Kezdőlap RÉGIÓ 2019-ben is röplabda-maraton a Selye János Gimnáziumban

2019-ben is röplabda-maraton a Selye János Gimnáziumban

172
MEGOSZTÁS

A karácsonyi szünet előtt, tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a már hagyományosnak mondható 24 órás röplabda-találkozó a Selye János Gimnázium tornatermében. A rendezvény szervezését idén is Fiala Andrea tanárnő és Gyurenka István tanár úr vállalta fel. Ebben az évben 2019. december 18-án, szerdai napon, pontban déli 12 órakor vette kezdetét az egynapos szórakozás. Az idei rendezvény azért is volt érdekes, mert iskolánk fiú röplabda csapata a középiskolák országos röplabdabajnokságán az iskola történetének legnagyobb eredményét érték el – a 2. helyen végeztek.

dav


Fiala tanárnő a játékosokat úgy osztotta be tíz csapatba, hogy minden csapat nagyjából azonos játékerőt képviseljen. A torna során az különböző színű csapatok mérték össze tudásukat, játékkedvüket. Vendégeink voltak a galántai Kodály Zoltán Gimnázium tanárai és diákjai, illetve a marcelházi alapiskola tanárai is.
A találkozót Keszegh Béla, Komárom város polgármestere, Csonka Lajos mérnök, a Com-Therm vállalat képviselője és Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója nyitotta meg. A kora esti órákban kezdődtek a „gálameccsek”, meghívott vendégjátékosokkal.
Először az iskola öregdiákjai mérkőztek meg egymással, majd a fiatalok következtek. Ezen meccsekkel párhuzamos időben érkezett meg a Szülői Szövetség által támogatott pizzaszállítmány, amivel mindenki csillapíthatta étvágyát, és pótolhatta a már elhasznált energiáit.
A gálameccsek végeztével folytatódtak a körmérkőzések az egyre fáradó, és idővel álmosodó, de nem kevésbé lelkes játékosokkal egészen reggel nyolcig, amikor is a komáromi magyar alapiskolák tornája vette kezdetét. Itt a Munka Utcai Alapiskola, a Béke utcai Jókai Mór Alapiskola és a Selye János Gimnázium alsó tagozata mérkőzött meg egymással.
Végezetül mindenki felhasználhatta megmaradt energiakészleteit a „best of” meccseken, amelyek után ünnepélyesen lezárult az idei 24 órás röplabda-találkozó. A találkozó végén Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója pedig meghirdette a következő, 12. röplabda-maratont, amely 2020 decemberében kerül majd megrendezésre.
A nagy sikerre való tekintettel biztos vagyok benne, hogy az összes résztvevő már alig várja a jövő évi játékdömpinget, amely évről évre egyre népszerűbb, és egyre több diákot mozgat meg. A rendezvény fő támogatói: Com-Therm vállalat, Komárom város önkormányzata és a Selye János Gimnázium Szülői Szövetsége – köszönjük minden kedves támogatónak, aki hozzájárul a rendezvény sikeres lebonyolításához.

 

-sjg-

hirdetés