Kezdőlap DUNATÁJ A Komáromi járás fekete hétvégéje

A Komáromi járás fekete hétvégéje

22
MEGOSZTÁS

Egy halott, négy súlyos sérült régiónk közútjain

Illusztráció
Illusztráció

Nem volt nyugalmas hétvégéje a rend őreinek a múlt héten szombaton, hiszen a legkülönfélébb kihágásokat, bűncselekményeket kellett ügyintézniük. Két olyan eset is előfordult, ahol illetéktelen fegyverhasználatra került sor, szerencsére az elkövetők mindkét esetben csak gázpisztollyal fenyegetőztek. Mindez nem mentesíti az elkövetőket a felelősségre vonás alól. Szombaton este két súlyos baleset is történt. Az első az Ógyalla – Hetény útvonalon, ahol egy sporteseményről hazafelé tartó edző, annak barátnője és a hátsó ülésen utazó négy kisdiák szenvedett súlyos sérüléseket. Az egyik sérült elmondása szerint a személygépkocsi több mint száz kilométeres sebességgel haladt, amikor egy kanyarban a sofőr elvesztette uralmát a gépkocsi felett, s bár azonnal fékezett, a kocsit már nem tudta megállítani, kisodródott az úttestről és egy fának ütközött. A rendőrségi szakértő első megállapítása szerint az ütközés pillanatában a kocsi mintegy 70 km/ó sebességgel haladt, s hatalmas szerencse, hogy a fa eléggé odvas volt, ami tompította az ütközés erejét. A kocsiban ülők többsége súlyosan megsérült, a mentők kettőjüket a komáromi kórház sebészeti osztályára szállították, további négy személyt pedig az érsekújvári kórház baleseti sebészetére. Két kisfiú felületi sérülésekkel megúszta a balesetet, őket az orvosi ellátás után hazaengedték, a többi négy sérült állapota (többszöri csonttörések) súlyos, de nem életveszélyes. Valamennyiüket megműtötték a kórházi felvétel után. Szombaton egy további súlyos kimenetelű közúti baleset is történt. Kaván az esti órákban kivilágítatlan kerékpáron haladt a 69 éves Švagerko Jozef, akit eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy személygépkocsi. A
baleset következtében a szerencsétlenül járt férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni. A személyautó vezetője nem fogyasztott alkoholt.

DUNATÁJ HETILAP

megj.: 20/10/2013 14:50