„Miért Szubjektív lett a kiállítás címe? Két okból is. Régóta él bennem, hogy megvalósítsam: úgy fotózom le a szereplőimet, ahogy én látom őket, amit én gondolok róluk. Most jött el az ideje…” – olvashatók az élő legendának számító Keleti Éva komáromi PLATZ galériában január 6-án megnyílt fotókiállításán a 92 életévén túl is aktív, Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész szavai. Sajnos, ő nem tudott megjelenni a nagy érdeklődés közepette megtartott tárlatnyitón, amelyen Falusi Mariann énekes-színész Darvas Kristóf zenész-zeneszerzővel együtt pesti kuplékat énekelt.
Távollétében a sokoldalú segítőtársa, L. Péterfi Csaba, Pécsi Ildikó színművész fogadott fia nyitotta meg a közel 40 előadóművész, többségében színész 65 fotóját bemutató kiállítást, felolvasva Keleti Éva gondolatait. „Hálásan köszönöm, hogy ez a kiállítás létrejöhetett itt, Komárom egyik legkiemelkedőbb, legimpozánsabb helyén. Az eredeti tervek szerint ezt a kis köszöntőt személyesen szerettem volna elmondani, és higgyétek el, nagy öröm lett volna nekem is, ha itt lehetnék közöttetek. De sajnos, az egészségi állapotom és ez csekély 92 év most nem tette lehetővé mindezt. Remélem elnézitek nekem” – üzente meg a jeles fotóművész.
A továbbiakban elárulta, hogy az elmúlt hetven év számára a fotózással telt: „Mondhatom a sorsom abban a percben dőlt el, amikor a kezembe vettem az első gépet, egy Rolleiflex fényképezőt. Mindez történt 1949-ben. Még az egyetemet is otthagytam csak azért, hogy fotózhassak. Az akkori nagyok valószínűleg láthattak bennem valamit, mert azonnal befogadtak, tanítottak. Bevallom, eredetileg nem színházi fotós akartam lenni, mindez csak a véletlennek köszönhető. És tessék, eltelt hetven év és még most is színészeket fotózok. Mindez az életemmé vált”.
Úgy véli, hogy mindent a színháznak és színész barátainak köszönhet: „Többek között Ruttkai Évának és Latinovits Zoltánnak, Márkus Lászlónak, Darvas Ivánnak, Törőcsik Marinak és mind a mai napig legjobb barátomnak, Béres Ilonának. Sajnos, az egykori nagyok, az ikonikus színészek már nincsenek velünk. De mindig jönnek a helyükre újak. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy még a fiatal generáció is kíváncsi rám. És természetesen én is kíváncsi vagyok rájuk. Szoktam is mondani, ha a lábam engedné, mai napig színházról színházra járnék, és minden darabot megnéznék. És természetesen fotóznék”.
Hálás ezért, hogy még van ereje és leginkább akarata, hogy ma is dolgozhat, s mindmáig készülnek új képei.
„A Szubjektív egy kicsit más a tőlem eddig megszokottaktól. Mert most azt örökítettem meg, amit én gondolok egy-egy művészről. Azt látjátok, ahogy én látom őket magamban. A jelenlegi képek bennem éltek, és most a fotókon megvalósultak, életre keltek. Természetesen, a fotók létrejöttét néha az élet írja. Így készült el Falusi Mariannal a ma már híres képem, Lang Györgyi kerekesszékével. Vagy Kulka János fotója, amikor ruhástul a kádba kellett feküdnie. Nem kérdezte, miért. Értette azonnal a mögöttes jelentést. A színész, akiért milliók rajongtak, akit imádtak, egy betegség miatt hirtelen háttérbe került, mellőzötté vált, süllyedni kezdett. Pontosan úgy, mint ahogy egy finom forró fürdő után kihúzzuk a kádból a dugót… De ott van maga Béres Ili fotója, aki egy pillanatra elmerengett. Nem tudom mire gondolt, de a szemében és a mosolyában nekem benne van az ő egész élete és pályafutása” – fejtette ki. Hozzátette: hiszi és érzi, hogy minden fotó beszél, mindnek van üzenete, mondanivalója.
„Természetes, hogy egy-egy fotó kapcsán mindenki mást gondol, mást érez. A készítője is és a néző is. A fotó egy pillanatot örökít meg, örök időkre. Az a pillanat soha nem fog megváltozni. Ki tudja, mi történt egy perccel korábban, vagy később. Az a momentum elveszett. De ez a pillanat megmarad nekünk. Ez benne a csodálatos és a varázslatos. Ez benne a művészi. Szívből remélem, hogy ez a kiállítás elnyeri tetszéseteket, és bár már sajnos, nem vagyok én sem húsz éves többé, de azért érzek még magamban annyi erőt, hogy új terveim legyenek a jövőre nézve…” – hangzott el.
Levele végén pedig baráti üdvözlettel köszönte meg Falusi Mariannak, hogy a közreműködésével Komáromban egy hónapon át látható ez a „beszédes” tárlatanyag. Nem utolsó sorban Méhes Vilmosnak, a Platz Galéria tulajdonosának, hogy annak helyet adott és valamennyi látogatónak, aki őt azzal tisztelte meg, hogy jelen volt a megnyitón.
Nos, nem csak a négy termet megtöltött fényképeket nézegettük szívesen, hanem a képaláírásokat, vagyis az alkotó lefotózott művészekhez szóló efféle mondatait is nagy érdeklődéssel olvastuk végig: „Mennyi minden lakik benned, Szamóca (Eperjes Károly)! Ott van egy kisördög, de a szó jó értelmében, és ott van az igazhitű ember, szintén a szó jó értelmében. Sokan nem értenek téged. Én próbállak. Egy biztos, nem vagy unalmas ember. Szerencsére. Köszönöm a szeretetedet”.
Az eseményen Falusi Mariann énekes-színésznő Darvas Kristóf zenész-zeneszerzővel, Darvas Szilárd költő-humorista unokájával, illetve Darvas Ferenc zeneszerző-zongorista fiával együtt pesti kuplékat énekelt, némi füttyszóval színesítve a nagy tapsvihart kiváltott fellépést. Bár ez merőben másféle összeállítás volt, mint amilyenek a Pa-dö-dő-dalok, de a közkedvelt együttes tavaly májusban elhunyt másik felének, Lang Györgyinek a könnyes megidézése sem hiányozhatott a megnyitóról.
Egyébként Mariann PLATZ pinceklubjában megtartott esti koncertjén a pa-dö-dős hangulatot, közös slágereiket is felidézte. A széles zenei palettát felölelő műsorban a filmzenétől a magyar nótáig többféle műfaj helyet kapott. A kiállítás egy hónapon át szemrevételezhető.
Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk
