HAZA HÍR-MIX Amiről ma sem mernek beszélni az emberek…

Amiről ma sem mernek beszélni az emberek…

824
hirdetés

A „nemzetegyesítés” emlékeit idézték fel a gútai iskolások

Obrázok1
Nagy Feri bácsi és Forgó Pál nyugalmazott medgyesegyházi alpolgármester Samu István, a kulturális bizottság elnöke és Koczkás Beáta alpolgármester társaságában a diákok között

2012. március 12-én önálló indítványként Dr. Molnár Attila dél-komáromi polgármester, a Fidesz képviselője nyújtotta be javaslatát, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja legyen. A javaslatot 317 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, hét tartózkodás mellett a magyar Országgyűlés megszavazta. Azóta régiónk több településén évente megemlékeznek a felvidéki exodusról, de érezhető, hogy olyan fájó sebet ejtett ez az esemény a lelkekben, hogy még ma sem beszélnek szívesen róla.

A gútai önkormányzat mellett működő Kultúra és Kulturális Örökség Bizottsága idén egy új kezdeményezéssel igyekezett megismertetni a fiatalabb korosztállyal a csaknem hetven évvel ezelőtti tragikus eseményeket. A II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában a Nagyboldogasszony Egyházi Gimnázium, a Corvin Mátyás Alapiskolában pedig a Magán Szaktanintézhet diákjaival kibővítve tartottak előadást, amelyen Nagy Feri bácsi idézte fel az eseményeket. Feri bácsit családjával együtt 15 évesen telepítették át Nagyszigetről Medgyesegyházára. Beszélt az ott átélt első napokról, illetve az első „visszalátogatásról”, amikor felkereste a szülői házat. Arra, hogy a legfiatalabbakat is megérintették az őszinte szavak, bizonyíték az is, hogy a gyerekek is sok személyes élményre keresték a választ, s kérdéseikre Feri bácsi türelmesen válaszolt. Sok esetben a gyerekek könnye is kicsordult, amikor Feri bácsi arról beszélt, hogy az áttelepítettek végső kétségbeesésükben, mintegy végső búcsúként eltörték az ajtók kulcsait. Feri bácsit elkísérte Medgyesegyháza nyugalmazott alpolgármestere, Forgó Pál is, aki a kisváros történelmével foglalkozva igyekszik folyamatosan fenntartani a kapcsolatot a két város lakosai között. Jelenleg is mintegy nyolcvan családdal ápolja a kapcsolatokat. Újkeletű kezdeményezésként a megemlékezésbe bekapcsolódott a Svoreň házaspár is, akik a J. A. Komenský Alapiskolában beszéltek arról, amikor ők települtek át Magyarországról Gútára. Kendőzés nélkül vallották, hogy csak Gútán érzékelték azt, hogy nem üres, lakatlan házakba kell beköltözniük, hanem olyanokba, ahonnan a korábbi tulajdonosokat kiűzték. Ezért is fogadták olyan ellenszenvvel az „áttelepülteket” a gútaiak, hiszen egyfajta népirtásként élték át az eseményeket.

–samu–

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleLátványtánc országos bajnokság Léván
Next articleElőadás Mátyás király történelmi korszakáról