Kezdőlap HÍR-MIX Az ezüstfiúkat fogadta a város vezetése

Az ezüstfiúkat fogadta a város vezetése

174
MEGOSZTÁS

Csütörtök délután a portugáliai világbajnokságon járt komáromi kajakosokat fogadta a város vezetése. Az élménybeszámolón túl megkapták a szép eredményekért járó jutalmat.


A Kajak-Kenu Klubban találkozott Stubendek László polgármester és Keszegh Béla alpolgármester a hétvégi világbajnokságról hazaérkező kajakosokkal, edzőjükkel és a klub vezetésével. Botek Ádám K2 500-as versenyben Gelle Péterrel a hatodik helyen ért célba. A Samuel Baláž, Vlček Erik, Tarr György és Gábor Jakubík összeállítású négyesfogat ezres távon ezüstérmet nyert. Tarr és Vlček párosban az ötszázas távon is indult, ahol az ötödik helyen értek célba. A sportolók felkészítője Likér Péter edző volt. A találkozón a komáromi sportolók megkapták az ezüstéremmel járó jutalmat. Stubendek László polgármester hangsúlyozta, hogy a kajakosaink a legismertebb sportolóink közé tartoznak, akik viszik a város jó hírnevét. Keszegh Béla alpolgármester kitért arra, hogy a mostani világbajnokság egy sikeres szezon zárása is volt egyben, hiszen a sportolók jól szerepeltek idén több versenyen is. Hangsúlyozta az egyesület szerepét is, amely megfelelő körülményeket teremt a sikeres felkészüléshez. A Vág-parti klub idén szervezte meg a 60. Komáromi Nagydíjat is, amelyre számos ismert sportoló érkezett hazai de messzi tájakról is. A kajakosok megmutatták érmeiket, s egy ajándékkal is készültek; a várost egy dedikált evezőlapáttal ajándékozták meg.

 

Szitás Péter

K.V.H.

 

 

hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..