Kezdőlap DUNATÁJ Józsi bácsi ismét eltévedt…

Józsi bácsi ismét eltévedt…

72
MEGOSZTÁS

Gútán csaknem tragédiával végződött a szenteste

Az első tányér meleg étel a kétnapos bolyongás után...
Az első tányér meleg étel a kétnapos bolyongás után…

Karácsonyra készülődve szinte unalomig „folynak” a rádióból és a televíziós csatornákból a szeretetről, egymásra való odafigyelésről szóló, ám valójában a mindennapok valóságához oly kevésbé kötődő adások. Az alábbiakban közlésre kerülő eset valóban megtörtént, a család és a történet további szereplőinek hozzájárulásával a résztvevők teljes nevét közöljük. Tesszük ezt azért, hogy mindenki okulhasson belőle: néha csak a nemtörődömség, figyelmetlenség az oka a tragédiáknak.

A múlt év utolsó napjaiban, amikor már mindenki lázasan készült a karácsonyra, a gútai iskolai étkezde vezetője arra lett figyelmes, hogy az épület mellett a kövezeten egy vérző fejű férfi fekszik. Azonnal értesítette a gyorsmentőszolgálatot.
– Amikor a helyszínre értünk, a férfit enyhén sokkos állapotban találtuk, így bekötöttük az infúziót, s bár időközben visszanyerte eszméletét, nem volt hajlandó kommunikálni. A gyorsmentőszolgálat feladata nem a betegek kezelése, hanem felkészítésük a kórházba történő szállításra. Az eset bejelentője sem tudta megmondani a sérült teljes nevét, csak annyit tudott róla, hogy Józsinak hívják. Nem találtunk nála semmilyen személyazonosságot igazoló okmányt, csak pár cent volt a zsebében. Elállítottuk a vérzést és azonnal a komáromi kórház sebészeti ügyeletére szállítottuk, majd visszatértünk az állomáshelyünkre – mondja a fiatal doktornő, aki azon a bizonyos napon szolgálatos volt. A sebészeti sürgősségi ügyeleten azonnal elrendelték a CT-vizsgálatot, ám az addigra már beszélni tudó és nevét, lakcímét is közlő férfit – tekinttel arra, hogy más beteg is tartózkodott a rendelőben, – hordágyastól kitolták a váróterembe. A férfi kezdett teljesen magához térni, s bejelentette, hogy szeretne rágyújtani. A váróteremben levők ekkor nem kopogtak a rendelő ajtaján azzal, hogy nyugtalan a beteg, hanem rászóltak, hogy dohányozni csak az udvaron lehet. A férfi lekászálódott a hordágyról, kiment a bejárati ajtón és eltűnt. Amikor az ápoló értement, csak az üres hordágyat találta. A beteg eltűnt, a vizsgálatra nem került sor. Szabó Józsi bácsival nem érdemes Kantról, Hegelről, de még Marx Tőkéjéről sem eszmecserét folytatni. Ő egy végtelenül egyszerű ember, aki egész életét végigdolgozta, mindig nehéz fizikai munkát végezve. Nyugdíj után is ugyanolyan szorgalommal dolgozott, mint addig, csak éppen pár centért, egy csomag cigarettáért. Sokan kihasználták azt, hogy nehezen tudott ellenállni az alkoholnak, amit ráadásul nem is bírt. Hamar jó kedve kerekedett a házi főzésű pálinkáktól, így azután a háziaknak nem kellett fizetniük a kert felásásáért, a téglabontásért. Józsi bácsi pedig boldogan ment mindenhova, mert segíteni akart, s nem vette észre, hogy a „megrendelők” sokszor visszaélnek jóhiszeműségével, védtelenségével. Testvére, Miki naponta átjárt a szülői házba, vitte az ebédet, vacsorát. December 23-án a kis piros lábasban ott illatozott a töltött káposzta, amiről tudta, hogy Józsi bácsi kedvenc étele. A házat azonban üresen találta. Máskor is előfordult, hogy testvére a nap végeztével a rokonoknál aludt, hogy másnap kora reggel folytathassa a munkáját, ezért nem nyugtalankodott. Ádám-Éva napjának reggelén azonban a konyhaasztalon érintetlen volt a lábas, s ekkor gyanítani kezdte, hogy valami baj van.
