HAZA HÍR-MIX A Komáromi Kórházban hivatalosan is megnyitották a sürgősségi részleget

A Komáromi Kórházban hivatalosan is megnyitották a sürgősségi részleget

1408
hirdetés

Az AGEL csoporthoz tartozó Komáromi Kórházban a hétvégén hivatalosan is megnyitotta kapuit az új, korszerű felszereltségű sürgősségi betegfelvélteli részleg, mely megfelel a harmadik évezred sürgősségi ellátási követelményeinek az egészségügyi ellátás színvonala, a technológiai felszereltség, az egészségügyi személyzet szakmai felkészültsége, valamint a legmodernebb gyógykezelési eljárások szempontjából is. Ezzel összefüggésben a kórház több szervezési változtatást is végrehajtott. Az első ott fogadott betegek megelégedéssel nyugtázták az új környezetet és az ellátás színvonalát.

A Komáromi Kórházban szombaton adták át rendeltetésének az új sürgősségi betegfelvételi részleget, s ekkortól kezdte meg működését az épületben a sürgősségi sebészeti és belgyógyászati rendelő is. Az épületben helyet kapott továbbá a röntgen, a CT, valamint az 1-es és 2-es számú szonográfiai vizsgáló is. Az új sürgősségi betegfelvételi részleg előnye, hogy az összes szükséges vizsgálatot, az azt követő ellátást, illetve a kórházi felvételt egy helyen végzik. A betegek így késedelem nélkül jutnak el a sürgősségi felvételről a belgyógyászati pavilonba, ahol a belgyógyászati, a geriátriai, a neurológiai, kardiológiai és a reumatológiai részleg is működik. A pavilon első emeletén van az összes belgyógyászati fekvőbeteg-ellátó, a belgyógyászat, a neurológia és a belgyógyászati és neurológiai intenzív részleg is.

Az első betegek elégedettek voltak az új sürgősségi betegfelvételi részleggel, örömmel vették szemügyre a korszerű, tágas környezetet, ahol színvonalas ellátásban részesültek.

,,Amikor beléptem ebbe a kórházba, talán túlzottan ambiciózusnak tűnő célt tűztem ki magam elé, hogy lényegesen javítsuk a nyújtott szolgáltatásokat, s a kórházat méltóvá tegyük a harmadik évezred követelményeihez. Örömmel tölt el, hogy ez már részben sikerült is, s mindenkit, aki ehhez hozzájárult, köszönet illet. Remélem, hogy az eredményt elsősorban a betegeink értékelik majd, mert mindez értük történik“ – mondta el a Komáromi Kórház igazgatója, Mgr. Miroslav Jaška.

Az új sürgösségi betegfelvételi részleg 12 új mobilággyal, 9 vizsgálóággyal, 3 transzportággyal, három új műtővel, mennyezeti röntgennel, mobil röntgennel, három ultraszonográffal, komputertomográffal, sürgősségi betegfigyelő központi monitorral, négy aneszteziológiai műszerrel, öt defibrilátorral és műtőrendszerrel várja a betegeket.

Agel SK, (N.Zs.)

hirdetés