajló – zenei versenyt, amelynek döntőjét a vasárnapi zárónapon tartják. A versenyre 27 zenekar jelentkezett, közülük a szakmai zsűri értékelése után öten kerülnek a döntőbe, kettő pedig a rendezvény honlapján folyó közönségszavazás alapján jut tovább. Egyebek mellett a döntősök koncertjei adják majd a zárónap zenei programját.
    A Gombaszögi Nyári Tábor elődrendezvényei több évtizedes múltra tekintenek vissza, a tábort jelenlegi formájában már hatodik éve a szlovákiai magyar egyetemisták egyik szervezete, a Diákhálózat és a Sine Metu polgári társulás valósítja meg több más diákszervezettel együttműködve. A Gombaszögi Nyári Tábor már évek óta csak nevében „gombaszögi”, mivel már több éve a Rozsnyóhoz közeli Krasznahorka-váralján, a helyi kempingben rendezik.
    A tábor részletes programja a www.gombaszog.sk honlapon érhető el.


MTI

hirdetés