– Egyszer már előfordult, hogy a testvérem eltévedt. A család bejárta a környéket, s még a szomszédos falvakban is körülnéztünk, mert tudtuk, hogy Józsi kilométereket képes gyalogolni. Csak harmadnap találtunk rá, amikor kiderült, hogy átment Magyarországra, s egészen Győrig jutott. Attól féltem, hogy megismétlődik az akkori eset. – Szabó Miki barátom kétségbeesetten keresett fel azzal, hogy Józsi eltűnt hazulról. Tudni szerette volna, hogy nem történt-e baleset. Fogtam a telefont, először az állami rendőrségnél érdeklődtem, de ott nem tudtak ilyenről. Biztos, ami biztos, felhívtam a gyorsmentőszolgálatot is, ahol mondták, hogy előző nap beszállítottak a komáromi kórházba egy ismeretlen beteget, aki nem volt hajlandó megmondani a nevét, de még azt sem, hogy hol lakik, viszont állítólag Józsinak hívták. Személyleírást adtak róla, s ekkor már biztos voltam abban, hogy a keresett személy kórházba került – mondta Mészáros Árpád, a gútai városi rendőrség parancsnoka.
– Tájékoztattam az esetről a főnökömet, aki nem tétovázott és azonnal bevitt a kórházba. Itt megdöbbenve tudtam meg, hogy volt ott egy ismeretlen férfi, akit agyrázkódás gyanújával fel is vettek volna a sebészeti osztályra, de a sürgősségi részleg folyosójáról eltűnt – mesélte tovább az esetet az eltűnt férfi testvére. – Bár fagy nem volt, ám egy idős embernek nehéz túlélnie az éjszaka megpróbáltatásait, ezért bementünk Komáromba, s amikor megtudtuk, hogy Józsi megint elcsavargott, azonnal a rendőrséghez fordultunk. A szolgálatos vizsgálótiszt hallva, hogy már 24 órája eltűnt, azonnali keresést rendelt el – idézte fel az eseményeket Szabó László, a Primera gazdabolt vezetője. – Először bennünket hibáztatott, de amikor közöltük vele, hogy Józsi a kórházból tűnt el, csak a fejét fogta.
– Nem az első eset, hogy a kórházból egy beteg „elvesszen”. Idős emberről lévén szó, azonnal kiküldettem az összes járőrkocsit, a közlekedésrendészet szolgálatosait. Mindenesetre megkértem a rokonokat, hogy szorgalmazzák a magyarországi körözést is, hiszen előfordulhatott volna az is, hogy a dezorientált férfi áttéved a határon. Ha időben figyelmeztet bennünket a kórház személyzete, akkor nyomkereső kutyákkal is elindulhattunk volna, de az eset egy forgalmas helyen történt és egy nappal korábban. Ha hamarabb kapjuk a figyelmeztetést, akkor forró nyomon kereshettük volna az eltűnt személyt, vagy legalább a kutya megmutathatta volna, hogy milyen irányban indult el – mondta Bugáň Štefan.
– Nem maradt más hátra, a szentestén megpróbáltuk a városi rendőrség bevonásával is keresni az eltűnt személyt, sőt arról is tudomásom van, hogy a taxisok is megpróbáltak segíteni. A belvárosból kiindulva bővítettük a kört, s el merem mondani, hogy minden átjátót, romépületet, bokrot átvizsgáltunk. Senki sem panaszkodott, hiszen egy idős emberről volt szó, akiről a hozzátartozók azt is elmondták, hogy nem kér segítséget, nem tolakszik, nem tör be melegedni valahová, így az idő múlásával egyre nő a kihűlés és a kiszáradás veszélye. Már csaknem feladták a reményt a rokonok, amikor karácsony reggelén a rendőrök az őrsújfalusi városrész töltésénél rátaláltak a férfira. Fáradtan, éhesen, szomjasan várta megmentőit.
Szabó László: – Hajnalban kaptuk a rendőrségi értesítést, azonnal Komáromba utaztunk. Józsi csendesen várakozott a rendőrségen, és amikor meglátott bennünket, boldogan sóhajtott fel: – Megtaláltak! Ez az eset jól végződött, ám Józsi bácsi felett Damoklész kardjaként lebegett a tragédia veszélye is. A család ezúton is szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik a 67 éves Szabó József keresésében részt vettek, s a szentestét nem a családjukkal töltötték, hanem életet mentettek. Itt akár pontot is tehetnénk az ügy végére. Felmerül azonban a kérdés: Valóban megteszünk mindent embertársainkért, vagy csak a magunk bajával vagyunk elfoglalva? Ha ugyanis a kórház sebészeti osztályának várótermében bárki is felfigyelt volna arra, hogy egy vérző fejű, tájékozódó képességét vesztett ember leszáll a hordágyról és csendben távozik, nem kellett volna a szentestén rendőröknek, önkénteseknek keresniük egy életveszélyben levő embert. Embertársunkat. Vagy nem erről szól a karácsony üzenete?

-m-

DUNATÁJ HETILAP

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here