HAZA KULTÚRA Életre kel az Aranyember? – Jótékonysági színházi előadás Komáromban

Életre kel az Aranyember? – Jótékonysági színházi előadás Komáromban

917
hirdetés

42714 Tavaly, a Magyar Területi Színház megalakulásának hatvanadik évfordulóján Konrád Józsefné Márta és a Teátrum színházi polgári társulás emléket állított a társulat első tagjainak tiszteletére. Az Aranyember szobrát is ide tervezik. A márvány talapzat azonban csak része a kialakítandó teljes műnek, mivel azon az Aranyember szobrát kívánják majd elhelyezni a kezdeményezők.
Napjainkban ilyen célokra már csak jólelkű adományozók hozzájárulásával lehet pénzt szerezni, ezért kérjük mindazokat az egyéneket és szervezeteket, amelyek átérzik az ügy fontosságát, segítsenek előteremteni a szoborállítás költségét. Reméljük, Jókai műve és az annak alapján készült színmű bemutatása után végleg otthonra lel a nemcsak képzelet szülte, de a valóságban is létezett Aranyember az Eötvös utca sarkán, ott, ahol hajdanán a MATESZ épülete állott. Segítségüket előre is köszöni Konrád Józsefné, Márta és a Teátrum színházi polgári társulás. A számlaszám: 2941408656/0200.
„Ez a felhívás az idén többször is napvilágot látott, és most is időszerű. A gyűjtés – reméljük -, lendületet vesz a november 24-én, vasárnap délután három órától kezdődő jótékony színházi előadás hatására, amelyre a komáromi Matica Házban kerül sor.
Itt a Teátrum színházi polgári társulás előadja Eisemann-Halász-Békeffi: Egy csók, s más semmi c. zenés játékát. A belépti díj fejenként 8 euro, s ebből 5 (vagy több) járulhat hozzá a szoborállítás költségeihez, minthogy a ház bérleti díját, a mű jogdíját, s a szállítási költségeket is állni kell.
Az Aranyember, mint tudjuk, Komárom szülöttének, Jókai Mórnak regényalakja. A kortársak sejtették, (vagy ismerték?) kiről mintázta hősét a nemzet mesemondója, ám e sejtelmes alak most nem csak a regényből készült színpadi műben, hanem szobor alakjában is életre kelhet. Feltéve persze, ha akarjuk, mi, kései utódok, kultúránk őrzői a huszonegyedik század második évtizedében.
További részletek Eseménynaptárunkban ITT>>>.
Batta György, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleFergeteges diákhét a Selye János Gimnáziumban
Next articleKosárlabda – összefoglaló