HAZA RÉGIÓ Csaholástól hangos az erőd!

Csaholástól hangos az erőd!

986
hirdetés

mainOktóber 19-20-án a Monostori Erőd impozáns udvara immár nyolcadik alkalommal ad teret Magyarország egyik legjelentősebb nemzetközi kutyakiállításának.

A mindig népszerű kiállítás mellett idén még nagyobb hangsúlyt fektet a szervező, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége a látogatók szórakoztatására. Az eddigi évek nagy sikerére való tekintettel idén immáron harmadszorra rendezik meg a Komáromi Hobbi Kutya Szépségversenyt, amelynek nevezési díjaiból befolyt összeggel a Rex Komáromi Állatvédő Egyesület által mentett kutyákat és macskákat támogatják. A verseny rendkívül izgalmasnak ígérkezik, hiszen az eddigi évekhez képest rekord mennyiségű nevezés érkezett.

A hagyományokhoz híven kísérő klubkiállítások teszik izgalmassá a rendezvényt, valamint változatos közönség programok várják a kutyák iránt érdeklődő látogatókat. Idén először felépül egy úgynevezett Fajtaváros, ahol bemutatkoznak a fajtaklubok, akiktől sok érdekesség tudható meg a fajtákkal kapcsolatban. Egész hétvégén látogatható az állatsimogató is, ahol őshonos magyar háztáji állatokkal találkozhatnak a látogatók. Ezenkívül kutya iskola és lovas bemutatók, Frisbee Országos Bajnokság, súlyhúzó bajnokság, valamint kutya- és egyéb hobbyállat felszerelést árusító cégek termékei is várják a vendégeket.

A Kutyakiállítás belépőjegyeivel a Monostori Erőd évszázados falait, bástyáit, a várárkokat, kazamatákat is bebarangolhatják a látogatók és az izgalmas állandó kiállításokat is megtekinthetik. A szeptember végén átadott Dunai Bástyában a Duna, hajók, mesterségek c. új kiállítás pedig kedvezményes, 300 Ft-os áron tekinthető meg a hétvégén. A kiállítás részeként épült meg a dunai áruszállítás egyik tipikus hajója, a bőgőshajó 9 méter hosszú makettje, ezenkívül a dunai hadihajók és az európai szállítóhajók világába is bepillanthatnak az érdeklődők.

Program információk:
http://www.komaromcacib.hu/hu/latogatoi-programok
info@fort-monostor.hu
Tel.: +36 34 540 582

Sajtókapcsolat:
Kis Valéria – Anderson Communications Kft.
kisvali@anderson.co.hu
Tel.: +36 30 971 9329

komarom.hu

hirdetés
Previous articleSzlovákia, szeretlek! – rövidített változat
Next articleA Komáromi járás fekete hétvégéje