HAZA RÉGIÓ Csőtörés miatt január 8-án online oktatással indítja az új évet a Selye...

Csőtörés miatt január 8-án online oktatással indítja az új évet a Selye János Gimnázium

994
hirdetés

Az óév végén csőtörés történt a komáromi Selye János Gimnázium területén. Bár folyik a hiba elhárítása, de mivel a munkálatok előreláthatólag január 8-án is folytatódnak, az intézmény igazgatója, Andruskó Imre aznapra online oktatást rendelt el.

Az egyik bejárati küszöböt is fel kellett törni

„Az intézményünkben december 29-én reggel történt csőtörés kapcsán azonnal elzártuk a vízvezetéket. Majd levélben értesítettem a fenntartónkat, vagyis Štefan Ballát, a Nyitrai Megyei Hivatal illetékes osztályvezetőjét. Egyrészt kértem a hibaelhárítás költségeinek megtérítését, másrészt azt is jeleztem, hogy mivel a legtöbb helyen január 8-ig tartó szabadság alatt nehéz szakembereket találni, ezért hétfőre online tanítást rendelek el” – tudatta portálunkkal Andruskó Imre gimnáziumigazgató.

Hozzátette: más igazgatókhoz hasonlóan neki is jogában áll évente 5 igazgatói szabadnapot elrendelni és a tanítási órák tíz százalékát online módon megtartani.

„Mivel a téli szünidő után, az új évi tanítást nem akartam igazgatói szabadnappal kezdeni, ezért inkább a második lehetőséggel éltem, vagyis a hétfői jelenléti oktatást mellőzve idézzük fel a covidos időszakot” – szögezte le.

Másféle évkezdésre számítottak…

Mint mondta: a KOMVaK Rt. városi vízgazdálkodási és csatornázási művek egyes szabadságukat a náluk történtek miatt megszakított szakemberei már dolgoznak a hiba elhárításán, de a szükséges munkálatokat hétfőn is folytatniuk kell. „Mivel azt gyanítják, hogy az iskolaudvarra vezető kis alagút alatt van a gócpont, jelenleg az ottani aszfalt feltörését végzik” – árulta el a direktor.

Arról is beszámolt, hogy a január 8-i ebédről központilag mindenkit kijelentenek, aki viszont mégis szeretne ebédre menni, január 5-én (pénteken) 11 óráig maga jelentkezzen vissza. Az ebédlő ugyanis nem a „Selyéhez”, hanem az iskolaudvar hátulján működő, szlovák tannyelvű Šulek Gimnáziumhoz tartozik, s egy másik vízvezetékről kapja a vizet, tehát a konyhán majd tudnak főzni.

A csőtörés egyik nyoma

„Hangsúlyozom: az épületben nincs víz, tehát a mosdók és toalettek nem működnek. Bár az hétfőn nyitva lesz, de kérem a diákokat, ne jöjjenek az iskola épületébe, online fogunk tanítani! Az online ügyintézés is január 8-tól működik. A tisztelt szülők, kollégák, diákok megértését köszönjük! Kérem, figyeljék az EduPage oldalunkat is, ahol majd közzétesszük a további információkat. A kollégiumok működnek, kérem eldönteni, hogy az érintett diákok mikor jönnek vissza Komáromba!” – zárta tájékoztatását Andruskó Imre igazgató, aki reméli, hogy e nem túl rózsás évkezdés után már csak jobb jöhet…

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

Fotók:  Selye János Gimnázium
hirdetés
Previous articleAzért a víz az Úr!
Next articleKeleti Éva fotói színházzá változtatták a komáromi PLATZ galériát