HAZA HÍR-MIX 12 pont Komáromért

12 pont Komáromért

1154
hirdetés

Kedden, február 8-án  sajtótájékoztatót tartott a nemrég alakult  Szövetség Aliancia komáromi alapszervezetének elnöksége.

A sajtótájékoztatón a teljes elnökség részt vett (Orosz Örs kivételével). Az elnökség tagjai: Iván Tamás – elnök, Andruskó Imre és Marcinkó Adrián – alelnökök, Bauer Ildikó, Brinzík Angéla, Brinzík László, Héder Ágnes, Dubány Attila, Szüllő Béla, Farkas Attila, Nagy György és Orosz Örs. 

A bemutatkozás után Iván Tamás, Héder Ágnes, Andruskó Imre, Bauer Ildikó, Brinzik Angéla és Marcinkó Adrián együtt mutatták be az alapszervezet 12 pontját, melyek városunk fejlesztésére irányulnák és lényegében az idei választási programjukat is tükrözi.

A Szövetség Aliancia komáromi alapszervezetének 12 pontja


1. Célunk, hogy erős komáromi közösséget építsünk,
hogy nemzetiségi, vallási és politikai hovatartozástól függetlenül egységet teremtsünk a város polgárai között
Hangsúlyt fektetünk:

a közösségi helyek támogatására;

a civil szféra megerősítésére;

a belváros vonzóbbá tételére és fejlesztésére;

a Komáromi Napok, a Jókai Napok és egyéb nagyrendezvények
továbbgondolására.


2. Célunk a városunk adta lehetőségek kihasználása,
egy hosszú távú stratégiai, gazdaságfejlesztési terv kidolgozása, mely mind a város fejlesztésére, mind a gazdaság megerősítésére kiterjed, figyelembe véve Komárom adottságait, értékeit, különös tekintettel:
a város és a régió turisztikai adottságaira a kikötő és az erődrendszer folyamatos felújítása és megnyitása a lakosok számára;

a termálvíz, a Vág és a Duna adta lehetőségek hatékonyabb kihasználására;

új munkahelyek teremtésére;

a hulladékgazdálkodás modernizálására;

az ipari szegmensek megerősítésére.


3. Célunk a szociális szféra és az egészségügy támogatása.

Állandó és aktív kapcsolattartás a város egészségügyi szolgáltatóival;

megfelelő körülményeket biztosítva csökkenteni az otthontalan és mélyszegénységben élők számát;

segíteni a szociálisan hátrányos helyzetű nagycsaládosok életminőségét.


4. Célunk, hogy segítsük a város kulturális, sport és oktatási intézményeinek megerősödését, boldogulását. Hisszük, hogy a jövő a fiatalok életképén, neveltetésén múlik.

A mindenkori városvezetés feladata, hogy a fent említett
intézményekben biztosítsa a leghatékonyabb munkavégzés helyszíni, minőségbeli és anyagi feltételeit,

valamint az ifjúsági és tömegsport népszerűsítését a helyi
sportegyesületek közreműködésével.


5. Célunk a közbiztonság növelése

A városi rendőrség állományának bővítése a közbiztonság javítása céljából;

a városi rendőrség jelenlétének növelése a problémás városrészekben;

a kamerarendszer bővítése a biztonságosabb Komáromért


6. Célunk egy tisztább és zöldebb Komárom megalapozása.

– A jelenlegi 13%-os hulladékszelektálás mértékének növelése;
– a parkok és zöld területek bővítése, revitalizációja;

– a városon belüli gépjárműforgalom csökkentése (a kerékpárutak és a
tömegközlekedés bővítése, iskolabuszprogram).

7. Célunk olyan városi életkörnyezet kialakítása, mely vonzó a lakosok számára.
Az általunk kidolgozott stratégia célja az elvándorlás megállítása;

támogató program kidolgozása annak érdekében, hogy a jövő
generációja is megtalálja a városban a számításait.

8. Célunk a hatékony közlekedés biztosítása és a teherforgalom lehetőségek szerinti csökkentése a város területén.

Elérni, hogy a kormány:

kétsávosra bővítse a KomáromPozsony vasútszakaszt;

elkerülő utat építsen a Monostori híd folytatásaként Komárom városán kívül;

felújítsa a Vághidat.

9. Célunk a vállalkozói szféra segítése, támogatása, mivel a KKV szektor a gazdaság motorja
 
Ebből az okból kifolyólag:
vállalkozói klub alapításával összekapcsolni a város vállalkozóit;

segíteni a városi ingatlanok kihasználtságát a vállalkozók körében;

vonzóbbá tenni a történelmi belvárost a vállalkozások számára;

támogatói rendszert létrehozni a termelői és végtermékelőállító ágazatok számára.

10. Célunk a nyitott és elérhető városvezetés a polgárok számára.

Polgármesteri nyílt nap bevezetése a városi hivatalban;

internetes hozzáférés a város szolgáltatásaihoz az elektronikus ügyintézés lehetőségének megteremtése és hatékonnyá tétele;

kiegyensúlyozott kapcsolat teremtése a polgármester és az
önkormányzati képviselők között.
 
11. Célunk:
hogy szakmailag rátermett, feddhetetlen és tettre kész képviselőjelölteket állítsunk az önkormányzati, valamint a megyei választásokon, akik számára a prioritást a város és a polgárok érdekei jelentik.

egy Komáromhoz és a régióhoz méltó szakmai, megvalósítható program összeállítása, mely a választók bizalmát is elnyeri.

12. Célunk, hogy Komárom városa megérdemelten viselje a szlovákiai magyarság fővárosa címet, és hogy megőrizzük a város egységét. Hisszük, hogy eme cél az előbbi pontok megvalósításával elérhető.
 
kép: MKP – KHSZ
hirdetés
Previous articleEmlékezés és emlékeztetés
Next articleElhunyt Morovič Lajos a Dunatáj hetilap főszekesztője