HAZA RÉGIÓ A Himnusz megszületésére emlékeznek Komáromban

A Himnusz megszületésére emlékeznek Komáromban

729
hirdetés

A Magyar Kultúra Napja alkalmából „Isten áldd meg a magyart” címmel Himnusz-estet tartanak Komáromban. A program szervezője a Széchényi István Polgári Társulás és a Csemadok helyi alapszervezete.
43570_200_200

Nemzeti imánk megszületésének 170 évfordulóján megszervezett eseményre a Csemadok székházában kerül sor 2014. január 20-án 18 órai kezdettel. A szervezőktől megtudtuk, az esten fellép Boráros Imre, a Jókai Színház Örökös Tagja. Továbbá Jónás Csaba, Wass Albert-díjas előadóművész; Paszmár János énekművész, valamint Tarics Péter, a Széchényi Társulás elnöke. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én. Annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc e napon fejezte be a nemzeti imánk kéziratát Csekén. Magyarországon az évfordulóhoz kapcsolatosan adják át a magyar kultúrával, az oktatással, valamint a pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat.

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleKomáromi Futsal Liga 2013/14: FC KrálikTV – Vágfüzes 8:8 (+videó)
Next articleJózsi bácsi ismét eltévedt…