HAZA RÉGIÓ Világversenyre készül a párkányi diák

Világversenyre készül a párkányi diák

707
hirdetés

Ritka sport szenvedélye van a párkányi Lőrinc Lászlónak, kicsi korától. Igaz a család minden tagja motorozott már gyermekkorában, s nem csoda ha ő is megszerette a verseny motorokat.

Fotó: Lőrinc László/Facebook

Lőrinc László – Laci mondanám olyan mint a többi kamasz fiatal, de a találkozásunk alkalmával bebizonyosodott, hogy sokkal határozottabb, céltudatosabb, mint általában kortársai. Élmény volt vele a találkozás, a beszélgetés, s egyben meglepő a nagy bátorsága, életcélja e bátor sportra.
Laci a párkányi Kereskedelmi Szakközépiskola negyedikes tanulója, még egy év van neki hátra, hogy érettségit szerezzen. A párkányi magyar alapiskola diákjaként folytatja tanulmányait ebben az iskolában.
Jelenleg négy idegen nyelvet beszél (angol, francia, olasz, szlovák), mely idegen nyelveket (szlovákon kívül) magán szorgalomból végzi. Most éppen spanyolul tanul alapfokon.

Lőrinc László ez év áprilisában motorversenyzésben junior világbajnokságra készül.
„Nagy örömmel jelentem be, hogy a First Bike Academyvel részt veszek a FIM JuniorGP Moto3-as junior világbajnokságon egy KTM-motorral. Alig várom, hogy belevághassak ebbe az új kalandba. Nem tudom eléggé megköszönni a családomnak és a szponzoraimnak a támogatást” – nyilatkozta.
Nemcsak csapatot, hanem kategóriát is vált Lőrinc László a 2024-es szezonra. A 18 éves tehetség továbbra is a FIM JuniorGP-ben fog versenyezni, de ezúttal már nem a European Talent Cupban, hanem a Moto3-as junior-világbajnokságon fogja megmérettetni magát.
S a további versenyek, megmérettetések Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában zajlanak ez év folyamán.
Már eddig is több külföldi versenyen vett részt sikeres eredménnyel, amely mind jó előkészület, és tapasztalatszerzés céljából is az idei világversenyhez való felkészülésre.

Nagy hobbyjáról, kedvteléséről faggattam a fiatal srácot, honnan ered a motorok szeretete, amely oly szenvedéllyé vált számára, hogy már ily fiatalon világversenyre készül a 16- 22 évesek kategóriájában.
„ A motorozást a családban ismertem majd szerettem meg. Előbb édesanyám volt a motoros, s majd édesapám is, s ez már csak természetes volt, hogy a négykerekű gokarttal (gokart négy kerekű, különösen alacsony súlypontú kis méretű versenyautó) ismerkedjem még kisiskolás koromban.
Ez a jármű lett a kedvencem már gyerekkoromban. Tizenhárom évesen már gokart pályákon élveztem a sebességet, s kerestem meg azokat a pályákat, ahol élveztem ennek a járműnek a sebességét. E járművet kinőve tértem át a kétkerekű verseny motorra, amelynek legnagyobb élvezete szintén a sebesség, a száguldás, a kanyarok…… Kerestem ebben a sportban a barátokat, klubokat, de hazai viszonylatban csak Dunaszerdahelyen, és Magyarországon találtam motorversenyző pályát, ahová ma is edzeni járok. Ez év tavaszára bejelentkeztem az Olaszországban megrendezésre kerülő junior világbajnokságra, ahol csoport versenyben veszek részt a világbajnokságon. Eddigi többfordulós versenyeken is részt vettem Portugáliában, Spanyolországban, s most lesz az első komolyabb megmérettetésem”.
S persze mindezt a komoly szenvedélyét, szabadidejében, nyelvtanulás mellett űzi.

Fotó: Lőrinc László/Facebook

A család nagy támogatója fiuk e szenvedélyének, gyakran elkísérik őt a többfordulós versenyekre.
Lacit faggatva, mire készül érettségi után, még nem volt határozott válasza, de a motorversenyzés eredményeit fokozni szeretné, és ebben szeretne elérni egyre magasabb sikert.
Lőrinc László egy, azon kevés fiatal egyike, aki az idegen nyelvtudás fontosságát már kis korában tudatosította, s ma már élete világdeszkáin négy nyelven kommunikál az egyre bővülő sporttársaival.
Laci szponzorokat is keres a világversenyen való megmérettetésre, hisz egy ilyen kiutazás, versenyezés nem kis pénzbe kerül.
Sok sikert Lőrinc Lacinak a 2024-es évben!

Dániel E., dunataj.sk

hirdetés
Previous articleNívós örömzenélés vastapssal: Komáromban zárta koncert-körútját a Rácz Cello Quartett
Next articleNesze semmi, fogd meg jól!